Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Ha bedől az egyetem, bukik a kocsma is

Az utcára vonuló tüntetők szerint nemcsak az egyetem, a város jövőjét is befolyásolják a felsőoktatást érintő változások. A 170 ezres Szeged 30 ezer hallgatót tart el – és fordítva.
 – Ha kevesebben lesznek az egyetemen, kevesebben járnak majd a tejivóba, a moziba és a plázába is – mondta az egyik vezérszónok, Kiss Attila az Oktatói Hálózat hétfői tüntetésen a Széchenyi téren. Több tüntetőnek is központi gondolata a felsőoktatási változtatások ellen zajló demonstrációkon, hogy a város és az egyetem sorsa szorosan összefonódik. Kiss Attila azt is mondta, ha bedől az egyetem, bukik a város. Azaz a 30 ezer egyetemistától függ a pincér, a pék és a buszsofőr is. „A város az egyetem, az egyetem a város"– kiabálják sokan a decemberi tüntetések óta.

 – A bevételünk közel 80 százaléka származik a hallgatóktól. Szorgalmi időszakban kávézni, teázni, hétvégi bulik előtt alapozni járnak hozzánk – mondta Kis Róbert, a Nyugi kert üzemeltetője. – Egyre több programot szervezünk, kifejezetten az ő igényeikhez igazítva – jegyezte meg a Nyugi kert üzemeltetője. A szegedi egyetemisták kultikus poharazója hosszú évek óta népszerű szórakozóhely, hétköznap is rengeteg a vendég.

– Hetente többször járunk ide, olcsó és finom a kávé – mondja Hosszú Zoltán. A bölcsészkaron tanuló egyetemista több ezer forintot költ itt egy hónapban. – Albérletre 25, étkezésre 20, szórakozásra és jegyzetekre 15 ezer forint megy el havonta. A szüleim támogatnak, felvettem a diákhitelt, alkalmi munkáim is vannak – árulta el a fiatalember. Zoltán szerint ő átlagfogyasztónak számít, sok csoporttársa ennél jóval többet költ.

Egyetemisták nélkül a szegedi  vendéglátóhelyek nagy része lehúzhatná a rolót.  Fotó: Karnok Csaba
Egyetemisták nélkül a szegedi vendéglátóhelyek nagy része lehúzhatná a rolót. Fotó: Karnok Csaba

Martonosi István azt mondja, nagy bajba kerülnének a szegedi vendéglátósok, kereskedők, szolgáltatók, ha bekövetkezne a tüntetők félelme, és jelentősen csökkenne a hallgatók száma szeptembertől. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége országos elnökségének tagja szerint a hallgatók vásárlóerőt jelentenek, százalékban azonban nehéz lenne kifejezni, mekkorát.

– Az mindenesetre biztos, hogy a vállalkozások ellehetetlenülnének, ha mondjuk eltűnne az egyetemisták fele. Nemcsak a kocsmák, a kisebb éttermek, fodrászok, kozmetikusok, de még a ruházati boltok is komoly bevételtől esnének el – tette hozzá. Martonosi felhívta a figyelmet, hogy a diákok nemcsak vásárlók, munkaerőt is jelentenek, hiszen egyre többen dolgoznak iskola mellett.

Az Egyetem utca közvetlen vonzáskörzetében egyébként a Nyugival együtt öt kocsmát, hat fénymásolót, három étkezdét számoltunk össze. Minden megkérdezett üzletvezető hasonló adatokról számolt be, mint Kis Róbert. – Ha nem lennének egyetemisták, éhen halnánk. Mi eltartjuk őket, ők pedig minket – mondta névtelenül egy gyorsétkezde üzemeltetője, aki lakáskiadással egészíti ki keresetét. Két 23 éves lány bérli tőle háromszobás ingatlanját. Igaz, feketén.

