Délmagyar logó

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 22°C Még több cikk.

Sziget Fesztivál 2018 - Három teltházas nap, több mint 560 ezer látogató - fotók, videó

Sziget Fesztivál 2018 - Három teltházas nap, több mint 560 ezer látogató - fotók, videó
Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt.

Szerda

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet. 
 
Utolsó nap az eső kicsit közbeszólt, de az igazi fesztiválozókat az időjárás sem zavarta.

„2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, melyek nem számítottak teljes napoknak – ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Mostantól azonban hét napos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy 3 teltházas nappal számolva, majd’ 570 ezer látogatója volt az idei fesztiválnak az egy hét alatt" – tette hozzá Kádár, aki korábban elmondta, hogy egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majd’ 1 milliárd forinttal többet költöttek idén, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt még egy fél milliárddal megfejelik és már olyan nevek vannak kilátásban, akik biztosan sok látogatót szippantanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül. 
Véget ért a Sziget, bontják a színpadokat és a sátrakat


Azért az idei Sziget sem szűkölködött zenei csemegékben, mint ahogy egyéb más műfajban is a legjobbakat hozta a a fesztivál, ami ismét kicsalogatta a Budapesten forgató hollywoodi sztárokat, mint például itt volt maga Borat, azaz Sacha Noam Baron Cohen, brit komikus színész, aki feleségével, Isla Fisherrel érkezett a minap Budapestre, és úgy érezte, nem hagyhatja ki a Szigetet. De akik felléptek, ők is jól érezték magukat: MØ például itt ünnepelte a születésnapját, Lianne La Havas a pasiját is elhozta, a War on Drugs ledöbbent, hogy milyen szuper a backstage vendéglátása, Kygo és Shawn Mendes a koncertjük után pedig úgy érezték, hogy szakmát kell váltaniuk és a backstage-ben beálltak bartendernek, koktélokat keverve és sört csapolva a helyi közönségnek. Mumford & Sons a koncertjük után megosztottak az Instán egy posztot: “Felébredve az elmúlt éjszakából – olyan volt, mint egy álom. Köszönjük @szigetofficial és köszönjük mindenkinek, akik megosztották velünk ezeket a pillanatokat. Szeretjük, amit csinálunk és nagyon hálásak vagyunk". Shawn Mendes ezt posztolta: “Ma este csordultig telt a szívem. Köszönöm Sziget!" Dua Lipa pedig így írt: “Az első nagyfesztiválos headline show-m. Micsoda álom!" 

Megérkezett a Sziget kezdete óta számolt 9 milliomodik látogató is. Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amiről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére. 

Jól vizsgázott a Love Revolution „Green Planet", azaz a környezettudatos akciója. „Idén megdupláztuk az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. Nagyjából 500.000 darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szemponból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt – állítják a szervezők. 
 
Sziget 2018: Gogol Bordello, Hora de Joglar

Kedd

Fever Ray lemondta szigetes koncertjét

Ma délelőtt érkezett a hír, hogy a svéd énekes-dalszerző, Fever Ray sajnos betegség miatt lemondta a ma esti fellépését 

Így alakul az A38 programja: 

16:45 Lewis Capaldi 
18:30 Nothing But Thieves 
20:15 Borns 
22:15 Zara Larsson 
00:15 Gorgon City live 
01:25 Delta Heavy 
03:00 Statik
 
Galéria kép


Az Arctic Monkeys-zal búcsúzik az idei Sziget

 A Sziget zárónap is igen erősre sikerült: a kívánságlistán mindig élen szereplő Arctic Monkeys új lemezzel tér vissza, a Gogol Bordello őrületes gypsy-punk bulit csap, a The War On Drugs képében pedig az egyik legszuperebb indie-rock csapatot köszönthetjük. És hogy még milyen programokkal búcsúzhatunk jövő augusztusig kedvenc fesztiválunktól, álljon itt alább. 

A Gogol Bordello neve garancia arra, hogy a koncert végére mindenki az italát borogatva fog ugrálni és forogni, a balkáni, gypsy és punk ütemekre. A Gogol Bordello után a Blossoms zenei társulata játszik a Dan Panaitescu Nagyszínpadon, akik az indie színtér egyik legjobb zenekarának, a War On Drugsnak adják majd át a terepet. A Nagyszínpadot idén az Arctic Monkeys zárja. A majmok júliusban megjelent, friss lemezükkel érkeznek. 

A Mastercard Színpad by A38 sátorban pótolja tavaly elmaradt fellépését a Nothing But Thieves, de a búcsú este fellépői között lesz BØRNS, Zara Larsson, és a Gorgon City is egy élő produkcióval mozgatja át a táncizmokat. 

Az egész héten világzenei olvasztótégelyként működő Világzenei Színpadon a Hora De Joglar, a Garmarna, az Ifriqiyya Electrique, a Pannonia Allstar Ska Orchestra játszik, a hétre a koronát a török Baba Zula teszi fel pszichedelikus rockjával és orientális dub fúziójával. 

A Sziget kezdete óta hagyomány, hogy a záró ceremóniát a Sziget egyik atyja, Müller Péter Sziámi prezentálja, így a régi motorosok a Müller Péter Sziámi and friendskoncertjén, a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpadon tiszteleghetnek a hagyomány előtt. 

