Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Schobert nem tudja lefogyasztani Tóth Verát

Norbi szerint Vera nem elég elszánt, hogy lefogyjon. Az énekesnő elismeri, képtelen volt gyötörni magát.

Norbi és Vera tavaly októberben vágott bele harmadszorra a nagy átalakulásba. A cél az volt, hogy ez év tavaszáig az énekesnő már csak hetven kilót nyomjon. A fitneszguru komolyan vette a küldetését: Vera konyhájából száműzte a szénhidrátok nagy részét, és egy speciális edzéstervet is összeállított számára – de mindhiába. Fél év fogyókúra után alig látszott változás Vera alakján.

Norbi a lassú fogyást akkor azzal indokolta, hogy míg egy átlag túlsúlyos ember óriási do­log­nak tartja, hogy foglalkozik vele, addig Vera művészként egészen másképp áll a kérdéshez. Most az Update-módszer atyja mintha csalódott lenne és neheztelne a túlsúlyos előadóra. Munkatársunk egy gálaesten beszélgetett a Schobert család fejével, és amikor Vera sikertelen fogyásáról kérdeztük, kiábrándultan nyilatkozott.

– Igazából nem látom benne a törekvést és a tüzet, úgyhogy nem akarom őt noszogatni. Mindenki úgy csinálja, ahogy szeretné. Nem tudok másik ember helyett sem élni, sem enni – fakadt ki Norbi, aki úgy tűnik, elengedte Vera kezét, és nem erőlködik tovább, hogy a módszerével segítsen a teltkarcsú lányon. Sok ezer lefogyasztott ember után az idősebbik Tóth lány esetében tehetetlennek bizonyul hazánk első számú fitneszguruja...

– Valamennyire igaza van Norbinak... – ismeri el Tóth Vera a Borsnak. – Nagyon szeretem az ételeit, hatásosak, hi­szen súlygyarapodásom nincs. Csak a sportot kéne beiktatnom az éle­tembe. Norbival teljesen más a felfogásunk ilyen téren. Őt a sportra nevelték tizenéves kora óta, én énekesnő vagyok. Nekem az első a zene. Hajnali négyig koncertezem, én nem tudok felkelni hatkor, hogy egy szigetkört fussak!
Vera nem tagadja, nem csak a futást hagyta ki. Tornázhatott volna otthon is Norbi DVD-ire.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orosz vetélytársa akadhat a McDonald´s-nak

A gyorsétterem-hálózat a Jegyim doma (Együnk otthon) nevet viselné. Tovább olvasom