Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

X-Faktor: Tóth Marcell esett ki a második élő showban

A második élő show után Tóth Marcell esett ki a tehetségkutatóból. A harmadik adásban már csak tízen énekelnek majd.
A világkörüli turné jegyében zajlott az X-Faktor második élő showja. A versenyzők kaptak hideget-meleget, ahogy a zsűri tagjai is. Egymástól.

Az estét szombaton Tóth Marcell nyitotta egy Taylor Swift slágerrel. Összességében elégedettek voltak a produkcióval, Alföldi Róbert viszont hiányolta az energiát a dal végéről.

Batánovics Lili Etta Jonest idézte meg a színpadon, hatalmas energikat és érzelmeket mozgatva meg a színpadon.

A ByTheWay igazi showműsort csinált a színpadon, az asztalnál úlős-poharazós-tapsolós előadás nagy sikert aratott.

Eckert Anikó, a múltheti párbajgyőztes Stooshe Black Heart című dalával érkezett.

Bruno Mars Lazy Song-jával érkezett Bozsek Márk, aki végre visszakapta gitárját, amelynek a zsűri is nagyon örült. Alföldi unatkozott a szám alatt, Geszti Péter szerint Márknak végre sikerült ellazulnia és jól éreznie magát a színpadon.



Péterffy Lili Melanie Fiona Monday Morning című dalát hozta. A zsűri kifogásolta, hogy nem tudtak meg többet a lányról.

Csordás Ákos a Dirty Dancing nagy slágerét, a She’s like a windet hozta. Nem csak a közönség, hanem Ákos is elérzékenyült.

Krasznai Tünde Vaya Con Dios-slágerrel érkezett és igazi színházat csinált a színpadon.

A Fat Phoenix a svéd Army of lovers Crucified című dalát énekelte. A zsűri jelezte, nem ez volt a legjobb előadásuk.

Danics Dóra Amy Winehouse Valerie című számát énekelte. Alföldinak hiányzott valami, Szikora Róbert viszont azt mondta, még egy-két ilyen szereplés és kolléganőnek fogja hívni.

Szabó Ádám zárta a szombati élő adást az LGT Álomarcú lányával. Geszti hiányolta az érzelmességet, Szikora sem volt elégedett. Tóth Gabi megvédte mentoráltját.

A vasárnapi adásban fellépett a 20 éves születésnapjt ünneplő Anima Sound System, majd következett a 11 döntős. A szavazások után követekezett az eredményhirdetés. Először a Fat Phoenix jutott tovább, majd ByTheWay, Krasznai Tünde, Danics Dóra, Bozsek Márk, Eckert Anikó, Szabó Ádám, Csordás Ákos és Batánovics Lili.

Így a párpajra Tóth Marci és Péterffy Lili készülhetett. Tóth Gabi és alföldi Róbert is mentoráljta mellett állt, Geszti ugyan méltatta Lilit, mégis őt küldte haza. Szikora Róbertnél volt a döntés, ő viszont Marcit választotta, így jött a boríték. A nézők szavazatai alapján viszont Tóth Marcellnek ért véget az X-Faktor.

Olvasóink írták

  • 6. Roland1000 2013. október 22. 20:11
    „Pirát! Tényleg megértem az érzéseidet. Nekem is az a véleményem a kereskedelmi tévékről, mint neked, de szeretem a versenyeket, így az X faktort is. És amíg az abszolút agyament, értelmetlen Éjjel-nappal Budapestet és Való Világot, meg Győzike showt úgy nézik az emberek, mintha muszáj lenne, és simán, toronymagasan vezetik a nézettségi mutatókat, addig ennek nem lesz vége. Mondjuk, ha én meglátom azt a Győző nevűt, már kapcsolok mis el, mert szinte azonnal vörösödni kezd a fejem, ahogy meglátom. :)”
  • 5. Roland1000 2013. október 22. 20:05
    „Pirát! Értem én, és szerintem együtt tudok érezni, de én más szemszögből igyekszem nézni, és nagyon tudom élvezni. Jó szurkolni annak, aki nálam a nyerő.:) Mindig találok legalább egy kedvencet, és aztán annak szurkolok. Ezért szeretem a Való világot is. Ott szinte csupa agy nélküli van, de azért szurkolok, hogy az nyerjen, akit én a legjobb embernek tartok..., a legkevésbé gonosznak, vagy a leginkább rászorulónak...