A Sziget utolsó napja mindig tele van sóhajokkal, hiszen hamarosan véget érnek a zenével és izgalmakkal teli önfeledt napok. Mi azt javasoljuk, aki még nem tette, tegyen egy kört a nem zenei programok között is: kipróbálhat különféle játékokat a Game Land Hub helyszínén, nézelődhet a Múzeum Negyedben, még alkothat valami szépet azArtZone workshopjain, megnézhet egy cirkuszi előadást, egyszóval kipróbálhat valami olyat, amit korábban még nem tett. Az XS Land helyszíne is erre bátorítja a fesztiválozókat, hiszen ez egy olyan kalandpark, ahol kipróbálható például, miként vennénk kerekesszékkel az akadályokat, hogyan lehet eljutni A-ból B-be egy fehér bot segítségével, vakon felöltözni, ülő sportokkal kikapcsolódni vagy miként lehet tapintással tájékozódni. Az XS Land helyszínén fogyatékossággal élőknek segítő civil szervezetek és alapítványok várják a látogatókat, akik a kalandpark megmérettetéseit leküzdve testközelből is megismerhetik, milyen akadályokkal kell nap, mint nap megküzdenie egy fogyatékossággal élőnek. (Forrás: Sajtóanyag)
 
Sziget 2018: Milky Chance, MO
 

Hétfőn írtuk:


A 22 éves Dua Lipa megmutatta, milyen egy nagyszínpados buli

Először lépett fel nagy fesztiválon headlinerként a mindössze 22 éves Dua Lipa, és látszott, hogy minden pillanatát élvezte a bulinak, ahogy a közönség is.

Az énekesnő zenekarral, két vokalistával és táncoslányokkal érkezett, és "mágnesként" vonzott minket is egyre közelebb a nagyszínpadhoz - amennyire a tömegben lehetett, úgy mentünk is előrébb - , hogy onnan figyeljük, ahogy táncol, tombol, kommunikál a közönséggel.

A buli csúcspontja akkor jött el, amikor megszólalt a Scared To Be Lonely, de a zárás - New Rules - is frenetikus volt.


Vasárnap a nagyszínpadon zenélt Kaleo is, az A38 sátorban pedig a Slaves:
Sziget 2018 - Kaleo és Slaves

A Nagyszínpad hétfői programja:
16.00 - Milky Chance
17.45 - MØ
19.30 - Shawn Mendes
21.30 - Kygo

Valakinek még jól fog jönni

A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve a Greener Sziget kezdeményezés adománygyűjtő akciót hirdetett, melynek lényege, hogy a Sziget végén már nem használt kempingfelszerelések a valóban rászorulókhoz jussanak el.

„Adományozz sátrat vagy kempingfelszerelést! Amit nem akarsz elvinni magaddal, az valakinek még jól fog jönni" – írják az akció szervezői. Tóth Tibor, a Sziget szolgáltatásfejlesztési vezetője elmondta, a Love Revolution For Human Rights powered by Máltai Szeretetszolgálat program célja a Szigeten szükségtelenné vált, de egyébként hasznos kempingcikkek és egyéb tárgyak jótékony célra történő összegyűjtése és eljuttatása. „Ezzel a hulladéktermelés csökkentése mellett a rászorulókhoz tudunk eljuttatni olyan eszközöket, tárgyakat, amivel hozzájárulhatunk az életminőségük javításához" – tette hozzá Tóth.

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy sok holmit hagynak hátra a vendégeink, aminek nagy része a szemétbe kerül, egy másik részét pedig összegyűjtik a fesztiválozók, vagy a fesztiválon dolgozó emberek. Ezen felül, nagyon sokan jönnek a városból is ezzel a céllal.

„Mivel sok probléma merült fel ezzel kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy a feleslegessé vált dolgokat egy szervezett rendszer keretén belül gyűjtjük be, a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve" – mondta Tóth Tibor, aki elmondta, hogy aki felajánlja a sátrát, az egy, a gyűjtőpontokon elérhető matrica felragasztásával jelezheti, hogy nincs szüksége rá és a programban dolgozó önkéntesek begyűjthetik, vagy pedig leadhatja a Szigeten telepített gyűjtőpontokon.

Vasárnap

A kanadai-guineai Afrique En Cirque előadása a Cirque de Sziget sátorban - elképesztő trükkök és élő zene egyenesen Afrikából. Szinte végig lélegzetvisszafojtva figyeltük a show-t, több nagyszínpados koncertélményt túlszárnyalt.
Sziget 2018 - Az  Afrique En Cirque előadása
 

A Bastille szuper koncertje a zászlóparti után következett:
Zászlóparti és Bastille-koncert a Sziget szombati napján
 

 

Zseniális koncertet adott a Mumford and Sons is a Sziget negyedik napján. (Bővebb beszámolók a koncertekről hamarosan.)
Sziget 2018 - Fink, Aurora és életképek
 
Teltházas volt a szombat a Szigeten
 
A Mumford and Sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget. 
 
