Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 12°C Még több cikk.

Egyetemi karok a hallgató szemével: BTK

Szeged - A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának életéről az amerikanisztika–történelem szakra járó Lévai Tamás András beszélt a delmagyar.hu-nak.
Történelem és angol szakra járok a Bölcsészettudományi Karra. A történelmet csak hobbiból tanulom, hosszú lenne kifejtenem, miért írtam be másodikként az angol mellett. Céljaim ugyanis éppen azzal lennének. Nagyon sok mindent lehet kezdeni vele, hiszen az emberből lehet tanár, esetleg tolmács vagy akár fordító is. Ez utóbbiak nagyon jól kereső és igen keresett szakmák. Manapság rendkívül fontos, hogy valaki nyelveket beszéljen, ha ráadásul ez az angol, akkor hatalmas előnyre tehet szert azokkal szemben, akiknek e nyelv ismerete hiányzik. A legtöbb helyen eleve elvárás az angolul beszélni és írni tudás, így e diplomával a fentiek mellett még rendkívül sok olyan lehetőség is adódik, amely a munkaerőpiacon előnyt jelent másokkal szemben.

Nagyon sok hallgatója van a Szegedi Tudományegyetemnek. Szerintem remek hangulat uralkodik itt, igazán érdekes közösségek alakulnak ki. Rendkívül sok lehetőség van a tanulásra, és az egyéb, nem kifejezetten egyetemhez kötődő ismeretszerzésre. Az oktatók képzettek, felkészültek, magas színvonalon folyik az oktatás. Rengeteg szórakozási, ismerkedési és kulturális lehetőség és program kínálkozik városszerte, ezek egy része az egyetem szervezésében. Az is nagy előny, hogy minden könnyen elérhető, a legfontosabb dolgok egyáltalán nincsenek nagy távolságra egymástól.

Tamás szerint a Szegedi Tudományegyetemen remek hangulat uralkodik, igazán érdekes közösségek alakulnak ki. Fotó: Segesvári Csaba

Tamás szerint a Szegedi Tudományegyetemen remek hangulat uralkodik,
igazán érdekes közösségek alakulnak ki.
Fotó: Segesvári Csaba


Azt nem tudnám megmondani, a Szegedi Tudományegyetem mennyivel vagy miben jobb a többi felsőoktatási helynél, hiszen még csak ide jártam, de azt hallottam sokaktól, és több ismerősöm is csak megerősített ebben, hogy nemcsak jó híre van itthon és külföldön, de toronymagasan a legjobbak között is jegyzik. Így az itt szerzett diploma értéke is minden bizonnyal elismertségnek örvend. Úgy vélem, a Szegedi Tudományegyetem az egyik legmegfelelőbb helyszín arra, hogy valaki egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat folytasson.

Lévai Tamás András,
BTK, amerikanisztika–történelem

Olvasóink írták

  • 3. trillarom 2011. február 03. 15:51
    „Az a probléma, hogy BTK-s tanárszakosok kb. 10% szeretne tényleg tanár lenni. Ez ország hibája. Külföldön több országban hasonló helyzet volt, de ott rájöttek, hogy szigorítani kell a bejutást az egyetemekre és kevesebb embert kell felvenni. Ezáltal emelkedik az adott szak presztízse. + Sok helyen a fiatal tanárok magas kezdőfizetést kapnak.”
  • 2. Larsson 2011. február 03. 14:18
    „Véleményem szerint az egyik leghaszontalanabb tömegképzést folytató karok egyike a btk. Hova kell ennyi bölcsész, magyar tanár, töri tanár, diplomás könyvtáros vagy még sorolhatnám??? Még ha olyan sok iskola meg könyvtár lenne, meg nem 60 éves korukig oktatnák a magyar tanárok...”
  • 1. sevenof9 2011. február 03. 12:52
    „hallgassad meg tarisznyas az EU parlament szinkrontolmacsat. kiver a viz tole,se kulfoldiul,se magyarul nem tudnak. no persze oda se esz alapjan lehet bekerulni...
    hogy ma Mo-n az angoltudas mennyire a beka segge alatt van,jol peldazza a Twilight forditasa. Olvasd el es amulj. A dresser meg a pickup truck csak ket pelda amire a foritonak kellett volna idot szannia...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetemi karok a hallgató szemével: JGYPK

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának életéről a társadalmi tanulmányokat folytató Varga Tamás beszélt a delmagyar.hu-nak. Tovább olvasom