Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Tehetünk a karácsonyi túlevés ellen

Halászlé, sült hús, pörkölt, töltött káposzta, sütemény, szaloncukor, üdítő, alkohol, kávé – csak néhány tétel arról a listáról, hogy karácsonykor mi mindent fogyasztunk. A baj, hogy mindezt egyszerre, sokszor mértéktelenül, pedig csak egy kis odafigyelés kellene ahhoz, hogy karácsonykor is komfortosan érezzük magunkat.
Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus! – szól az örökbecsű mondás, karácsonykor azonban ez az egy tétel egész biztosan érvényét veszíti. A túlevés sokaknak okoz problémát, nem véletlen, hogy a legnépszerűbb újévi fogadalmak között a „lefogyok" és az „egészségesebben táplálkozom" ígéreteket is ott találjuk.

Üdítő helyett teát

– A karácsonyi és az újévi időszakban sokan fordulnak szakemberhez, hogy segítséget kapjanak az életmódváltáshoz. Nem véletlen: az ünnepek alatt sokan eszik túl magukat, holott egy kis odafigyeléssel és némi tudatos táplálkozással az egész elkerülhető, megelőzhető lenne – mondja Polgár Annamária dietetikus. A szakember szerint a túl sok étel elfogyasztása mellett az is jelentős probléma, hogy az amúgy is kevés folyadékot kalóriadús italféleségekkel pótoljuk.

A túlzott evésen kívül az ivás az, ami a második legnagyobb problémát okozza az ünnepek alatt (is). A családi összejövetelekkor, a karácsonyi időszakban hajlamosak vagyunk a szokásosnál több cukros üdítőt, alkoholt fogyasztani, azt ugyanakkor jóval kevesebben tudják, hogy 2 deciliter félédes vörösborban akár 150 kalória is lehet. A szakember ezek fogyasztását semmiképp sem javasolja, helyettük igyunk inkább vizet, vagy ha azt nem szeretjük, akkor valamilyen gyümölcs- vagy herbateát.

Mozogjunk (is)

A dietetikus szerint ha tudjuk, hogy mit kell tennünk egy-egy túlevés után, sokkal könnyebben telhetnek az ünnepek. – Ha már túl sokat ettünk, akkor mindenképpen a mozgás az, ami ajánlott – persze abból sem mindegy, hogy melyik: a sétálás ilyenkor segíthet. Sokan esnek abba a hibába, hogy az ünnepek alatti szabadidőben szinte ki sem mozdulnak a házból, lakásból, és ezzel, vagy a „hideg van" kifogással élve inkább otthon ücsörögnek. Pedig az, hogy felöltözzünk, és sétáljunk egy fél órát, még pénzbe sem kerül, ráadásul egy evés utáni sétával elősegíthetjük az emésztést is, ráadásul ha süt a nap, még egy kis D-vitaminhoz is hozzájuthatunk – magyarázza a szakember.

Mit tehetünk a túlevés ellen?

– Közhely, de sokan nem tartják be: az ételt jó alaposan meg kell rágni. Karácsony környékén főleg szénhidrátban gazdag tésztákat, süteményeket és zsíros ételeket fogyasztunk, amelyek viszonylag kevés rágást igényelnek, így többet eszünk belőlük, mint kellene. Emellett nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű rostot vegyünk magunkhoz, vagyis a karácsonyi menüből lehetőleg ne hiányozzanak a saláták, vagy a párolt, rakott, töltött zöldséges ételek sem – hangsúlyozza Polgár Annamária. A szakember szerint ezzel a teltségérzetünk nő, így pedig kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetünkbe.

A dietetikus tippet is ad arra, hogyan kerüljük el az „édességmérgezést": – A nassolás az ünnepek szerves részét képezik, ám ezt is nagyon könnyű lenne megállni. Ha ilyenkor elszámolunk lassan tízig, vagy elmegyünk sétálni, sok felesleges kalóriától kímélhetjük meg magunkat – hívja fel a figyelmet a dietetikus. A mozgással csökken a gyomor vérellátása, az izmoké pedig nő, így az éhségérzet is fokozatosan csökken, a mozgás befejeztével pedig nem is tér vissza azonnal.

Sokszor eszünk unalomból is, ezért érdemes minél több családi programot csinálni, ez viszont ne merüljön ki a közös étkezésekben. – A karácsony arra is kiváló alkalom, hogy ne feldolgozott élelmiszereket fogyasszunk, hanem olyanokat, amiket mi magunk készítünk el. Ilyenkor tudjuk, hogy mi minden kerül az ételbe, így azt magunk is szabályozni tudjuk: érdemes olyan recepteket kipróbálni, amelyek kicsit egészségesebb, korszerűbb reformalapanyagokat használnak – a cukrot érdemes lecserélni például eritritolra vagy steviára – hangsúlyozza Polgár Annamária. Jó hír viszont a koffein szerelmeseinek: az evés utáni kávézással alapvetően nincs baj, csak nem mindegy, hogy mivel és mennyire ízesítjük.

A karácsonyi túlevés ellen az egyik legbiztosabb módszer: ha nem esszük túl magunkat. A kevesebb több szabály itt is ugyanúgy érvényes, érdemes ezt észben tartani.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Transformers 4. hozta a legtöbb bevételt 2014-ben

Michael Bay filmje a világsikert részben a kínai piacon való kiemelkedő forgalmazásának köszönheti. Tovább olvasom