„Szombat este 10-kor le kellett állítanunk az aznapi jegyeladást, gondoltunk azonban azokra, akik már elindultak és nem értesültek a jegystopról, számukra félretettünk néhány tucatot" – mesélte Kádár Tamás főszervező, aki elmondta, 90 ezer főben maximalizálták a napi látogatószámot. Mint arról már korábban beszámoltak a szervezők, a Sziget hétfői napjára, azaz 13-ára már elővételben elfogytak a jegyek, és Kádár szerint érdemes a keddi jegyeket mielőbb beszerezni, mert esélyes az is a teltházra.

Jön  Liam Gallagher és Dua Lipa is - vasárnapi ajánló
 
„Hello lányok" nyitja vasárnap este a Dan Panaitescu Nagyszínpad programját a Halott Pénz zenekar, majd a Kaleo után Liam Gallagher lép színpadra. Az Oasis balhés testvérpárjának másik fele két éve már fellépett a Szigeten, most Liamen a sor, aki tavaly As You Were címmel adott ki szólólemezt. Lana Del Rey és Lykke Li után Dua Lipával folytatódik a popdívák uralma, akinek szakítós slágereitől hangosak a rádiók. 
 
Wolf Alice noies-os, kissé grunge ízű zúzásához a Mastercard Színpad by A38 sátrát vegyük célba, de ugyanitt pogózhatunk a Slaves punk duó energikus koncertjére és az őrületes fordulatszámon pörgő King Gizzard & The Lizard Wizard buliját sem érdemes kihagyni: a formáció csak a tavalyi évben öt lemeznyi dalt adott ki, a pszichedelia, a folk, a punk és a szörfös garázszene hullámain száguldva. 
 
A Világzene Színpadon ma este egy izgalmas kollaborációt csíphetünk el: az Amsterdam Klezmer Band a hazai Söndörgővel paktált le, ennek az eredményeként született meg a Szikra c. közös lemez. Az ötlet a holland zenekartól érkezett és a lemezanyagot is ott rögzítették. A kész anyaggal tavasszal közös európai turnéra indultak, ennek állomásaként pedig most a Szigeten is bemutatják 12 dalnyi szerelemgyereküket. 
Te mit szeretnél még mindenképp megtenni az életed során? A „Before I Die" fal ezt a kérdéskört boncolgatja, ahová a szigetlakók vágyaikat, reményeiket véshetik fel, így létrehozva egy végtelen bakancslistát. Az ötlet Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művészhez kötődik, aki munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. Leghíresebb műve a „Before I Die" fal az évek alatt körbeutazta a világot és az egyének gondolatai, itt megosztott vágyai által válik különleges műalkotássá. A Szigeten hatodik éve oszthatják meg itt gondolataikat a látogatók, idén minden nap 12 és 22 óra között. Ebben az évben a feliratokat egy érdekes videó projekt egészíti ki: itt a szitizenek 10 másodperces videóüzenetekben vallhatnak álmaikról, terveikről, melyek kivetítőn keresztül lesznek láthatóak zárás után. (Forrás: Sajtóanyag)

Szombat


Fesztiválhangulat már az odaúton is:
Fesztiválhangulat már az odaúton is - BKK hajóval érkeznek a Szigetre

Party a labirintusban:
 
Fesztiválozók a Ji Csing labirintusban a Sziget fesztiválon

Nem kérdés, hogy az elmúlt három napban eddig a legnagyobbat a pénteki Parov Stelar koncerten buliztunk, idén ez volt nekünk az első igazi össznépi táncélmény. Az osztrákok már számtalanszor játszottak hazánkban, mégis lehetetlenség megunni őket. Akkora buli ment, hogy a feje tetejére állt a fesztivál:
 
 
Így buliztak az osztrák Parov Stelar koncertjén a 26. Sziget fesztivál harmadik napján

Éles kontrasztként érkezett ezután Lana Del Rey, az est fénypontja. A Hollywood felirattal, pálmafákkal, hintákkal és napággyal is berendezett nagyszínpadon elbűvölő jelenségként hatott az amerikai énekesnő, melankolikus dalaival ringatta a közönséget, és belopta magát a szívekbe: lement a kordonokhoz, ahol hosszú percekig szelfizett a rajongókkal, mosolygott, beszélgetett, begyűjtötte az ajándékokat. Egymás után szóltak a nagyobbnál nagyobb slágereit, mint a Young and Beautiful, Video Games, és természetesen a Summertime Sadness.

Nagyot szólt a The Kooks koncertje is:
 
Ilyen volt a The Kooks indie rock zenekar koncertje a Szigeten

A Világzenei színpadnál is nagy a buli:
A Chalaban a világzenei színpadon a Sziget fesztivál harmadik napján
 
El Juntacadáveres, Asaf Avidan, Bilbobasso társulat, G Ras & Fyah Rebels és életképek a Szigeten - GALÉRIA. Fotó: MTI


Szombat - Augusztus 11., 
A Mumford and Sons egyetlen európai fesztivál koncertje ma este a Szigeten - Ajánló

 
A Sziget harmadik napján, azaz pénteken 82 ezer látogató követte a programok sokaságát, szombaton pedig akár teltház is lehet, amikor – sok más mellett - a Nagyszínpadon a Bastille hozza elmaradhatatlan slágereit és a Mumford and Sons egyetlen európai fesztivál koncertjét adja. És nézzük, mi más lesz még – a teljesség igénye nélkül! 

