Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 16°C | 27°C Még több cikk.

Egyetemi karok a hallgató szemével: GYTK

Szeged - A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának életéről Törköly Dóra beszélt a delmagyar.hu-nak. Dóra gyógyszerésznek tanul.
Elsősorban azért jelöltem meg Szegedet, mert ötven kilométerre lakom és nem akartam nagyon távol kerülni a családomtól és a barátaimtól. A mi családunkban nincsenek nálam idősebb egyetemre vagy főiskolára járók, csak velem egykorúak vagy fiatalabbak és nagyobb testvérem sincs, egy ismerősöm viszont, aki ugyanabban a faluban lakott mint én és a Szegedi Tudományegyetemre járt, rengeteg nagyon jó dolgot mesélt róla. Ő ajánlotta, hogy ide felvételizzek – a másik lehetőségem Budapest lett volna. Szeged azonban kisebb, élhetőbb város, alacsonyabb volt a felvételi ponthatár is, bár ez az érettségi eredményem szempontjából ez nem számított. A kollégiumban lakás szintén Szeged mellett szól, hiszen annyira a központban van, hogy nagyon könnyen és elég rövid idő alatt eljutok bármerre. Arról nem is beszélve, hogy a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatói ingyen kapják a tömegközlekedési bérletet, ami Budapesten nem jár, ráadásul az árak sem ugyanazok.

Törköly Dóra gyógyszerésznek tanul. Fotó: Segesvári Csaba
Törköly Dóra gyógyszerésznek tanul.
Fotó: Segesvári Csaba

Az ismerősöm nemcsak Szegedről mesélt sok szép dolgot, hanem a gyógyszerészképzésről is. Tőle tudtam meg először, hogy e szak tekintetében szintén a Szegedi Tudományegyetem a legerősebb, nagyon-nagyon komoly szakmai felkészültséget ad minden szempontból. Bár négy városban található gyógyszerésztudományi képzés, mindenkitől azt hallottam, hogy minden tekintetben, különösen a szakmai tapasztalatot illetően Szegeden olyan mértékű felkészültség és gyakorlat szerezhető, hogy a munkaadók a Szegedi Tudományegyetemen szerzett gyógyszerészdiplomát sokkal nagyobb előnyben részesítik a többihez képest. Az egyetemet és az itt lévő gyógyszerésztudományi képzést megelőzi a jó híre és az elismertsége. Nem véletlen, hogy az egyetemek közötti rangsorokban is előkelő helyen szerepel.

Törköly Dóra,
GYTK, gyógyszerész

Olvasóink írták

  • 1. Fórumtroll 2011. február 15. 13:31
    „Aranyos.

    :-D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diplomás pályakövetés az SZTE-n

Az SZTE kutatócsoportja 2006 óta számos felmérést készített az intézményben végzett hallgatók körében, nyomon követve első lépéseiket a munkaerőpiacon. Tovább olvasom