TudósBlog

2009.12.13. 12:17

SZTE + TTIK = SIKER

Az először talán a régi kalendáriumokban megjelenő betűrejtvény érdekes eredményre vezetett karunk nevére vonatkozóan.

A címben szereplő összeadásra van megoldás (ha nem is egyetlen, mert 1589 + 8803 = 10392, 1689 + 8804 = 10493, és 1789 + 8805 = 10594), és érdekes módon a hazai egyetemek Természettudományi Karai esetében ugyanez az eredmény nem jön ki. Maga a feladat megosztotta az ismerőseimet: a többség sokára értette csak meg, hogy az a kérdés, hogy lehet-e a betűkhöz olyan számjegyeket rendelni, hogy az adott eredmény pontosan kijöjjön. Emiatt aztán a többség idegenkedéssel fogadta az egészet. Ezzel szemben a számolás-mérés irányában érdeklődést mutatóknak nagyon tetszett.

Egy hallgatólány írt is gyorsan olyan programot, amelyik tud keresni ilyen rejtvényeket, ráadásul nem csak megadott szavakra, hanem képes szótár alapján (persze több számítási idő árán) az összegre alkalmas szót is találni. Akit érdekel a program, annak szívesen megküldöm.

Angolul az alphamet vagy chriptarithm szavakkal lehet utánanézni, és több internetes oldalon is utána lehet olvasni.

Népszerűsítési szempontból szintén jól hasznosíthatónak tűnik az SZTE + TTIK = TUDÁS egyenlet is, ami szintén stimmel. A BSC + MSC = PÉNZ összefüggést most, a blog írása közben találtam (76 különböző megoldás). Örömmel veszek minden reakciót, javaslatot erre a tréfára vonatkozóan.

CsendEstiBor...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!