Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Felvételi: csütörtökig lehet pótolni és sorrendet módosítani

Legkésőbb csütörtökig van lehetőségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezőknek, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét - közölte az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. az MTI-vel.
Felhívták a figyelmet arra is: mindez azok számára is elvégezhető az E-felvételi rendszerében, akik hagyományos jelentkezési lapon nyújtották be jelentkezésüket.

Az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. közös közleménye szerint akkor érdemes változtatni a képzések sorrendjén, ha nem azok szerepelnek a listában elsőként, ahová leginkább be szeretne kerülni a jelentkező. Jelentkezői preferenciától függően szintén érdemes lehet felcserélni a szakokat akkor, ha az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges. Ugyanis a jelentkező a listában szereplő első olyan helyre nyerhet csak felvételt, ahol felvételi összpontszáma eléri a meghatározott ponthatárt.

Ugyanakkor ha egy megjelölt képzésnél sikertelen volt a jelentkező alkalmassági vizsgája ("nem felelt meg" vagy "nem jelent meg" eredményt kapott), akkor nincs teendője a jelentkezőnek, hiszen az alkalmassági vizsga hiányában semmilyen esetben sem nyerhet felvételt az adott képzésre. Olyankor, ha valaki mégsem akar egy képzésre bekerülni, célszerűbb annak visszavonását választani. A visszavonás nem számít bele a sorrendmódosításba, arra ettől függetlenül van lehetőség, a törölt szakok azonban nem befolyásolják az eljárási díj összegét - mutattak rá.

Kitértek arra is: a diákok a jelentkezéshez, pontszámításhoz szükséges dokumentumokat az E-felvételi Dokumentumok menüpontjában tudják feltölteni. Ugyanitt lehet nyomon követni a jelentkezéssel kapcsolatos dokumentumok elbírálását is. Függetlenül a jelentkezési helyek számától, elegendő mindent egy példányban beszkennelni és feltölteni, arra azonban figyelni kell, hogy a dokumentum jól olvasható legyen, illetve tartalmazza a jelentkező személyes adatait.

Azok a jelentkezők, akiknek a sorrendmódosításhoz, valamint a dokumentumpótláshoz nem áll módjukban használni az E-felvételi rendszert, ezt postai úton is megtehetik. Sorrendmódosításhoz a megfelelő kérelmeket a felvi.hu Kérvénytárából letöltve, majd azt pontosan kitöltve és aláírva kell beküldeniük az Oktatási Hivatal, 1380 Budapest Pf. 1190 postacímre. A dokumentummásolatokat szintén erre a címre kell eljuttatni, amennyiben azokat nem az E-felvételi felületére töltik fel.

A 2014 szeptemberében induló képzések ponthatárait várhatóan július 24-én este hirdetik ki, amelyek ezzel egy időben elsőként a www.felvi.hu honlapon lesznek elérhetők. A felvételizők még aznap este SMS értesítést is kapnak az eredményekről. A besorolási döntés - amely tartalmazza, hogy mely képzésen kezdheti meg a tanulmányait a felvételiző szeptemberben - a ponthatárok kihirdetését követően az E-felvételi Hivatalos iratok menüpontjában lesz elérhető.

A ponthatárok határozzák meg, hogy az adott jelentkező melyik általa megjelölt képzésre kerül be. Minden jelentkező csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, ahol pontszáma eléri, vagy meghaladja a felvételi ponthatárt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Levendula Napok az SZTE Füvészkertben

Az első szegedi Levendula Napokat a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje és az SZTE Kulturális… Tovább olvasom