Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Yoko Ono nem pereskedik tovább

John Lennon 81 éves özvegyének sikerült eladnia egyik lakását.
Yoko Onónak 8,3 millió dollárért (1,85 milliárd forintért) - a vártnál magasabb áron - sikerült eladnia egy tulajdonában lévő New York-i lakást, így visszavonta azt a 6,7 millió dolláros keresetet, amelyet az illetékes lakásszövetkezet igazgatósága ellen nyújtott be az ingatlan értékesítésének hátráltatása miatt.

John Lennon 81 éves özvegye tavaly nyújtott be keresetet a New York-i Village városnegyedben álló apartmanház irányító testülete ellen, azt állítva, hogy annak tagjai ellehetetlenítették számára a régóta üresen álló penthouse lakás eladását.

A kereset szerint a testület mindent megtett annak érdekében, hogy üresen tartsa az ingatlant, egyebek mellett olyan új szabályok bejelentésével, amelyek megnehezítik az 530 négyzetméteres lakás renoválását.

A lakás 1995 óta volt Ono tulajdonában, ám a művész soha nem lakott az ingatlanban, mert azt fiának, Sean Lennonnak vásárolta, aki mindössze néhány évig élt ott - adta hírül a The Daily Mail című brit lap internetes kiadása.

Ono még mindig a Central Parkra néző elegáns Dakota-házban él, ahol egykor John Lennonnal lakott együtt. A Beatles egykori tagját az épület előtt ölték meg 1980-ban.

A kereset szerint Ono rendszeresen fizette a Village-i lakás fenntartási és közös költségeit, ám a testület tagjai ennek ellenére tavaly szándékosan szabotálták a lakás 6,6 millió dollárért való eladását. A vásárló egy fiatal család lett volna. Ono 6,7 millió dollárra perelte be a testületet.

Lennon özvegye végül szerencsésen jött ki a dologból. A lakást 8,3 millió dollárért sikerült eladnia április 8-án. Az új tulajdonos személye ismeretlen. Az eladást követő napon a művész visszavonta keresetét. "Mindenki boldog, mi pedig tovább lépünk" - fogalmazott Larry Hutcher, Ono ügyvédje.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A régióban a magyarok használják leginkább a Google-t

A Google reprezentatív felmérése szerint Magyarországon használják a régióban a legnagyobb … Tovább olvasom