Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Radnóti-sikerrel zárult a II. Jakucs László-földrajzverseny

23 csapat részvételével tartották meg március 8-án és 9-én a II. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny döntőjét Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke rendezésében.
A döntő fordulókat pénteken és szombaton rendezte az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke. A 2012/2013-as vetélkedőre Magyarország minden tájáról és a határon túlról összesen 135 kétfős csapat jelentkezett - közölte Nyári Diána főszervező a www.geo.u-szeged.hu oldalon.

Pénteken a legjobb 23 csapat érkezett Szegedre, a szombati döntőbe 8 jutott tovább. Először egy-egy természetföldrajzi tájról kellett a versenyzőknek vetítéses előadást tartani, majd geocaching, azaz GPS-es kincsvadászat következett. Ezt követően érdekes kísérleteket végeztek el a talajtani laboratóriumban, zárásképpen pedig Földrajz szeretlek címmel kvízvetélkedő zajlott.

Győzött a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Csillagvizsgáló nevű csapata, tagjai: Szuda Ágnes és Szkalisity Ábel. Felkészítő tanáraik: Drevenka István és Szőllősy László. A második helyet a miskolci Földes Ferenc Gimnázium szerezte meg, a harmadik az orosházi Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont csapata lett.

A győztes csapat és felkészítő tanáruk Jakucs László-plakettet és ötnapos utazást nyert a Dolomitok hegyei közé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Csokoládé a Szabad könyvklub témája

Joanne Harris regényét választották az SzTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar alkalmazott… Tovább olvasom