Délmagyar logó

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -4°C | 4°C Még több cikk.

SZTE TTIK: Komoly háttér és hatalmas hallgatói létszám

A Szegedi Tudományegyetem legnagyobb karán, a Természettudományi és Informatikai Karon természettudományi, informatikai és műszaki területen oktatnak, így a középiskolások körében az legnépszerűbb továbbtanulási célpont. A TTIK-n világszínvonalú tudományos kutatások folynak.
A TTIK szervezeti felépítése hatalmas lehetőség a fiatal természettudós- jelöltek számára, amely akár a későbbiekben munkahelyükül szolgálhat, az itt meglévő kutatási tapasztalatok pedig a világ bármely kutatóintézetében jó ajánlólevélül szolgálnak. Az informatikai képzés újabb kori felértékelődését pedig az jelzi, hogy a kar 2007-ben nevet változtatott.

Emberként kezelik a hallgatókat

A hallgatók és az oktatók legendásan jó viszonyban vannak, Hernádi Klára dékán asszony elmondása szerint hagyománya van annak, hogy emberként kezelik a hallgatókat. A kiemelten magas óraszámú gyakorlati képzések során – beállított laborgyakorlatokon és tantermi foglalkozásokon – szerzett tapasztalatok ahhoz is hozzájárulnak, hogy a hallgatók sikeresen teljesítsenek külső partnercégeknél. „Nemcsak informatikai, de biológiai és kémiai területen is több céggel van megállapodásunk, melyek alapján a hallgatók náluk végzik gyakorlatukat, illetve készítik diplomamunkájukat. Egyre inkább kiteljesedik ez a rendszer" – mondja a dékán asszony, majd hozzáfűzte: „El kell mondani, hogy nem könnyű nálunk végezni, keményen meg kell dolgozni az itteni papírért. Ugyanakkor az EU által preferált szegedi diplomával még a válság ellenére is nagyon jók az elhelyezkedési arányok, külföldön jó eséllyel lehet munkához jutni vele."

Képek az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának életéből (galéria)

Hernádi Klára elárulja, a három képzési területet együtt nézve ide jelentkezik a legtöbb hallgató. „Mi magunk is szoktunk felmérést készíteni a gólyákkal, amelyben megkérdezzük, mi alapján választják ki, hogy hova jöjjenek. Arra számítottunk, hogy a szülők befolyása, esetleg a tanárok véleménye alapján döntenek, de számunkra rendkívül hízelgő módon legtöbben a szakmai színvonalat jelölik meg okként" – teszi hozzá.

A tanszékcsoportok önálló kutatóintézetek

„A klasszikus egyetem oktat és kutat. Ahhoz, hogy színvonalas oktatás folyjon, komoly tudományos háttérre van szükség. A hét tanszékcsoport mindegyike önálló oktató- és kutatóintézetként is felfogható, mindegyikben világszínvonalú kutatások is folynak, melyekbe igyekszünk minél inkább bevonni a hallgatókat is" – mondja Hernádi Klára.

A képzés erősen elméleti, emellett kiemelten nagy hangsúly kerül a gyakorlati oktatásra is, több szakon kötelező a nyári gyakorlat, melyekre az intézmény – kapcsolatai révén – maga ajánlja ki hallgatóit. „Kölcsönös igény ez, és nemcsak informatikai, de biológiai és kémiai területen is" – tájékoztat Hernádi Klára.

Képek az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának életéből (galéria)

A tananyag elsajátítása során nem különülnek el a klasszikus és modern természettudományos ismeretek, sor kerül a gyakorlati alkalmazás és kapcsolódások bemutatására is, így lehetőség nyílik a komplex szemlélet és hozzáállás kialakítására. A kutatóintézetekben csapatokban folyik a tudományos munka.

A korábban tizenhárom alapszak 2010 szeptemberétől a molekuláris bionikával egészült ki, a hét féléves tanulmányok útján kiképzett szakemberek a szelektív biológiai, molekuláris fizikai-kémiai, elektronikai és számítástechnikai, valamint orvosi alapismereteket és kísérleti módszereket a gyakorlati és elméleti munkában egyaránt képesek felhasználni.

Számok bűvöletében

Az idén kilencvenéves Természettudományi és Informatikai Karra jár minden ötödik szegedi egyetemista, azaz mintegy hétezer hallgató; a végzettek nyolcvan százaléka a szakmájában helyezkedik el. Az itt oktató hatvan professzor közül tizenkettő az MTA tagja, többen közülük Széchenyi-díjban részesültek; a háromszáz fős oktatói gárdából kétszázhúszan rendelkeznek tudományos fokozattal. A korábbi dékánok (1921–2008) közül kilencen matematikusok, öten biológusok, illetve fizikusok, heten földrajztudósok, illetve kémikusok, további ketten informatikusok voltak, mindannyian nemzetközileg elismert, kimagasló munkásságot hagytak maguk után. A jelenlegi dékán, Hernádi Klára a Kémiai Tanszékcsoport Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszékének egyetemi tanára.

Infóhét

Február 7-11. között, naponta 14-tôl 16 óráig (Dékáni Hivatal, Aradi vértanúk tere 1.).

A 2010 óta tizennégy alapszakon folyó képzés hét oktató és önálló kutatóintézetnek tekinthető tanszékcsoporton folyik (Biológus, Fizikus, Földrajzi és Földtani, Informatikai, Kémiai, a matematikai tudományágakkal foglalkozó Bolyai Intézet, illetve a virtuális Környezettudományi Intézet); 2011-tôl a TTIK egysége a Műszaki és Anyagtudományi Intézet is. A továbbtanulni vágyó kutatók a tizenegy természettudós és hét tanári mesterszak közül, majd a kutatóintézeteknek megfelelően hét doktori iskola képzései közül választhatnak.

A kiemelkedő eredményeket mutatja, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencián 2009-ben hetvennyolcan kerültek az első három helyezett közé, további tizenkilenc hallgató kapott különdíjat és négy dicséretet.

Kínálat

Az TTIK-n induló alapképzési szakok: nappali és levelező tagozaton (informatika, műszaki, természettudomány képzési terület): anyagmérnöki, biológia, biomérnöki, fizika, földrajz, földtudományi, gazdaságinformatikus, kémia, környezettan, környezetmérnöki, matematika, mérnökinformatikus, molekuláris bionika, programtervező informatikus.

Mesterszakok (MSc/MA) nappali és levelező tagozaton (informatika, természettudomány, pedagógus képzési terület): alkalmazott matematikus, biológus, csillagász, fizikus, földtudomány, gazdaságinformatikus, geográfus, környezetmérnök (akkreditáció alatt), környezettudomány, matematikus, programtervező informatikus, vegyész, biológiatanár, fizikatanár, földrajztanár, kémiatanár, környezettan- tanár, informatikatanár, matematikatanár.

Részletes információ: www.sci.u-szeged.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SZTE ZMK: A jó értelemben vett állandóság

A Zeneművészeti Kar hallgatói nemcsak számos továbbtanulási lehetőséggel rendelkeznek, hanem a mai… Tovább olvasom