Kezdésként az idén 15 éves Punnany Massif önti dalokba a nyarat a Dan Panaitescu Nagyszínpadon, őket Lianne La Havas, brit dalszerző követi, aki korábban Paloma Faith vokalistája is volt. A szigetes special partyk talán legkedveltebbjéhez érkezünk ma este: a Flag Partyn minden évben a fesztivál tarka zászlóin túl a világ minden pontjáról kiszúrhatunk zászlókat, bemutatva, hogy bárhonnan is jöjjünk, itt közösen mindenki jól érezheti magát. Utána a Bastille érkezik, akiknek szinte bérelt helyük van a Nagyszínpadon és a közönség szívében is. A brit banda hamarosan megjelenő új albumának dalaira is ugrálhatunk ma. A Mumford and Sons ezen a nyáron csak a Szigeten ad fesztivál koncertet, az indie-rock fenoménektől pedig igazi emelkedett hangulatra számíthatunk a bendzsótól a hangos gitárokig. 
 
Ilyen egy laza szombat délután a Szigeten - GALÉRIA. Fotó: MTI


A Mastercard Színpad by A38 helyszínen a Manchesterből érkező Everything Everything csap a húrokba, akik nevükhöz méltóan tényleg, szinte mindenféle zenei elemet kevernek össze dalaikban a feszült gitár-és szinti témától kezdve az elszállósabb elektronikáig, éppen ezért kizárt, hogy unalmas koncertet adjanak. Nem lesz ez másként a norvég Aurora koncertjén sem, aki kislányos bájával, folkos dalaival úgy varázsol el bennünket, mint az északi fény. 
 
Zászlóparti és Bastille-koncert a Sziget szombati napján - GALÉRIA. Fotó: MTI


A Világzenei Színpadon a Jewish Monkeys börleszk hangulatú klezmer, rock és ska ihletésű izraeli banda koncertje kihagyhatatlan, utánuk pedig a Szigeten már máskor is feledhetetlen bulit csapó LaBrassBanda muzsikájára feledkezhetünk bele a táncba. 
Ha pedig már itt a szombat, érdemes időben kiérni a Szigetre és felfedezni annak minden szegletét. Aki csak lazulni vágyik ejtőzhet a Sziget Beachen, a Cinema Hungary / TEDxBudapest Salon helyszínen kultfilmeket és a legfrissebb hazai filmeket nézhetjük meg, valamint inspiratív TEDx előadásokat hallgathatunk, ha pedig alkotni szeretnénk, irány az ArtZone! Itt újrahasznosított anyagokból készülnek tárgyak, felhívva a figyelmet a környezettudatos életmódra. De miket is készíthetünk itt? Mindent, ami egy fesztiválon jól jöhet! A Stencil Workshopon saját pólóra, táskára fújhatunk különféle feliratokat és mintákat, a Medence Re+Concept műhelyében újrahasznosított reklámmolinokból születnek designer táskák, a Rainbow Textile-nél maradék textilek élednek újjá fejdísz, karkötő, hajfonat formájában. Kipróbálhatjuk a barkácsolást a Széképítő workshopon, egy különleges ásványi anyagból szobrot faraghatunk, a MOME sátránál pedig pár naponta új dolgot próbálhatunk ki a hímzéstől kezdve a makett készítésig. Persze akkor is érdemes ide benézni, ha nem itt szeretnénk kiélni kreatív énünket: akkor gyönyörködhetünk mások alkotásaiban. Az ArtZone-on belül ugyanis több kiállítás is helyet kapott és az Art of Freedom művészeti pályázat több alkotása is ide költözött. Az idén 5. alkalommal meghirdetett művészeti pályázatra olyan alkotásokat vártak, melyek pozitív üzenetükkel és vizuális erejükkel a szeretet forradalmát hirdetik és figyelembe véve a Love Revolution célkitűzéseit, társadalmi célú üzenetet hordoznak vagy a fenntarthatósági elveknek megfelelően alkották meg őket. A KÉK – Kortárs Építészeti Központ – szervezésében pedig minden délután 16 órától túrát is szervez, hogy megismerhessük a Sziget rejtett alkotásait. (Forrás: Sajtóanyag)

Péntek

Love party a Sziget fesztiválon

Péntek - Augusztus 10., ajánló
 - Lana Del Rey melankolikus dalaival indul a hétvége


A Summertime Sadness énekesnője, Lana Del Rey péntek este először lép fel nálunk szomorkás dalaival, de itt lesz még a The Kooks, hogy tökös inde-partyt csapjanak, a Mastercard Színpadon Asaf Avidan játszik és itt lesz a „világzene Rolling Stonesa" is. 

A hétvége nyitásaként a Dan Panaitescu NagyszínpadonVad Fruttik melegíti elő a terepet a The Kooksnak, akik az indie diszkók legnagyobb slágereivel és augusztus végén megjelenő friss lemezük dalaival hozzák mozgásba a tornacipős lábakat. Innen bizonyára könnyű dolga lesz a már szinte hazajáró Parov Stelarnak, az este fénypontja pedig az amerikai pophercegnő, Lana Del Rey lesz, aki melankolikus pop dalaival szaggatja évek óta a szíveket. 