    Az X faktorban ezek a fiatalok mind próbálják megmutatni magukat, próbálnak megélni a tehetségükből - már akinek van. Szerintem ez egy egész jó széria lett. Most több kedvencem is akadt és akik nem a kedvenceim, azokat is tehetségesnek tartom.

    Ezt a Marci gyereket én alapból nem válogattam volna be. Nem szeret tanulni - ez már a műsor előtt is kiderült, mert elmondta magáról -, és még ez a szakma sem visz sikerre szorgalom nélkül. Tóth Marci megkapta a pofonját, amiért megdolgozott, és szerintem nem is érdemel egyenlőre többet a srác. Még a kiesést sem tudta méltósággal viselni, pedig ő a társaságból a leggyengébb, ahogy a mentora is a leggyengébb mentor. Én ilyen részrehajló, gonoszkodó ítélethozatalt még nem hallottam a magyar X faktor történetében, mint amilyet most ez a mentorkodásra maximálisan alkalmatlan nőszemély előadott. Liliről csak rosszat mondott - Alföldi joggal nyelt egy nagyot, mielőtt nekiállt volna a mondandójának - , és ez minden, csak nem sportszerű.

    Én szeretem az ilyen műsorokat, mert a teljes ismeretlenségből kiléphetnek tehetséges emberek, és ha egy ilyen műsorral nem több, csak egy tehetség lép elő az ismeretlenség homályából, már akkor is megérte ez a hajcihő. Sokuknak csak ez a lehetőség áll fenn...

    Geszti azt mondta, hogy már azért megérte maradnia mentornak, hogy Tündét elhozhatta magával ebbe a műsorba. Egyetértek vele.

    Nekem a ByTheWay és Tünde előadása mindig nagy élményt jelent amellett, hogy a többieket is nagyon tehetségesnek tartom. Csupán: nincs meg mindegyikben az X...:)”
  • 4. Pirát 2013. október 21. 16:27
    „T. Roland 1000 ! másban, máshelyt többnyire hasonló nézeten vagyunk...se ha most nem, hát akkor sem fog háború kitörni kettőnk között, csak annyit engedjen meg hogy alapállásként elmondjam, nekem már a zsűri láttán hányingerem van...a ker. TV-k belterjes "humán erő" iszonylatatairól már ne is beszéljünk...”
  • 3. acidrain 2013. október 21. 10:54
    „<moderálva>”
  • 2. Roland1000 2013. október 21. 09:31
    „Pirát, neked nagyon nincs igazad. nem tudom, hogy mivel töltöd az idődet - dolgozol-e vagy tanulsz..., de nem vagyok biztos benne, hogy lesz valaha bármi, amit annyira jól fogsz csinálni, és bármiben annyira tehetséges leszel, mint amennyire némelyik versenyző énekelni tud, és amennyire ők tehetségesek...

    A ByTheWay, Batánovics Lili, Danics Dóra, Krasznai Tünde..., és sorolhatnám, ha emlékeznék mindenkinek a nevére, de egyenlőre csak a kedvenceimet jegyzetem meg.:)”
  • 1. Pirát 2013. október 21. 09:11
    „az élő show-oknak az a nagy hátránya hogy: ha a technikai személyzet nincs toppon, rögtön kiderül
    hogy sem énekelni sem zenélni nem tudnak "staar" jelöltek...egytől-egyig !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könyv helyett gyereke lett a könyvesboltban

Könyvesboltban szült egy nő az Egyesült Államokban, mert túl hirtelen tört rá a vajúdás. Mind ő,… Tovább olvasom