Podmaniczky Szilárd: Saját szám

Úgy tíz óra körül ébredt a férfi, lábai, kezei alig mozogtak. A fejét mintha baltával hasították volna ketté. Tudta, hogy így fog ébredni, de azért ez mégis túlzás. A hajnalig tartó bulinak mindig ez a következménye. Igaz, most szerencsésnek mondhatja magát azzal, hogy otthon, a saját ágyában ébredt.

Kikászálódott a konyhába, ivott egy pohár jeges szódát, aztán a nadrágjában és kabátjában kotorászott. Nem sok pénze maradt, de a bankkártyáját rutinosan nem vitte magával. Megnézte a telefonját, egy nem fogadott hívás várta. Lenyomta a számot, hogy visszahívja. Hosszan kicsöngött, de nem vette föl senki.

Előbb forró, majd hideg vízzel tusolt és leküldött egy újabb pohár szódát. Fölöltözött, hogy a körúti presszóban megigyon egy kávét. Vagy kettőt.
Talán az első igazán meleg tavaszi nap volt, a forgalom pezsgett a körúton. A rügyek egymással versenyezve robbantak ki az ágakból, a madarak izgatottan kergetőztek közöttük.

Egy dzsúszt és egy kávét rendelt, aztán sonkás melegszendvicset.
Az este vacsoráztak is, az öt szelet mustáros szűzérmétől földagadt a hasa, úgy egy óra múlva fért el mellette a sör.
Elővette a telefonját és megnézte a számot. Ismerősnek tűnt. Sőt nem akart hinni a szemének, a saját telefonszámát írta ki a gép.

Egyik esti barátját hívta, aki értett a telefonokhoz, hogy megkérdezze, lehetséges-e ilyesmi. Aztán gyorsan kinyomta. Hallotta magában a gúnyos kacajt, hogy még mindig részeg. A kávé mellé tette a telefont és hátradőlt.

Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja. Biztos nem nyomta le időben, és kiírta a havernak.
– Haló!

A másik oldalon csönd volt, vagy valami kevéske zaj, de nem hallotta jól az utcai forgalom miatt. Még egyszer beleszólt, aztán kinyomta. Megnézte a számot. A sajátja volt. Beleizzadt a gondolatba, hogy valami olyasmi történik vele, amiről semmit nem tud. Szinte biztos volt benne, hogy köze van az éjszakához.

Megitta a kávét és a dzsúszt, fizetett. Elindult az üzlet felé, ahol a telefont vásárolta. Az ajtó előtt összeszedte magát.
Bent alig lézengett valaki. Kihúzta a számot a gépből, ő következett.
– Nem tudom, mi történik a telefonommal. Hívást kapok a saját számomról. Lehetséges ez? Vagy mi van ilyenkor?
A nő nem figyelt oda a pult mögött, a harisnyája beakadt a nyomtatóba.
– Elnézést – mondta a nő –, legyen szíves megismételni, nem értettem pontosan.

Közben hárman is bejöttek a boltba, mindenki rá figyelt. Egy kép beugrott az éjszakából, ahogy kezében a telefonnal valami vaksötét szobában bolyong a poros bútorok között. Teljesen összezavarodott, a nyelvét keserűnek érezte.

– Az egyenlegem szeretném lekérdezni, elfelejtettem, hogy kell.
A nő elkérte a telefont, benyomott pár gombot és visszaadta. A férfi meg sem nézte, zsebre vágta a készüléket és kiment a boltból. Alig hogy becsukta az ajtót, megszólalt a telefon, előhúzta. A barátja kereste, kölcsön akart kérni, hogy majd hó végén megadja.
– Hó végén? – csodálkozott a férfi. – Ki tudja, mi lesz addig? – lenyomta a telefont. Leült egy napos padra, és várta saját hívását.