Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Elefántfogkrém és fémsüni

Zsombó – Az SZTE kémia szakos hallgatói Zsombón kísérleteztek. Az interaktív órán fémsüni, elefántfogkrém és fekete kígyó is készült.
Fekete kígyók szódabikarbónából, elefántfogkrém hidrogén-peroxidból, titkosírás kurkumával, fémsüni – kémiai kísérletekkel népszerűsítették az SZTE kémia szakos hallgatói a természettudományokat. A zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskolában kíváncsian fogadták csütörtökön a – részben tanári pályára készülő – egyetemistákat.

– Tizenkét kísérletet végezhettek el a felső tagozatosok a hallgatók irányításával, akik rövid előadást is tartottak a saját témájukról – mondta el Nemes-Nagy Erika. Az iskola tanára szerint a diákokhoz az egyetemisták közelebb hozhatják a kémiát, mert hiába kedvelik a felsősök a tantárgyat, nehéznek találják.

Elefántfogkrém és fémsüni. Fotó: Kiss Tímea (galéria)

– Nem szeretnék a természettudományokkal foglalkozni később, de a kémia érdekes tantárgy – vallja a nyolcadikos Révész Gergely. Évfolyamtársa, Papp Nelli is bonyolultnak találja a tantárgyat, de hozzátette: – Jó, hogy sok kísérletet láthattunk, az egyetemisták könnyebben érthetővé tették a kémiát.

A hallgatók valóban nem tétlenkedtek: egész délelőtt meséltek a bemutatott folyamatokról a diákoknak. – A közhiedelem szerint „mumusnak számít" a kémia, de szép oldala is van – mondta a tanárnak készülő Nagy Márió. A harmadéves kémiai–biológia szakos egyetemista szerint a program a tudományok játékos oldala mellett azok gyakorlati alkalmazását is bemutatja.

Elefántfogkrém és fémsüni. Fotó: Kiss Tímea (galéria)

Amíg a hallgatók a felsősökkel közösen szivárványszínű achát-oldatokat állítottak elő, bemutatták a víz felületi feszültségét, elkészítették hidrogén-peroxidból az elefánt habzó fogkrémjét, vagy éppen a karbonlámpa működését tesztelték, a környezetvédelem többször szóba került.
Kiderült, a mindennapi életünkben is ismert kémiai jelenségek gyakorlati alkalmazása veszélyes lehet a természetre, így például csínján kell bánnunk a vadvizekbe kerülő mosogatószerekkel, olajszármazékokkal, vagy általában a savas kémhatású anyagokkal.

Az interaktív óra vége felé közeledve az SZTE Kémiai Tanszékcsoportjának munkatársa sikeresnek értékelte a Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen című pályázattal megvalósuló projektet, hiszen segítségével folytatódhat az a programsorozat, amit 2011-ben indítottak el. Eddig hat kistérségi iskolában kísérletezhettek a fiatalok az egyetemistákkal. – A természettudományokat népszerűsítő egyetemisták jövő héten kedden egy makói, csütörtökön pedig a szatymazi iskolában turnéznak – mondta Németh Veronika. – Évente tartunk nyitott, tudományos rendezvényeket, de ezekre a kistérségi iskolákba járók nehezebben jutnak el. Így mi megyünk hozzájuk a kémia és a vegyész szak hallgatóival.

Olvasóink írták

  • 1. toth.andras.akos 2013. április 04. 23:07
    „Ez igazán remek! Amikor én kicsi voltam, nem volt szükség ilyen "roadshow" alkalmakra, ugyanis egy viszonylag jól felszerelt fizika-kémia szertára volt az iskolának, így sok kísérletet láttam. Ez is bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy természettudományos pályát választottam, és elnézve a havi bérjegyzékemet egyáltalán nem bántam meg. :-) Talán egyszer másoddiplomának megcsinálnék egy kémia szakot - érdekel a dolog!

    Amúgy van ilyen kísérleti bemutató Szegeden is, amire a nagyközönség elmehet? Fizikusék szoktak karácsonyi kísérletek néven csinálni ilyesmit - kémiások is?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Interjú Bert Sakmannal, a Szegedre érkezett Nobel-díjas fiziológussal

A német Bert Sakmann a patch-clamp technika, egy úttörő elektrofiziológiai vizsgálati módszer kidolgozásáért kapott Nobel-díjat 1991-ben. Tovább olvasom