Podmaniczky Szilárd: Stuart Mária

Az asszony hetek óta készült a színházi előadásra. Utoljára gyerekkorában látta a Stuart Máriát, még az anyja társaságában. Nem lehetett több tíz évesnél, végig szorította az anyja kezét. Az a kéz ma már nincs a világban, és ő is elmúlt hatvan.
Izgatottságát tetézte, hogy senkinek nem beszélt a múltjáról, nem mondhatta el senkinek, mit jelent számára ez az este.

Anyja ruháiból megőrzött néhányat, s bár közel egy méretet hordtak, egyszer sem vette föl belőlük egyet sem. Azon a napon mégis úgy döntött, kivételt tesz, s a hímzett tavaszi kabátban megy színházba.
A tükörben kisminkelte magát, a haját beállította, s beöltözött a fecskefarok-mintás ruhájába.
Még másfél óra volt az előadásig, de már glédában állt. Úgy döntött, gyalog megy a színházig.

A tavaszi estén langyos szellőben csiripeltek a madarak, ilyenkor este se hagyják abba. Végignézte a régi épületeket. Ahol cipész dolgozott, most fagylaltot árulnak. A tejes bolt újságárudaként működik. A varroda udvarán hatalmas sportkocsik állnak, és az esti szél büdös pacsuliszagot hoz a megtermett személyi őrök ruhája alól. Ahol az édességbolt állt, most bank működik. A falakat is teljesen átalakították. Az édességbolt sokkal kisebb volt. Ki gondolta volna, hogy akkor tér van még mögötte.
Akkor egy idős asszonyt pillantott meg vele szemben, fehér kesztyűt és csipkés fátylat viselt. Alig tudott járni, de nem támaszkodott botra.

Figyelte az arcát, vajon fölismeri-e? Egyenletesen ballagott el mellette egykori tanára. De hisz miért is jegyezte volna meg annyi gyerek közül. Talán azért, mert akkor úgy érezte, hogy szereti őt, legalább is minden mondatában jóindulatot érzett. Ami valószínűleg a természetéből fakadt, és nem csak neki szólt. Elballagott, eltűnt a sarkon.
A színházba majdnem késve érkezett. A jegyét is alig találta meg, az ügyeletes ültette le a helyére.

Egész előadás alatt feszengett, folyton a karfára tette volna a kezét, de mindkét szomszédja hamarabb bitorolta el a fadarabot.
Egészen hátulra kérte a jegyet, hogy előadás közben lássa azt a két helyet, ahol az anyjával ültek. Nem volt benne biztos, de valahol ott, arra lehetett.

A szünetben pezsgőt akart inni, végül mégis ásványvizet kért. Olyan régen ivott alkoholt, hogy fogalma sem volt, milyen hatással lenne rá.
Nézte a darabot, de nem látta. Most nem szorongott, mint gyerekkorában, feszültsége valami ismeretlen mélységből táplálkozott.

Úgy ért véget az előadás, hogy észre sem vette. Utolsóként sétált ki a teremből. Az egyik jegykezelő megkérdezte, jól érzi-e magát.
A ruhatárban letette a bilétát, a ruhatáros nem mozdult. Fölnézett. Az ősz hajú asszony az üres ruhatár belsejébe mutatott. A biléta valóban nem volt a helyén, de a kabát se. Hiába magyarázta, hogy az anyjáé volt, nem tudtak mit tenni. Hazaindult kabát nélkül.

A levegő jóval hűvösebb lett. Arra gondolt, hogy ennek talán így kellett történnie.
Megéhezett, mire hazaért, de nem a konyhába ment. Valami azt súgta, meg kell néznie a ruhás szekrényt. Kinyitotta az ajtót. A kabát a vállfáról lecsúszva alul hevert. Nem vette föl? A galléron körben sötét nyomok húzódtak, beleivódva a filcbe. Kivitte a fürdőszobába, hogy kidörgölje. Ha vér, a hideg víz kiviszi.