Szeged - delmagyar.hu

Napok óta azon gondolkodom, hogy mit lehetne ettől a világtól még akarni. A világ megőrült, a világ őrjöng, a világ egy állat, senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy valami szörnyűségen töri a fejét. A világ rosszat akar, beteg akar lenni, el akar romlani, ott imbolyog egy kozmikumi szakadék peremén, észre sem veszi, de letapossa a füvecskét, a kutyatejet. A világ olyan, mint egy vásott, igazán ördögi kisgyerek, megszállta egy rossz erő, és most gonosz terveket forral.

Bocsánat, hapci.

Például megszünteti a könyvet, a könyvtáros kisasszonyt, a bélyegzőt, a befőttet, a művész mozikat. A világ elrontja a szerelmeket, a barátságokat, a rosszkedvből, a félelemből és az irigységből épít templomot, kicseréli a nappalt az éjszakával, feldúlja a szív parkjait, ahol néha elüldögélünk, miközben úgy akarjuk a mindent, hogy semmit sem akarunk.

Arra gondolok, gyerekek, hogy össze kellene fogni. Arra gondolok, nem szabad hagyni, hogy a világ elrontsa az életünket, és ezért együttes erővel kell föllépni, kéz a kézben.

Szeretném elmondani nektek, hogy már vannak szövetségeseim. Például a minap, egy szokásos esti kavarodásban egy gyönyörű kávéházi pultnál láttam két hölgyet, na, inkább lányoknak nevezem őket, már régen álldogáltak ott, és talán halványan spiccesek, ráadásul magasak is voltak, és ez, nem is értem, miért, különösen jólesett, amivel nem azt mondom, hogy alacsony, spicces lányok, hölgyek és nők rosszabbul mutatnak így, de nekem most éppen ők kellettek, ennyire magasan. És láttam, hogy jó nekik, jó nekik, hogy spiccesek, hogy magasak, hogy úgy tartja őket az éjszaka tenyere, mint az ékszereket, egy szőke és egy barna gyöngyszem. Úgy is értem ezt, hogy tudtak volna baltákat csomagolni fátyolba, tudtak volna körtebefőttet készíteni, tudtak volna finom, tavaszi kerti munkákat végezni, vagy semlegesíteni tudták volna a gonosz anyák átkait. Gondoltam is magamban, hogy a szövetségeseim, mire ők, mivel magasról néztek rám, belém láttak, és egyszerre bólintottak, jól van, Ernő, a szövetségeseid leszünk. Szólj, ha támad a gonosz! Hah, de boldog, de boldog voltam!

Vagy például a kenyeres fiú. Ő is a szövetségesem lett. Kicsit esetlen volt, nagy tenyerekkel, és fehér köténnyel. Egy fejkendős, szomorú asszonynak magyarázott, a kenyerek fajtáit sorolta percek óta, és egyre pirosabb lett a füle közben. Azt hiszem, a magos rozskenyérnél szerettek végleg egymásba. Remeg a lisztpor a bolt előtt, ők meg táncolnak, hapci.

Vagy például a pipacs, igen, a pipacs is a szövetségesem. Sokat voltam külföldön, és itthon majdnem elvirágzott, de a minap láttam gyönyörűséges pipacsos mezőket, amelyek tudvalevőleg úgy keletkeznek, hogy részeg angyalok boroznak az égben, és nagy vigasságukban kilocsolgatják az üdítőt, máskülönben az angyalvérbort, cseppre csepp, csepp, csepp, pipacsmező. Mellékesen mondom, borfesztiválnak azt a szörnyűséget nevezik, amikor összefogdossák az angyalokat, és a hóhérok, akik egyébként borászoknak nevezik magukat, egyenként vagdossák el a szegény, visító lények torkát, és aztán mindenféle üvegekbe csorgatják a vért, amelyeket aztán mind meg kell inni, vagy föl kell mártogatni.

Szövetségesem továbbá a megfázás. Milyen jó, hogy egy kicsit megfáztam, tényleg, a kicsike megfázás esete olyan, mint a pultra könyöklő magas lányok, akik jót akarnak, a kicsit megfázott ember többet ábrándozik, és mégis fegyelmezettebb, például az egyik ember beletüsszent a másik ember köldökébe, honnan halvány, ezüstös por száll fel, a közelben zongoráznak is, anya friss, ropogós újságot olvas, apa egy ballagási kézikönyvet lapozgat, mit tegyünk, ha elájul egy ballagó diák, mit, ha egy tanár, és mit, ha maga az igazgató.

Szövetségesem továbbá a juhtúró, a kefir, az erős paprika, Bartók Béla zongoraversenye, a halálfélelem.

Szövetségesem továbbá néhány nagyon lényeges okfejtés. Mint például az, hogy a nyár mint természeti képződmény három elemből áll, gyerekek, egyszerű, az ősz, a tél és a tavasz alkotja. És aztán így lesz, így jön létre a többi évszak is. És ami hiányzik, azt mindig a többi alkotja, ami éppenséggel van, van. És hogy az ember alkotóeleme egyrészt a többi gonosz vagy jóravaló ember, másrészt ő maga, illetve az a megnevezhetetlen, titokzatos tényező, amit olykor magas, jólelkű lányok a pultnál címszóval illetünk nagy tisztelettel.

És hapci, hapci.

Szövetségesem, és ezzel, mit tagadjam, dicsekszem is, hogy egyetlen hét alatt láttam aranyesőt New Yorkban, Tallinnban és Budapesten.

Hapci.

Nos, ennyi szövetségessel igazán sokat lehet akarni. Tervezgethet, fortyoghat, űzheti sötét üzelmeit a világ. Bocs, de mi úgy döntöttünk, megfázás, magas lányok, pipacs, bor, angyalok, rozskenyér, és a többiek, hogy ha lesz, hát megnyerjük a harmadik világháborút, hapci.