– Na, és mi leszel, ha nagy leszel? – köszönt rá Snájdig Pepi Kisrambóra, Belami idén érettségiző fiára a Zsibbadt brigádvezető előtti picinyke téren. Ahol szárnyait bontogatta a tavasz, Ló Elek meg éppen a pénztárcájában végzett kutató fúrásokat, de egyetlen darab százast sem jeleztek bütykös ujjai.
– Pesti – mondta Kisrambó, olyan nemes egyszerűséggel szorítva tőmondatba szavakat, vágyakat, hogy Snájdig álla a térdéig csúszott, megállapítván: na, ezt a srácot se fogják bilincsbe verni üzletszerűen elkövetett szószátyárságért.
– És ezen most mit csodálkozik? – vonta meg a vállát Belami, amikor pár perccel később Snájdig kérdőre vonta: egy olyan lokálpatriótának, mint Belami, vajon miért akar a fővárosban letelepedni a gyereke.
– Hát nem mondta el neki, hogy a mi alföldi városunk mennyire szép, milyen nagy történelmi múlttal rendelkezik, és mily fenséges benne a nyugalom? – érdeklődött Snájdig. Ám mielőtt még bepárásodhatott volna a szeme a nagy nosztalgiázástól, előlépett a budiajtó árnyékából Minek Dönci, és kedvenc újságját lobogtatva új információkkal turbózta fel a beszélgetést.
– Az lehet, hogy Belami úr sokat mesélt a szépséges Tiszának partjáról. Viszont Tisza-partból meg nyugalomból nem lehet megélni. Legalábbis nem olyan jól, mint Pesten – mutogatta a fent említett újságot Minek úr. A lapnak is azt a cikkét, amely szépséges táblázatban foglalta össze, milyen gyalázatosan alacsony a fizetés az Alföldön Budapesthez képest.
– Azt mondja, azért megy Kisrambó Pestre, mert ezt megírta az újság?
– ámult el Bika Jenő.
– Jaj, Bika úr, maga olyan ostoba, hogy külön fejezet lesz „A butaság története" című könyvben – jajdult fel Minek Dönci. – Kisrambó, mint megannyi társa, már évek óta pontosan látja, mi zajlik ebben az országban. Hogy mást ne mondjak: Budapesten egyetlen kerületben több építkezés zajlik, mint Miskolctól Szegedig összesen.
– De hát azt mondták, hogy ha belépünk az Unióba, hatalmas vidékfejlesztési programok kezdődnek, meg felzárkóztatás, meg tőkeinjekció – heveskedett Firnájsz Egon.
– És ezt ki mondta? És mikor? És kinek? És ki kéri számon azért, mert ebből jószerével semmi nem valósul meg? – söpört le néhány jobb sorsban reménykedő poharat Belami az asztalról. – És a fiatalok közül mégis hány van, aki ezt a dumát még be is veszi? – folytatta. – Mert az ismeretségi körömben vajmi kevés. Legtöbbjük Pestre vágyik, koszba, piszokba, nyüzsgésbe, forgalmi dugókba, ami szerintük pezsgés, élet, lehetőség. Aztán, ha már Pestet is kicsinek találják, hát irány Nyugat-Európa. Maga szerint hány ifjonc tanulja azért az angolt, mert amerikai turistákat akar körbehurcolni a Dóm téren, és hány azért, mert London-Alsón szeretne munkát kapni?
– Na, azért ne rohanjunk át mindjárt száz határon. Itt most Pest van napirenden, a mi megyénk, meg remélem, hamarosan néhány korsó sör – próbált lassítani a panasztempón Cink Enikő, miközben Józsi csapos felé integetett.
– Már csak azért is – helyeselt Hergejj Bella –, mert jó lenne tudni: mi a megoldás erre a helyzetre. Egyáltalán: van-e esélyünk arra, hogy az ország nem szakad végleg ketté fővárosra és vidékre?
– És ezt éppen itt kérdi, a Zsibbadt brigádvezetőben? Miért nem ül be a parlamenti büfébe? – morgott Belami, és olyan sebességgel vágtatott ki az ajtón, mint aki még aznap este Pestre szeretne érni.
14°C
Hozzászólok! 