Eközben a Mastercard Színpad by A38 sátorban késő délután egy friss brit banda, aShame zúz – érdemes rajtuk tartani a szemünket -, de itt játszik még JP Cooper brit dalszerző-énekes és Asaf Avidan is, aki 2015-ben adott ütős koncertet a Szigeten, gyanítjuk, idén sem lesz másként. 

Világzenei Színpadon a műfaj egyik leghíresebb zenekara, a Les Negresses Vertes először lép fel Magyarországon: a francia sanzon, angol punk, algériai rai és spanyol flamenco elemeit ötvöző zenekar harminc évvel ezelőtti Mlah lemezével érkezik. Persze a „nagy eljövetel" után és előtt is akad csemege a Világzenei Színpadon, például a Warsaw Village Band lengyel dub-hip-hop koncertje vagy a Besh O Drom balkáni őrülete. 

 A Sziget már régóta nem csak a zenéről szól, a szervezők legalább akkora hangsúlyt fektetnek a kortárs művészeti programokra, mint a zeneire. Cirque du Sziget helyszín az egyik legnépszerűbb mind közül, ahol nem ritka, hogy egy-egy előadás előtt kígyózó sorok várnak a bejutásra. Ebben az évben Guinea, Marokkó és Kambodzsa misztikus világa is megelevenedik a porondon. A mai naptól kezdve minden este 20.00 órától az afrikai Groupe Acrobatique de Tanger Halka c. előadásával nyűgöz le mindenkit.  (Forrás: Sajtóanyag)

Csütörtök

10 pontos koncertet adott a Gorillaz

Öt perccel korábban csapott a húrok közé a világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz - már ezzel "feledtették˝ Kendrick Lamar előző napi szereplését.

Damon Albarnék a júniusban megjelent The Now Now album dalai mellett a természetesen a  legnagyobb slágereiket is elhozták. A közönség - ott, ahol mi álltunk - ,a tiniktől kezdve a nyugdíjas korosztályig tevődött össze, és mindenki élvezte a koncertet. Láthatóan a zenekar tagjai is jól érezték magukat a Sziget nagyszínpadán: Albarn már körülbelül a harmadik dalnál lejött a kordonokhoz, és úgy énekelt a fesztiválozóknak.
Galéria kép

Csütörtökön egyébként megismerkedtünk még a Zuboly együttessel a Világzenei színpadnál - ajánljuk őket mindenkinek, zseniálisak - , a Gorillaz után megmaradt energiáinkat pedig a Belga buliján vezettük le.


 Csütörtök
Friss fotógalériák
 
Így lazítanak a fesztiválozók a Szigeten
 
Koncertek a Szigeten: WhoMadeWho, Oscar and the Wolf, Unknown Mortal Orchestra
 
Apey & the Pea metál együttes koncertje a Sziget fesztiválon

Szerda 


Kezdjük az elején: a tervezetthez képest kicsit később értünk ki a Szigetre, ezért aztán egy hosszabb sorba állhattunk be a karszalagunk átvételéhez. Amennyire kilátástalannak tűnt, hogy időben szabaduljunk onnan, végül annyira gyorsan haladt a sor, hogy bő fél óra alatt le is tudtuk az átvételt. 

A K-hídon átérve, az ellenőrző kapuknál már aztán semennyit se kellett várnunk - igaz, a "gyorsító sávon" haladtunk, de máshol sem láttunk feltorlódott sorokat. Talán megmosolyogják, ha leírjuk, de teljesen meghatódtunk, hogy végre újra itt lehetünk, szeretjük ezt a fesztivált. Úgyhogy egy ideig, ahogy minden éven, csak elcsodálkoztunk azon, hogy milyen szép és mindenkit a barátunknak éreztünk. Ez utóbbi egy idő után természetesen egy kicsit alábbhagy.
Ilyen volt a Clean Bandit a Szigeten.

A karszalagunk feltöltésénél egy saját magunk által felállított akadályba ütköztünk: mivel előzetesen elfelejtettük feltölteni az összeget az applikációban - merthogy erre is van lehetőség, a karszalagot később is hozzáadhatjuk - , a kártyánkat viszont otthon hagytuk, a számát meg fejből nem tudjuk... Úgyhogy pár percig álltunk, hogy most mi legyen, mert készpénzzel már nem akartunk tölteni. Eszünkbe jutott a megoldás: ha online veszünk vonatjegyet, ott a fizetésnél automatikusan előjönnek a beállított adataink, és le tudjuk olvasni a kártyaszámot. Ezért aztán vettünk egy jegyet Mosonmagyaróvár és Levél között 250 forintért... Így kezdtük a szigetelést.
Lykke Li a Szigeten

Lykke Li koncertjénél jártunk már, mire feltöltött karszalaggal, és hidratálva beálltunk a nagyszínpad elé. A svéd énekesnő szinte végig szomorú számokat játszott, elhallgattuk, kellemes is volt, de úgy nagyjából ennyi, amennyit megjegyeztünk, mert olyan túl sok érzelmet nem közvetített.

