Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Több mint kétmillióan néztek bele a Fölszállott a páva döntőjébe

Több mint kétmillióan néztek bele a Fölszállott a páva döntőjébe szombat este.
Az M1-en, a Dunán és a Duna Worldön sugárzott népzenei tehetségkutatót a tévénézők 12,1 százaléka, összesen 583 ezren követték figyelemmel - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.

A műsor az átlagos nézőszámot tekintve megelőzte a TV2-t - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely kitér arra is, hogy az adásba legalább egy percre mintegy 2 millióan néztek bele. A dokumentum rámutat, hogy a teljes lakosság 44 százaléka, azaz összesen négymillióan ismerkedtek meg a műfajjal a három közszolgálati adó valamelyikén a tehetségkutató műsor október eleji indulása óta.

Csizmadia Anna
Csizmadia Anna

A versenyt szóló ének és hangszer kategóriában Csizmadia Anna nyerte, szóló tánc és páros tánc kategóriában Berecz István, zenekar kategóriában a Parapács együttes, a tánccsoport kategóriában pedig a Jászság táncegyüttes lett a győztes. A nyertesek 1-1 millió forintot vihettek haza.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere két díjat adott át, az egyiket a legjobb magyarországi nemzetiségi együttes, a Cace Rom részére, a legjobb határon túli produkciónak járó díjat pedig a Szellő táncegyüttesnek. A közönségdíjas az Ördögborda táncegyüttes lett.

Olvasóink írták

  • 1. kvendi 2012. december 18. 06:43
    „Gratula...a műsornak és a nyerteseknek...számomra felüdülés volt a szombati döntő nem így a vasárnapi unalmas X-faktor előtt ( azt hazudták az x-faktorba vasárnap 21.55h-kor..., hogy már csak néhány perc és lezárják a szavazást..és 22,30h lett belőle...)...!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Népszerűtlen a gyermekvállalás Németországban

Sokan a munkájukat, a barátaikat és a hobbijaikat is fontosabbnak tartják a gyereknél. Tovább olvasom