Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Zoltán Erika élményekkel őrzi a szerelmet

Zoltán Erika nyara haknizással telik, férjével, Kátai Róberttel pedig hamarosan megünneplik megismerkedésük húszéves évfordulóját. Mint ilyenkor mindig, Sopronba, a hűség városába utaznak.
– Most is éppen túl van egy fellépésen, fiatalok és idősebbek tomboltak a Szerelemre születtem című slágerre. Sűrű a programja?
– Hétfőtől csütörtökig tudom beosztani a nyarat, a köztes időt fellépésekkel töltöm. De azt gondolom, hogy erre hihetetlen büszkének kell lenni, és azt mondom: tartson örökké.

– Férje, Kátai Róbert szinte mindenhová elkíséri. Kivel van ilyenkor a lánya, Zoé?
– Ő már leginkább azt szeretné, ha nem vigyázna rá senki. Tizenhárom éves, és a tinédzserkor minden egyes jellemzőjét produkálja. Bűbájos, szeretni való kislány, csak éppen kezd kibújni belőle – nem a kisördög – a saját egyénisége. Legutóbbi szereplésemkor is inkább a barátnős fecsegést választotta, Robi azonban ahová teheti, elkísér.

– Tinédzser lányuk mutat a zene iránt bármiféle affinitást?
– Genetikailag száz százalékig zenéből van. Három és fél éves korában csak miatta indítottunk egy ovis csoportot, hogy ne egyedül kelljen táncolnia. Számára ez a mozgásforma a sportot jelenti, illetve a nőiessége is kibontakozhat.

– Jut idő a nyaralásra?
– Amikor Robival összekötöttük az életünket, elhatároztuk, hogy megpróbáljuk azzal széppé, emlékezetessé és hosszú szerelművé tenni, hogy igyekszünk élményeket gyűjteni – ehhez pedig az kell, hogy minél többet utazzunk. Imádom az otthonunkat, az az igazi béke szigete, de csak akkor tudunk kikapcsolódni, ha elhagyjuk egy kicsit, ha csak harminc kilométerre is.


– A közeljövőben ünneplik Robival megismerkedésük huszadik évfordulóját.
– Valóban. A kezdetektől utazással ünneplünk, mégpedig Sopronba járunk vissza. A hűség városa a házasságunk szempontjából is szimbolikus. Ott már megvannak a bejáratott helyeink. Nagyon szeretjük a szállodákat, ha tehetném – mondjuk megnyerném a lottóötöst –, lehet, hogy egy évig szállodáról szállodára járnék. Imádom a szép szobákat, a frissen megvetett ágyat, amit nem nekem kell megcsinálni.

– Ön szerint mi a hosszú házasság titka?
– Csak olyan emberrel kössük össze az életünket, akit abban a pillanatban halálosan szeretünk, és erre az érzésre kell vigyázni egy életen át. Természetesen egy kapcsolat nem mindig ugyanazon a hőfokon izzik, sőt, kellenek is a kisebb-nagyobb összezörrenések, hiszen a viták után lehet igazán ráérezni, hogy mennyire szeretjük a másikat. Mindig oda kell figyelni a kedvesünkre. Szerencsére nálunk a húsz év alatt nem fajult el egy veszekedés sem, pedig én nagyon jól provokálok. A hosszú távú kapcsolatok egyik titka: ha kitapasztaltad a másik működését, akkor attól nem szabad eltérni.

– A kilencvenes évek elején leküzdötte a méhnyakrákot. Azóta tudatosabban figyel az egészségére?
– Mindig odafigyeltem az egészségemre, főleg a nőgyógyászati szűrésekre. Annak idején az orvosom, aki az első fogamzásgátlómat felírta, a lelkemre kötötte, hogy ezzel foglalkozni kell. Hallgattam rá, és az élet bebizonyította, hogy jól tettem. Húszéves koromig a tánc mindenféle műfaja jelentette számomra a sportot. Utána elkezdtem konditerembe járni, nagyon keményen edzettem, úgy néztem ki, mint egy igazi body builder. Sajnos ez tönkretette a nyakamat és az ízületeimet, de hosszú távon hasznosnak bizonyult: bármikor könnyebben formába tudom hozni a testemet. Az elmúlt évben mélyizommasszázsra jártam, ami olyan, mintha egy másfél órás izzasztó edzésen vennék részt. Elhatároztam, hogy szeptembertől újra elkezdek edzeni, hiszen a közérzetemet is egészen megváltoztatja.


– Mit csinál, amikor kikapcsolódásra vágyik?
– Ha nincs semmi dolgom, nekiállok főzni. Mostanában a lekvárfőzés kötötte le a szabadidőmet, barack- és málnalekvárt készítettem. Egy családi reggelihez hozzátartoznak az igazi ízek!

– Újra divat a retró. A régi rajongókhoz csatlakoztak a fiatalok. Mi lehet a régi utáni vágyódás oka?
– Ez olyan titok, amit sokat kérdeznek tőlem mostanában. A megfejtést azonban nem tudom, és nem is akarom tudni. Talán régen intenzívebben buliztak az emberek, a nyolcvanas évek slágerei jobban beleivódtak az emlékezetükbe. Nem győzök hálálkodni a diszkósoknak, hiszen valamilyen szinten nekik köszönhetem, hogy még ma is aktív énekesnő lehetek. Egyszer elárulták nekem, hogy Zoltán Erikát két okból játszanak egy szórakozóhelyen: amikor megdöglik a buli, akkor azért, hogy újra beinduljon, amikor meg nagyon jó, akkor meg azért, hogy megőrüljenek a rajongók és szétszedjék a házat. Az az igazság, hogy én nagyon jó időben voltam az, aki voltam. Saját szabályom: mindig meg kell tisztelni az embereket, mert ha egyszer ejtenek, akkor vége a világnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bohócot csinált magából a bankrabló

Bohócnak öltözve rabolt ki egy bankot az Egyesült Államokban egy nő, de 5 perccel később már el is… Tovább olvasom