Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Vezet Demcsák Zsuzsa, pedig elvették a jogsiját

A Bors úgy értesült egy olvasójától, hogy Demcsák Zsuzsa újra autót vezet, pedig fél évre elvették a a műsorvezető jogosítványát.
A Bors fotósa Demcsák otthona előtt várta, hogy a tévés munkába induljon. A legnagyobb megdöbbenésére, autóval hajtott el. A közlekedési szabályokat látszólag nem sértette meg, azaz tanult korábbi hibáiból, amelyeknek köszönhe¬tően fél évre ugrott a jogosítványa. Demcsák ugyanis korábban úgy nyilatkozott a Borsnak, hogy ez okozta a „vesztét".

Fotó: Cser Dániel
Fotó: Cser Dániel


Demcsák a Bors kérdésére közölte: elvégezte a tanfolyamot, és visszakapta az okiratot, amit, ha szükséges, meg is tud mutatni. Negyedóra múlva újra hívtuk, hogy megtudjuk, mikor és hol fényképezhetnénk le a vezetői engedélyt, de akkor már azt mondta: ez nem közérdekű adat, ezért nem köteles megmutatni. Majd határozottan hozzátette: – Van jogosítványom! Jogszerűen szereztem és használom!

A közlekedési jog területén praktizáló szakjogász a Borsnak elmondta, ha valakinek fél évre szüneteltetik a vezetői engedélyét, akkor hamarabb nem is kaphatja vissza.

Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézd meg a Balaton Sound aftermovie-ját

Pár percre ismét úgy érezhetjük, mintha nyár lenne! a Balaton Sound aftermovie-ja tökéletesen adja… Tovább olvasom