Kendrick Lamar haknizott egy nagyot

Először megpróbálkoztunk közvetlenül a Nagyszínpad elé menni, a már "szokásos" helyünkre a bal oldalon az első sorokban, de most vagy az volt a gond, hogy közben egy évet öregedtünk, vagy csak még nem éreztük át a hangulatot, de egy idő után nem bírtunk ott maradni a tumultusban, a felpörgött fesztiválozók között, akik Kendrick Lamar bulijára gyűltek. Hogy aztán 45 percig még a sötét színpadot nézzék velünk együtt, az amerikai rapper ugyanis ennyit késett. Fél óra csúszásnál mondták be, hogy "technikai okok" miatt. Mint aztán kiderült, ez a saját audiorendszerük meghibásodását jelentette. 

Sokaknak eszébe jutott a várokás közben Rihanna szigetes fellépése és égése - de akkor még nem gondoltuk, hogy Kendrick Lamar ezt is tudja fokozni. Nagy sokára aztán megjelent a szupersztár, de sok köszönet nem volt benne. Hogy most ez a technikai hibának köszönhető-e, azt nem tudjuk, de látszott, hogy a maradék 40 perchez nincs túlzottan kedve, és egyszerűen a legtöbbször playbackelt. "Ez a koncert egy szemét" - mondta felháborodottan egy férfi, és a mellettünk álló orosz lány is csak a fejét ingatta csalódottságában. 

Persze, ahogy a kivetítőt néztük, azért nyilván sokan tomboltak, táncoltak, fújták a szövegeket a tömegben, és mindezek ellenére is élvezték a 12-szeres Grammy-díjas és Pulitzer-díjas rapper koncertjét. 

Na de, ma este: Gorillaz!

A Sziget első napján egyébként 68 ezren szórakoztak.
 
Képes hangulatjelentés a Sziget első napjáról


Augusztus 09, csütörtök -
Majmok veszik be a Nagyszínpadot a Sziget második napján - Ajánló

 
A második napon már Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz és a multiinstrumentalista producer-dj-zenész, Bonobo hajtja uralma alá a Nagyszínpadot. Közben pedig elfogytak a jegyek a hétfői napra, tehát augusztus 13-a már biztosan teltházas lesz. De nézzük, mi lesz a Sziget második napján! - a szervezők ajánlásában.   

A Dan Panaitescu Nagyszínpad ezúttal a Nagy-Szín-Pad! 2018 győztes zenekarával, az Apey & The Pea-vel indul, majd őket váltja a belga Oscar and The Wolf fátyolos, elektronikus, melankolikus, de minden elemében táncolható zenéjével. Alig több mint két hónappal Bonobo Budapest Parkbeli koncertje után a Sziget Nagyszínpadánál is átélhetjük a brit multiinstrumentalista, downtempo producer révületbe ejtő varázslatát, aki zenekarával és Migration c. friss lemezével tágítja a horizontot. Az este fő fellépője a világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz lesz. A rajzolt figurák bábmestere, Damon Albarn ritkán nyúl mellé, a Gorillaz pedig az elmúlt két évtized egyik legkreatívabb, legjátékosabb zenei agyszüleménye. A zenekar szintén nem elsőáldozó Magyarországon, ám most júniusban megjelent The Now Now c. lemezüket is magukkal hozzák. 

Az A38 Hajó szellemiségét tükröző Mastercard Színpad by A38 sátor ezúttal is a legaktuálisabb előadókat villantja meg a fesztiválon. A Cigarettes After Sex lebegő, kissé sötét, éteri zenéjével tér vissza tavalyi hajós koncertje után, a WhoMadeWho szórakoztató dalaival és új lemezével táncoltat és Seasick Steve, blues muzsikus is itt fog fellépni hatalmas szakállával és virtuóz játékával. 

A Világzene Színpadon ezúttal a hazai zenekarok lesznek a középpontban: délután a Zuboly őrülete kezd, majd a Kistehén, a Meszecsinka és a Ladánybene27 koncertje után az idén 25 éves Anima Sound System feledkeztet bele az éjszakába kaleidoszkópként változó zenéjükkel. 

A Bacardí Arénában minden este 22 órától indul a party az elektronikus zenei színtér legnevesebb dj-ivel. Első este az EDM-világ egyik legismertebb figurája, Flux Pavilion alapozza meg az egész heti hangulatot, majd a Yellow Claw trap, moombahton dubstep duó fokozza tovább az extázist, de első este itt játszik Skrude & Sammiebeats, Dublic és a What So Not is. (Forrás: Sajtóanyag)
 
Szerda

A tegnap este 7 órási Railjettel érkeztünk meg Budapestre, a vonaton 85 százalékban már a Szigetre tartó fesztiválozók utaztak, így a hangulat is sokkal jobb volt annál, mint egy átlagos hétköznap: a mi kocsink ugyan csendesebbek közé tartozott, de az előttünk és a mögöttünk haladóból is hangos énekszót, tapsolást, nevetést  hallottunk, és mosolygó arcok igyekeztek mellettünk az étterem felé.

