Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Sokszor még a párját sem hagyja aludni, annyira örül visszanyert látásának Lola

Sokszor úgy adott koncertet, hogy alig látott, és az egyensúlyközpontja teljesen megváltozott.
28 évesen új világ nyílt meg Lola előtt. Szem­műtéten esett át, és amit azóta tapasztal, az minden eddigi elképzelését felülmúlja - írja a Bors.

Pályafutása során először nem kell már este 11-kor hazakullognia a koncertekről, fesztiválokról Lolának. Nem kínozza ugyanis már erős szemfájdalom, sőt végre a közönségét is jól látja a színpadról.

"Most nemcsak azt látom, hogy az első sorban mit csinálnak, hanem azt is, ha a huszadikban mosolyog valaki" – újságolta a Borsnak az énekesnő. 

Van olyan előadó, aki nem szereti nézni a közönséget, én vi­szont nagyon. Öröm látni, hogy jól érzik magukat az emberek. Idén először magabiztosan állok eléjük, mert pontosan látom, hogy mi van körülöttem.

Kép forrása: LOLA/Facebook
Kép forrása: LOLA/Facebook

Lola ezt az új élményt annak köszönheti, hogy megműtötték a szaruhártyáját.
Ezelőtt sosem lépett fel szemüvegben, arra hivatkozva viszont nem mondhatott le fellépést, hogy fáj a szeme, így volt rá példa, hogy kontaktlencse nélkül vagy egyetlen kontaktlencsével énekelte végig a koncertet, ami azért volt nehéz, mert alig látott, és az egyensúlyközpontja teljesen megváltozott. Idővel ehhez is képes volt hozzászokni, de most sokkal kellemesebb gondjai vannak: az élet szépsége és részletgazdagsága az, amit még szoknia kell.

Látom, ha egy madár leszáll a fára, ami teljesen hétköznapi dolog a legtöbb ember számára, nekem viszont új. Mostanában tapasztalom meg mindazt, amiből eddig kimaradtam. Előfordul, hogy éjjel nem húzom el a függönyt a szobában és nem hagyom aludni a páromat, mert mutogatom neki az ablakon át, hogy „nézd, nézd, ott egy csillag!" A műtét után az orvosok nyugtatót akartak adni nekem, mert azt hitték, hogy a stressz miatt sírok, pedig csak a szürke massza helyett színes autókat láttam márkajelzéssel együtt az utakon

– mesélte boldogan Lola, aki legközelebb július 19-én, szerdán, az A38 hajó tetőteraszán veszi szemügyre a közönségét.

Borsonline.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gasztrosorozatban tiszteleg James Martin séf a példaképe előtt

Gasztrosorozatban tiszteleg James Martin séf a példaképe előtt
A brit sztárséf, Keith Floyd emlékezetes, 30 évvel ezelőtti tévés utazásának állomásait járja végig… Tovább olvasom