Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Visszatér a Megadeth

A Megadeth több mint 38 millió eladott lemezzel és 11 Grammy-jelöléssel büszkélkedhet, de a frontember, Dave Mustaine – aki a ’80-as évek elején a Metallicában is gitározott - szerint a java még hátra van.
A metal-kvartett jelenleg San Diego-i stúdiójában dolgozik 14. stúdióalbumán, amelyet Super Collider névre kereszteltek. Ez lesz az első albumuk, amit a Universal Musicnál jelentetnek meg idén júniusban.

“Először nagyon ijesztő volt szembesülni azzal, hogy lehetőségünk lesz a Universallal dolgozni"- nyilatkozta Mustaine – “Olyan, mintha minden jó együttes vagy látványos videó valahogyan kötődne a Universal nevéhez, így bátran állíthatom, hogy egy igazán izgalmas és tekintélyes otthonra leltünk. Shawn, Chris és David is lázasan dolgozik azon, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, és most úgy érzem, ez sikerül is. Nagyon várjuk már, mit tartogat számunkra a jövő!"


Az együttes olyannyira új erőre kapott, hogy már most a turnét szervezik, terveik szerint a legnagyobb példányszámban elkelt Countdown to Extinction című lemezük 20. évfordulóját ünnepelnék meg vele.

A Megadeth egymást követő 5 albuma lett platina- illetve többszörös platina-lemez, ezzel a teljesítménnyel a ’80-as és ’90-es évek egyik legmeghatározóbb együttesének számított. Olyan stadionhimnuszok kötődnek nevükhöz, mint a Symphony of Destruction, a Holy War vagy a Peace Sells, But Who’s Buying.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapcsolatban - Valentin-napon mindenki szerelmes lesz a Facebookon?

A Facebook friss adatai szerint Valentin-napon 200%-kal többen váltanak "kapcsolatban" státuszra a… Tovább olvasom