Idén is ott szálltunk meg, ahol Mofi, a macska lakik, így bimbózó barátságunkra való tekintettel ezt a fesztivált kicsit az ő szemszögéből is értékeljük majd. Most még nyugodtan figyeli az eseményeket - és minket - a száradó ruhák alól, akkor néz csak szemrehányóan, amikor felállunk a gép elől. "Mi ez a mocorgás, hagyjatok már pihenni! Különben is, ez az én lakásom!". 
Ő Mofi. Itt aranyos.
Ő Mofi. Itt aranyos.
Mofiról még annyit, ha szembejön velem a folyosón, inkább mozdulatlanná dermedek, mielőtt még rám fújna, mert az útjába kerültem. Tavaly 30 percembe telt, hogy kikönyörögjem a fürdőszobából, és végre lemoshassam magamról a fesztivál porát. Szó, mi szó, idén tényleg nyugodtabbnak tűnik, tegnap este óta még egyszer sem fújt rám, sőt az ágyam alatt aludt. Talán ő is érzi, hogy ez most jobb lesz, mint valaha.

Merthogy látogatócsúcsot is várnak a Szigeten, a hétfő már szinte teltházas, és ezen kívül is gyakorlatilag péntektől az utolsó napig egyformán erős napokra számíthatunk. 

Hamarosan indulunk, és megnézzük az első napot, addig is jöjjön az első napi ajánló és az adatok!
 
Kezdődik a szigetelés. Fotók: MTI

Augusztus 8., szerda - Ajánló

Idén minden idők egyik legerősebb zenei programjával készül a Sziget és már a start vonalnál olyan sztárokkal indul a Dan Panaitescu Nagyszínpad programja, mint Kendrick Lamar vagy Lykke Li. A kánikula elől a Sziget Beach-re menekülhetünk, éjjel pedig kezdődik a Pesti Műszak avagy a Magyar Underground Hip-hop est. Nézzük, mivel rajtol augusztus 8-án a Sziget! 


Idén a brit Clean Bandit zenéjére kezdődik a tánc a Dan Panaitescu Nagyszínpadnál, őket pedig a brit grime fenegyerek, Stormzy követi. A rapper tavaly megjelent, Gang Signs & Prayer c. debütáló lemezével érkezik, utána pedig Lykke Li slágereit énekelhetjük együtt. Az énekesnő a kortárs svéd pop egyik legismertebb arca, akinek nem kell a szomszédba menni, ha kreativitásról van szó. Erről árulkodik a deep end c. szám klipje is, amit egy iPhone-nal készítettek legutóbbi lemezéről, a So Sad So Sexy-ről. Az este szupersztárja kétségkívül Kendrick Lamar lesz, aki alapjaiban rengette meg a hip-hop világot. Dr. Dre fedezte fel, azóta milliók és köztük Obama kedvence is lett, ma este pedig bizonyára minket is ledönt a lábunkról az évtized legnagyobb hip-hop fenoménja. 

A további színpadok első napi programajánlója ide kattintva érhető el >>

Teljes program >> 
Mentők a Szigeten
 
A Sziget Fesztivál egészségügyi biztosításának mentési feladatait az Országos Mentőszolgálat látja el. A mentők előre kidolgozott mentési terv alapján, a fesztivál minden napján 9 mentőautóval biztosítják a rendezvényt, szükség esetén pedig rendelkezésre áll az Országos Mentőszolgálat teljes háttérkapacitása is.

A rendezvény egészségügyi biztosítása a lakosság mindennapi mentőellátását nem érinti, hiszen a rendezvényt az Országos Mentőszolgálat plusz kapacitásával, tartalék járműveivel és szabadnapos dolgozóival biztosítja.

A Sziget egészségügyi mentőbázisára érkező fiatalok egy első, az állapotuk súlyosságát felmérő betegvizsgálat után kerülnek az ellátóhelyre, vagy szükség esetén mentővel a megfelelő kórházba, a „területen" pedig a fesztivál résztvevőinek egészségi állapotát figyelő önkéntesekből, a „Helperekből" álló elsősegélynyújtó rendszer is működni fog.
 
A profi egészségügyi ellátás mellett az is fontos, hogy a fesztiválozók betartsanak néhány egyszerű szabályt egészségük érdekében:

- A nagy meleg és a perzselő napsütés fokozott terhelést ró a szervezetre, amit leginkább megfelelő folyadékbevitellel ellensúlyozhatunk. Fontos, hogy a cukros üdítőital helyett inkább vizet igyanak és legalább 3 liter folyadékot fogyasszanak naponta. Kérjük, hogy alkoholt csak mértékletesen igyanak, az öntudatlan részegség életveszélyes!
 - A folyadékbevitel mellett a megfelelő táplálkozás is fontos. Naponta legalább egyszer fogyasszanak meleg ételt, a reggeli és a vacsora is fontos, különösen a nagyobb fizikai megterhelés miatt.
- A napközbeni hőség idején könnyű, szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt. Ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen lefektetjük a segítségre szorulót, hiszen így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.
 - Aki krónikus megbetegedésben szenved, vigye magával szokásos gyógyszereit és ügyeljen annak tárolására. Ehhez az egészségügyi ambulancián szakszerű segítséget kaphat.
 - A láb sérülését, a fájdalmas rándulásokat, ficamokat megelőzheti, ha megfelelő, zárt cipőt visel.
Vigyázzanak magukra és a körülöttük lévőkre is. Ha mégis megtörtént a baj, vegyék igénybe az elsősegélynyújtók vagy a biztonsági személyzet segítségét. 
Galéria kép

Ez a Sziget jobb lesz, mint valaha

Az utóbbi évek legjobb zenei programját felvonultató Sziget úgy tűnik nézőcsúcsot is hoz: a szervezők több mint félmillió látogatót prognosztizálnak a szerdától indulóhét nap alatt és könnyen lehet, hogy az idei Szigeten köszönthetjük a kezdetektől számított 9 milliomodik látogatót is. 
 
