Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Színre lép az áruló Velencében

A 68. velencei filmfesztiválon mutatkozik be John le Carré Az áruló című kémregény-klasszikusából készült film, amelyet máris esélyesnek tartanak a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán díjra.
A Tinker, Tailor, Soldier, Spy című kötet - amely magyarul Az áruló és Árulás címen is megjelent - az 1970-es évek óta töretlen népszerűségnek örvend, és végre szélesvászonra is átültették. George Smileyt, a titkosszolgálat nyugdíjból visszahívott szürke eminenciását Gary Oldman alakítja, Kontroll szerepében John Hurt tűnik fel. Colin Firth, Ciaran Hinds, Toby Jones és David Denick alakítja a gyanús ügynököket, akik között rejtőzik a szovjet Központnak a brit titkosszolgálat velejébe, a Köröndbe beépített vakondokja.

Velencei filmfesztivál
Az Áruló


A film egyik érdekessége, hogy maga az író, John le Carré is feltűnik a vásznon. Az 1931-es születésű szerző, aki sokak szerint szépirodalmi szintre emelte a kémregények műfaját, részt vett a film előkészítésében, ő javasolta a producereknek, hogy a svéd Tomas Alfredson rendezze a filmet. Az árulóból televíziós sorozat már készült, a BBC adaptációjában Alec Guinness formálta meg George Smileyt. A széria hétrészes volt, John le Carré azonban úgy gondolta, Alfredson meg tudta úgy ragadni a cselekményt, hogy az alig több mint két órába is beleférjen.

Előzetes kritikák szerint a film rendkívül jól sikerült, Gary Oldman kiváló alakítást nyújt a hirtelen nyugdíjazott, majd újból "besorozott" Smiley szerepében, Alfredson pedig sikeresen idézi meg az 1970-es évek Londonjának és Kelet-Európájának világát, az országok közötti feszültségeket, valamint az árulást, amely ebben a műben fájdalmasan személyessé is válik.

Gary Oldman úgy fogalmazott, a forgatás során próbálta kizárni azt a nyomást, amelyet Guinness emlékezetes alakítása jelentett számára. "Próbáltam tényleg nem gondolni rá" - fogalmazott a seregszemlén, ahol a Tinker, Tailor, Soldier, Spy a versenyfilmek között szerepel. "Akkoriban nem igazán érdekelt, mi folyik a politikában, sokkal inkább a lányok, a foci és David Bowie izgatott" - mondta a színész, aki tinédzser volt, amikor a regény játszódik.

A színész felnőtteknek szóló filmként jellemezte a melankolikus, lassan folyó alkotást, amely megköveteli, hogy a nézők igazán odafigyeljenek, annyi benne a fordulat.

Gary Oldman munkája előtt John le Carré máris kalapot emelt. "Amikor leveleket kapok emberektől, akik azt kérdezik, hogy hagyhattam, hogy ezt tegyék szegény Alec Guinness-szel, azt válaszolom, ha íszegényí Alec látta volna Oldman alakítását, elsőként részesítette volna vastapsban".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Divat inspirálta klipet forgat Lady Gaga

Az énekesnő öt darab divat inspirálta kisfilmet forgat a You and I című legújabb számához. Tovább olvasom