Olvasóink írták

147 hozzászólás
  • 147. tol 2013. február 14. 19:40
    „azt gondoljátok el, mi lenne Szegedböl, ha anno gróf Klebelsber Kunó a kolozsvári egyetemet nem telepítette volna Szegedre! Ezek után térdre, imához, és mindenki szorítson valahol azért hogy ne menjen tönkre az egyetem! Marhák, rompez! Mondta Potrien.”
  • 146. Figyelő 2013. február 14. 18:28
    „Én úgy gondolom, hogy az egyetemen tanulni, és nem inni kell, merev részegségig!”
  • 145. Bill42 2013. február 14. 17:08
    „143.macs
    Isten őriz, hogy összeveszni akarok.Szó sincs róla.Te ismerőseidre hivatkozol Én pedig arra amit látok,mert évente többször is kiutazok a családomhoz és szemmel látom az ottani dolgokat,lehetőségeket.
    Kiegészitésül a korrektség miatt azért hozzáteszem, hogy az árak amit a tanulásért kell fizetni azért nem olyan katasztrofális mert a vejem napi nettó keresete /adozás stb/ 125.000.Ft.
    Ez a korrektséghez hozzá tartozik.”
  • 144. czindi 2013. február 14. 16:07
    „Jó a párosítás: egyetemi kocsmák és kocsmai egyetemisták...”
  • 143. macs 2013. február 14. 16:06
    „142. Bill42,
    igazad van, nem értem és gyurcsányi módra nem is akarom. :-) bár azt se értem, miért kell így visszavágnod? :-(
    Igen ott mindenért fizetni kell, ebben biztosan igazad van. Te a gyerekeid infójára támaszkodsz, én az ismerősömére. Ígérem, ha legközelebb beszélünk és nem felejtem el, rákérdezek, de Te is rákérdezhetsz. Nem érdemes ezen most összeveszni. :-)”
  • 142. Bill42 2013. február 14. 14:40
    „138.Macs.Valamit nem értesz,vagy gyurcsányi modra nem is akarsz.
    Laassan mondom, hogy megértsed /alias Lendvai ildiko/ nyugaton nincs ingyen oktatás-érted?-
    Ott mindenért fizetni kell. Kár hogy nem tértél ki a lakhatásra meg a megélhetésre

    Ha most magyar helyzetről beszélsz akkor nem vitatkozok, de ha Svájcról beszélsz akkor marhaságot mondasz.”
  • 141. tatár 2013. február 14. 14:15
    „139. titokgazda 2013.02.14. 12:23
    Kirúgott egyetemi csávó vagy valahonnan a Gazdasági Igazgatóság környékéről?”
  • 140. roxper 2013. február 14. 13:13
    „139.
    Tévedsz, olvasd el!”
  • 139. titokgazda 2013. február 14. 12:23
    „roxper- összefoglalva: addig jársz egyetemre, amíg fizetsz. Ha egy kreditet veszel fel az indexedbe egy után, ha tízet veszel fel, akkor tíz után fizetsz... az a részlet pedig amit a vizsgaszabályzatból bemásoltál az államilag finanszírozott képzésre vonatkozott, nem a költségtérítésesre... de ha ennyit sem tanultál meg az egyetemen, vagy már ennyit felejtettél azóta, kár volt veled foglalkozni...”
  • 138. macs 2013. február 14. 12:16
    „125. Bill42,
    megkérdeznéd, hogy az unokád milyen oviba illetve suliba jár, csak azért kérdem, mert az ismerősöm gyereki után hasonló összeget fizet, de ők magánoviba és suliba járnak. :-)”
  • 137. NP1 2013. február 14. 11:52
    „135. lendvaibela 2013.02.14. 10:55