Adatok 

Hetvenhat hektáron nyolcezer ember szorgoskodott hetek óta azon, hogy felépüljön az idén 25 éves Sziget, ami 26. alkalommal fogadja az immár több mint 100 országból érkező látogatókat. A Sziget legnagyobb építménye a Nagyszínpad, a maga 3000 m2-es területével, 500 m2-es játékterével. A legnagyobb sztárokat - Kendrick Lamar, a Gorillaz, Lana Del Rey, a Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo, Arctic Monkeys, Liam Gallagher vagy Shawn Mendes – felvonultató helyszínen egy 400 m2-es ledfal teszi teljesebbé a képi világot és mintegy 200 db intelligens, nagyteljesítményű ultramodern lámpa biztosítja a tökéletes látványt. 

A Nagyszínpad programjai (és minden szabadtéri helyszíné) este 11-kor befejeződnek, a buli azonban nem áll meg, ezután csak zajcsillapított sátrakban lesznek programok.Köztük a két legnagyobb az Bacardí Aréna és a MasterCard Színpad by A38. A két nagysátor összesen 25.000 látogatót tud befogadni, az Aréna 11.000 m2, az A38 13.500 m2 területű. 

A Sziget építése során felállítottak 27 km kerítést, lefektettek 21.000 m2 méhsejt járólapot és 8.000 m2 alumínium járófelületet a talajterhelés enyhítésére és a sátrakban további 23.000 m2 dobogót fektettek le. A Szigeten van 250 konténer kiszállítottak 40 kamionnyi építési állványt és több mint 1000 kamion hozta a Szigetre csak a technikát. 

A fesztiválon lesz 1200 db mobil wc 600 db angol wc és 2 kamionnyi wc papírral készülnek a szervezők valamint több mint 500 zuhanyzó áll majd a fesztiválozók rendelkezésére. 

Love Revolution 

Európa többször is legjobbnak választott nagyfesztiválja - egyebek mellett - egy megújult köntösbe bújtatott nagyszínpaddal hívja fel a figyelmet az idén meghirdetett „Szeretet Forradalmára", ami egy „nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés" – áll a Sziget kiáltványában. 

A Love Revolution egyik üzenete a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés, amire idén a korábbinál is nagyobb energiát fordítanak a szervezők. „Célunk, hogy élhető Földet hagyjunk az utódainkra" – áll a Sziget kiáltványában. 

A tavalyi év nagy újítása volt, hogy miután a szervezők több ezer köbméter vizet használnak pormentesítésre, ballaszt tartályokba súlynak, vagy egyéb célokra, ezt a mennyiséget nem ivóvízből, hanem a Duna vizéből fedezték. Ez így lesz továbbra is. Az idei évtől már a hulladék mennyiségének csökkentésére is nagy hangsúlyt tesznek. Bevezetésre kerül a Re-pohár – azaz a visszaváltható pohár - rendszer, aminek a segítségével mintegy másfél millió eldobható műanyagpoharat szeretnének kiváltani. Idén is szelektíven gyűjtik a PET palackokat, az ALU dobozokat, a kartont és a vendéglátóhelyek pultjában képződő üveghulladékot. A tavalyi évvel megegyező mennyiséget, mintegy 2000 köbméter hasznos anyagot várnak ettől. Az elhasználódott palackokat és dobozokat három Recycling Centerben lehet majd ajándékokra cserélni. 
Karszalagos fizetés a Szigeten is 

Idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni a Szigeten. A rendszer lényege, hogy a karszalagok RFID chippel lesznek felszerelve, így amellett, hogy minden belépési jogosultságot tartalmaznak (napok, kempingek, stb.) a fizetési funkciót is magukban foglalják. Ez a rendszer a heti és napijegyeseknél is egyaránt működik, és gyakorlatilag a Festipay fizetőkártyát váltja ki, ami ezáltal tulajdonképpen beépül a karszalagba. Így megszűnik a korábban a kártyáért fizetendő 500 forintos letét is, illetve a karszalag további előnye, hogy sorbaállás nélkül, a Sziget mobil-applikációján keresztül is fel lehet tölteni. Ez esetben a bennmaradó összeget – 300 Ft felett – automatikusan visszautalják a látogatóknak. Emellett természetesen egyérintéses (contactless) bankkártyákkal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig és a bankkártyás és karszalagos fizetés mellett mobiltelefonnal is kiegyenlíthetjük a számlánkat.

 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így zúzzák le a luxusautókat a világ legnagyobb roncsderbijén - fotók

Így zúzzák le a luxusautókat a világ legnagyobb roncsderbijén - fotók
Kulisszatitkok, amelyeket biztosan nem tudott a Cobra 11-ről. Tovább olvasom