Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2014. 07. 25. péntek - Kristóf, Jakab

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > SzTE - Szegedi Tudományegyetem > Egyetemi nyílt nap Szegeden

Egyetemi nyílt nap Szegeden

Szeged - Összevont egyetemi nyílt napot rendeznek középiskolás diákoknak és tanáraiknak csütörtökön Szegeden, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szóvivője az MTI-t.

MTI - 2010.11.23. 06:19
Megosztás: Facebook Twitter E-mail
A hatodik alkalommal meghirdetett rendezvény kezdetén az Országos Felsőoktatási Információs Központ munkatársa ismerteti az idei felsőoktatási jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat - közölte Keczer Gabriella.

A központ átriumában az idén is az intézmény képzési kínálatát bemutató standokat állítanak fel, melyeknél a karokat képviselő egyetemi oktatóknak és hallgatóknak tehetik fel kérdéseiket az érdeklődők. Az egyetem Életvezetési Tanácsadó Központjának szervezésében a diákok pályaorientációs tanácsadáson vehetnek részt, a hallgatói önkormányzat standjánál pedig a diákéletről tájékozódhatnak. Hasznos információkkal látják el őket a Hallgatói Szolgáltatói Iroda munkatársai, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet képviselőinél a tanulók a nyelvtanulási lehetőségekről, a Szegedi Tehetségpont standjánál pedig az ösztöndíjakról érdeklődhetnek.

A központ előadótermeiben az egyes karok képviselői háromnegyed órás előadásokon mutatják be képzéseiket. Aki pedig valami különlegességre vágyik, az a mezőgazdasági kar által szervezett lézeres lövészeten is rész vehet.

A rendezvény zárásaként csütörtök délután adják át az SZTE középiskolai-egyetemi tehetséggondozó kezdeményezése, a Szegedi Tehetség-HÍD Program okleveleit.
Megosztás: Facebook Twitter E-mail

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS

Cikkajánló

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...