Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Taroltak a média szakosok

Szeged - Tíz díjat hoztak el a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatói az idei DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatról. Televíziós kategóriában taroltak, de az online portál is országosan ismert weblapot utasított maga mögé.

Nyolc kategóriában 64 díjat osztottak ki az ország legtehetségesebb diákújságíróinak idén a 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. A DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázaton tarolt a Szegedi Tudományegyetem: soha nem fordult még elő, hogy egyetlen intézményből olyan sok díjazott kerüljön ki, mint most Szegedről. Összesen tíz kommunikáció szakos hallgató tudott dobogós helyet szerezni az országos szemlén.

Az etikus újságírói kategória első helyezettje lett oknyomozó riportjával Béres Barbara és Cserei Bettina. A harmadéves lányok a diákigazolványok körüli anomáliáknak jártak utána: az új rendszerben volt olyan diák, aki egy évig nem kapta meg igazolványát.

Az év diák-videoújságírója kategóriában mindhárom helyezést szegediek hozták el. Hegedűs Bianka, Galambos Renáta, Juhász Éva és Ivaskó Gergely csapatmunkája a Talentum Alapítványról szóló filmmel érdemelte ki az első helyet, Ültanir Jázmin Bödön vásárról szóló riportja lett a második, Kocsis Anna Fekete Házban forgatott kisfilmje pedig harmadik helyezett lett.

Mint látható, a televíziós műfajban szárnyaltak a szegediek, ami szerintük elsősorban annak köszönhető, hogy a Szemeszter Magazinban, amelyet a városi televízió műsorára is tűz, hatalmas szakmai gyakorlatot tudnak szerezni. Ebbe ők forgatják és vágják az anyagokat – ezek közül küldtek be a pályázatra is. A képi világhoz tartozó hír még, hogy Csányi Mónika
Felsőoktatás - "Az év diákfotósa" III.helyével gazdagodott.

Díjazott kommunikáció szakos hallgatók a szegedi egyetemről: Hegedűs Bianka, Béres Barbara, Molnár András, Gécs Dániel, Ültanir Jázmin és Kocsis Anna. Fotó: Frank Yvette
Díjazott kommunikáció szakos hallgatók a szegedi egyetemről: Hegedűs Bianka, Béres Barbara, Molnár András, Gécs Dániel, Ültanir Jázmin és Kocsis Anna. Fotó: Frank Yvette

Az év felsőoktatási online diákmédiuma kategóriában az artsonline.hu második helyen végzett, maga mögé utasítva az atlatszooktatas.blog.hu-t. Tavaly első helyet hozott el a portál, de azóta a szerkesztőség nagy része lecserélődött.

– Inkább erkölcsi elismerés ez, viszont a munkaerőpiacon jól kamatoztatható – fogalmazott a pályázaton elért eredménnyel kapcsolatban Molnár András felelős szerkesztő. Mint mondta, az önéletrajzban jól mutat egy ilyen díj, ráadásul azt is bizonyítja, hogy van már gyakorlata a területen. Ő valószínűleg éppen ennek köszönhetően kap hamarosan állást, de Gécs Dániel főszerkesztő is a tavalyi győzelem után tudott elhelyezkedni.

A tévés diákok is abban reménykednek, hogy az elektronikus sajtóban tudnak majd dolgozni – de egyiküket sem a szereplés vonzza. Egytől egyig riporterként képzelik el jövőjüket: oknyomozással, dokumentumfilm- vagy éppen magazinműsor-készítéssel szeretnének foglalkozni.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3 milliárdból alakítják át az orvosképzést

3 milliárd forintot nyert az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítésére a pécsi, a debreceni és a szegedi egyetem. Tovább olvasom