Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Világvége 2012-ben: a többség nem hisz benne, 8 százalék fél tőle

A megkérdezettek 8 százaléka fél attól, hogy 2012-ben eljön a világvége, a többség azonban nem hisz benne - derül ki egy felmérésből.
A világ lakosságának 14 százaléka azt feltételezi, hogy még élete során eljön a világvég, 86 százalék elutasítja ezt. A megkérdezettek 10 százaléka hisz, 90 százalék nem hisz a maják naptárában, amely szerint 2012 vége elhozza az apokalipszist. Az emberek 8 százaléka kifejezetten idegességet vagy félelmet érez amiatt, hogy rövidesen eljön a világvége.

A magyarok várakozásai szinte azonosak az átlaggal: 14 százalék véli úgy, hogy még élete folyamán bekövetkezik a világvége, 12 százalék elfogadja a maják idei évre vonatkozó prognózisát és 8 százalék erősen aggódik a prófécia megvalósulása miatt – ezek a legfontosabb megállapításai annak a nemzetközi felmérésnek, amelyet az Ipsos a Reuters megbízásából 21 országban több mint 16 ezer felnőtt megkérdezésével készített.

A törökök és az amerikaiak 22 százaléka, a dél-afrikaiak 21 százaléka, a franciák 6 százaléka gondolja úgy, hogy halála előtt eljön az Armageddon. A kínaiak hisznek leginkább az idei világvégben, őket 13-13 százalékkal a törökök, az oroszok, a mexikóiak, a dél-koreaiak és a japánok követik a rangsorban. A németek és az indonézek 4 százaléka, a britek, a dél-afrikaiak és az olaszok 7 százaléka gondolja úgy, hogy 2012 az utolsó év.

Az oroszok rettegnek a legjobban attól, hogy idén eljön a világvége, őket a lengyelek, a kínaiak, a törökök és a japánok követik a listán. A britek, valamint a németek, az ausztrálok és a kanadaiak a legoptimistábbak e téren.

Olvasóink írták

  • 2. JungHeinrich 2012. május 02. 20:32
    „Nem hiszem hogy Gaia anyankat erdekelne az a sok komplexusos nyomorult, teszi a dolgat es foldozgatja aranyos testet, mig fel nem huzza magat es odab@sz :-)”
  • 1. Yucca 2012. május 02. 18:46
    „Ahányszor már megjósolták az elmúlt évszázadokban.....és még mindig itt vagyunk. De ha bármikor bekövetkezik, azt az emberiség magának fogja okozni, ebben biztos vagyok. Akkor pedig meg is érdemeljük.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmondta a japán rendőrségnek a címét egy eltévedt papagáj

Visszakaphatta gazdája elveszett papagáját, a madár ugyanis közölte a rendőrökkel a pontos címét. Tovább olvasom