    Szerinted gyálai, baktói, kecskési, dorozsmai kocsmákban mennyi az egyetemista:helyi lakos arány?
    A fentebb említett műintézmények törzsközönségét ki fogja tanítani és mire?
    Már ha élni akarnak....”
  • 136. myckie 2013. február 14. 11:21
    „133. szabójóska
    Kinek? Mikor? Mennyi idő alatt? Mennyiért?
    Célok meghatározása, megvitatása (nem diktátumra gondoltam), kivtelezés a józan ész határain belül, lehetőleg felmenő rendszerben! Pozitív példák tanulmányozása (azokban az országokban, ahol az oktatás átalakítása jól sikerült és ne mond, hogy ilyen sehol nem volt!!) , netán ezen jó példák integrálása! A jelszó pedig ne az legyen hogy: b..uk össze valahogy, csak kevesebbe kerüljön!”
  • 135. lendvaibela 2013. február 14. 10:55
    „Ez a cikk azt sugalja,hogy 30.000 " alkoholista egyytemista" tartja el a várost.
    Nem kell félni ez közel sincs így,majd helyrerakják a piásokat,megtanítják tanulni is őket ha élni akarnak !!!
    a" HAhaha" meg el fog tünni mint a köd!!!!!”
  • 134. roxper 2013. február 14. 10:31
    „132.
    Nagyon gyengén adod elő, én már nem járok egyetemre, legutóbb 2.5 éve végeztem, amit beszúrtam neked és a gyengébbek kedvéért és amiben feketén-fehéren le van írva az épp egy hatályos TVSZ, ajánlom figyelmedbe, tanulmányozd. Veled ellentétben nekem nincs szükségem fórumokra, hogy onnan szedegessek össze bármilyen infót, tudom hogy az SZTE milyen rendszer szerint működött pár éve és kizártnak tartom, hogy azóta lazítottak volna a szabályokon, ezért is nyitottam meg egy aktuális TVSZ-t és másoltam be az erre vonatkozó részleteket! :P”
  • 133. szabójóska 2013. február 14. 10:24
    „Tehát fel kell vállalni az évszázados szennyest,Myckie? Ez a megoldás?”
  • 132. titokgazda 2013. február 14. 10:13
    „roxper- akkor a 4 kredit után fizet 16 e Ft-ot.. Egyébként nekem sok ilyen 1 kredites tárgyam is volt... ezt akkor Szegeden C típusú tárgynak, Db-ben általánosan művelő tárgynak, az ELTE Jogi karán kiegészítő tárgynak hívták. Nyisd ki a neptunt, az etr-t és találsz ott több száz 1, 2 kredites tárgyat is... Eleget jársz te az egyetemre? Nem abszurd, hogy ezeket a technikai részleteket egy fórumról szerzed be!!!???
    Tájékozatlan vagy. Az általam leírtak pontosak és igazak. Sajnos.
    NP1- nincs itt Vezér, Nagyvezér. Nem vagyok sem Fideszes, sem MSZP-s, sem JOBBIk-os. Bevallom, jártam én is egyetemre (az SZTE-re, JATE-ra is), több diplomát szereztem, sőt a későbbi vállalkozásomban alkalmaztam én is gyakornokként az alábbi technikával fiatal pályakezdőket, azzal a különbséggel, hogy ők pont annyit kerestek, mint a diplomás kollégáik, ha meg tudták oldani a feladatokat...
    A lent leírt gazd. igazgató-, és dékán urakat gyerekkoruk óta, illetve fiatal koruk óta ismerem, többször beszélgettünk is ezekről a témákról (sőt együtt jártunk gimibe, a másikkal egyetemre) és ők pontosan tisztában vannak ezekkel a részletekkel is... A GTK megmentésére éppen ezt a technikát alkalmazzák (már évek óta) sikeresen...”
  • 131. myckie 2013. február 14. 09:58
    „127. szabójóska
    Nem uszultság, és nem a "nyakába varrás" a lényeg. A feladat meg van és azt a ma regnáló hatalomnak (főleg ha hosszú időre terveznek) kell megoldani! A hatalom sodorta bele saját magát a mai képtelen helyzetbe (mindent, de azonnal, mint elefánt a porcelánboltban pl.: egy diák aki évekig egy adott szakirányra készül készül és utólag egyik pillanatról a másikra kiderül, hogy az a szak fizetős lett, vagy bevállalja az eladósodást vagy nem bízik már semmiben és más utat keres ) és ennek el nem ismerése az a csőlátás és szerintem indokolatlan uszultság!”
  • 130. NP1 2013. február 14. 09:43
    „roxper

    Akikkel vitatkozol azoknak kevés és homályos fogalma van a felsőoktatásról, de ez nem zavarja őket.
    Van VÉLEMÉNYÜK ami persze véletlenül egybeesik a Vezérével.
    Észérvekkel, tényekkel vitáznod felesleges hiszen (magamról tudom..) hitvitázók ellen ezek hatástalanok.”
  • 129. roxper 2013. február 14. 09:36
    „Csak a kedvedért, úgy tűnik eddig is az egyetem kezében volt a döntés:

    "(2) A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal is megszüntetheti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszo-nyát, aki
    a) a tanulmányi és vizsgaszabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti,"

    :P”
  • 128. roxper 2013. február 14. 09:23
    „126.
    Nem tudom melyik karon és szakon vannak 1 kredites tantárgyak, mert nekem 4 kredit alatti kurzusom sosem volt, tehát amit te állítasz az erős csúsztatás és hangulatkeltés. Amúgy kíváncsi lennék hány ilyen ember van, aki erre játszik és megengedheti magának, hogy a szülők pénzén lógjon, de ha mégis ez az egyetlen gátja a felsőoktatásban hallgatók megreformálásának, hogy a hülye állításokkal ellentétben senki ne süttesse a hasát 12 évig az egyetemen, akkor egyszerű a megoldás! :P”
147 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Majó Zoltán: több számlát nem tudunk időben kifizetni

Az Oktatói Hálózat (OHA) szegedi csoportja Kihívások címmel szakmai fórumot tartott a felsőoktatás aktuális kérdéseiről. Tovább olvasom