Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

A Szuperszámítógép tárolja majd a szuperlézeres eredményeket

A "nemzeti virtuális laboratórium", vagyis a Szuperszámítógép projektről tartottak tájékoztatót az egyetemen.
A nagyszabású fejlesztés négy hazai felsőoktatási-kutatási szervezet, a SZTE, a Pécs Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet konzorciumi együttműködésével jött létre az Új Széchenyi-terv csaknem 780 millió forintos támogatásával.

Dombi György, a konzorcium vezetője elmondta, a szervezetben a Szegedi Tudományegyetem fogja össze a partnerek munkáját. A 2014 őszéig tartó projekt legfőbb célja a szuperszámítógépes kutatások elterjesztése, valamint a három nagy vidéki egyetemen létrehozott informatikai kapacitás teljes kihasználása.

A projekt célja a Szegeden folyó nagy kutatási témáknak megfelelő háttér biztosítása is. – Az Öthalomban létesülő lézeres kutatóközpont (ELI) által gyűjtött óriási adatmennyiség tárolása, az abból való adatbányászat, az összefüggések megállapítása is a feladatai közé tartozik majd – szögezte le a szakember az SZTE weboldala szerint.

Az elnyert forrásból Szegedre 393,1 millió jut.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tankcsapda lemezbemutató a Jate Klubban

Március 29-én este mutatja be a szegedi közönségnek új albumát a Tankcsapda. Tovább olvasom