Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2014. 04. 17. csütörtök - Rudolf

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Tudósító - olvasóink küldték > Kukásautó húzta meg a villamost

Kukásautó húzta meg a villamost

Egy kukásautó felszántotta az egyik PESA villamos oldalát szerda délelőtt Szegeden, a Kelemen utca-Somogyi utca kereszteződésében - írja tudósítónk.

Tudósítónktól - 2013.10.30. 11:49
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Tóth István Tibor: Egyelőre nem tudom megmondani, mennyibe kerül a javítás

– Amikor a villamos eleje ütközött személygépkocsival, akkor is több millió forintos volt a kárunk. Itt viszont több elem is sérült – mondta Tóth István Tibor, az SZKT első embere. Az igazgató elmondta, a 103-as pályaszámú Pesának megsérültek a vezető melletti oszlopai, a szoknyája, a kerékvédő lemeze, két ablak és azok tartóoszlopa is. Tóth hozzátette, mivel még tart a garancia, így nincsen konkrét árajánlatuk a gyártótól ezekre az elemekre. Az igazgató szerint legalább másfél hónapot áll a jármű, és szerinte legalább 3–4 millió forintba kerül majd az cseréje, javítása. Ez azt is jelenti, idén kisebb lesz a kapacitás a 2-es vonalon, azaz zsúfoltabbak lesznek a járművek, hiszen a csatolt Tatrák sem tudnak annyi utast egyszerre szállítani, mint egy Pesa villamos.

Kukásautó húzta meg a villamost.
Kukásautó húzta meg a villamost.


Facebook oldalunkon is várunk hasonló témákat




Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

123456 következő >> végére >>> 52 hozzászólás
Moderálásra küldöm 52. közlegény 2013.11.18. 13:58

Szerintem fordítva történt a dolog, a villamos húzta meg a kukásautót.

Moderálásra küldöm 51. kispacni 2013.11.04. 10:27

48. Nézd a villamosokat nem ő vette. Annyira nem ismerem az SZKT belső életét. A DM cikkjeivel nem foglalkozom, mert azok alapvetően azért szidják elsősorban mert a Jobbik küldte oda. Nem vitatom, hogy nem ért hozzá, és azon sem kardoskodom, hogy ért hozzá. A kommunikáció meg mindig kettőn műlik. A DM csak az egyik oldal.
Nem is védem, mert ahogy az SZKT, őt sem ismerem. Csak azt jegyeztem meg, hogy én láttam a balesetet, és láttam, hogy a DM képei ellenére és az ütközés nem túl komoly ereje dacára a sérülés komoly volt. (Zárójel, a DM szégyene, hogy ilyen gyatra képeket mutatott a villamosról. Feltétlen kellett volna néhány közeli kép a sérült betört szélvédőkről), egy egy nagyítás a bal első kilyukadt szárnyról, meg egy kép a belsőről, ahol látható lett volna hogy a villamos tele van üvegtörmelékkel (a belső szekurit ablak kitőrése miatt), illeve látszot, hogy meggörbült egy tartóoszlop, és talán egy ülés mellett a padló.

Egészen biztosan három szélvédőt, és bal odlai szárnyat… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 50. kispacni 2013.11.04. 10:12

49.

oké ezt nem tudtam, hogy Kolozsvárra is végül karosszériájú a villamosokat rendetek. Azt tudtam, hogy amikor Szegeddel szerződést kötöttek, akkor még seholsem volt ilyen villamos.
De mivel Kolozsváron is ismereteim szerint egy vagy két villamosvonal van, gyanítom, hogy Kolozsvárra sem vásároltak 10-15 villamosnál többet, ami azt jelenti, hogy még mindig nem egy olyan flotta, amely biztosítja, hogy a PESa raktáraiban csak ugy ott álljanak a csere szélvédő, és karroszéria elemek, vagyis feltehetőleg továbbra is at fog történni, ha sérül egy PESA karoszéria, akkor az 4-6 hetes kényszerpihenő. Ezen továnbbra is scak segítene, ha az SZKT pufferként vásárolna egy tartalék karoszériát, amelyből kiszerelik a szükésges elemet, é utána megrendelik a felhasznált cuccot.

Szóval ezért a 4-6 hetes csuszásért, szerinetem most nem az SZKT igazgató a hibás, és amennyire meg lehet saccolni, szerintem az ár sem irreális. Egy suzuki sima szélvédő is lehet simán 100-150 ezer forint, és azok egyedi… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 49. kormoska 2013.11.03. 22:54

47.kispacni

Nagyon sok dologban igazad van(Tóth úrral kapcsolatban is),de akad kivétel:
"Minden más villamos a Pesanak teljesen más kasztnival rendelkezik, vagyis nehezen hiszem, hogy ebből a modellből a lengyel gyár raktárban rendelkeznek tucatnyi cserealkatrésszel."

-A Kolozsvári Pesa-k a hajtást kivéve teljesen megegyeznek a szegediekkel,tehát a kaszni elemei is.

."Vagyis minden egyes alkalommal, ha egy egyedi karosszéria elem sérül hasonló kényszerpihenő lesz"

-Nagyon szeretem ezeket a sárga"gépsonkákat",de ilyen kis sorozatban készülő járművet óriási felelőtlenség volt megrendelni,pont azért amit írtál!

Moderálásra küldöm 48. K.T. 2013.11.03. 14:18

47. kispacni
Értem én, és köszönöm, hogy kifejtetted.
Feltehetően nem tehet a villamosválasztásáról és az ilyen esetben vele járó nyűgökről, de a hozzáállása botrányosan rossz. Folyamatosan úgy kommunikál, mintha csak ez "szent" feladata lenne a régebbi vezetés nyakába sózni mindent és a cég jelenével, jövőjével nem törődni.

Moderálásra küldöm 47. kispacni 2013.11.02. 15:49

Nem vitatom, hogy esetleg nem a legmegfelelőbb ember a cég élén, de azt hiszem ezúttal igaza van. Mint 40 alatt írtam, én láttam a villamost. a fényképek ellenére nagyon megsérült. legalább három szélvédőt cserélni. Azt a kettőt, amelyen a feliratok vannak, és az egyik felettük levő, is pókhálósra relpedt. A vezetőfülke alatti oldalsó szárnyat cserélni kel, mert nemcsak megkarcolódot, hanem kilyukadt. Írja tartóoszlop is sérült.

az árak lehet túlzónak tűnnek, de gondolj bele. egy sima Suzuki szélvédője és 10-200 ezer forint, pedig azok nem annyira speciális dupla rétegű szélvédők mint ezek. Ráadásul azok sorozatgyártásban készültek, némelyik modellből már akár 1 millió készült, vagyis megéri tartalék elemet tartani raktáron. A villamos belül teljesen tele volt üvegcseréppel, mert a belső üvegezés tört csak ki. Ezért nem látszik a képen, hogy elüört a szélvédő. Mint tudod, Ezek a kilenc villamos egyedi gyártásúak, konkrétan ebből a modellből összesen kilenc készült. Minden más… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 46. K.T. 2013.11.02. 13:48

45. kispacni
Parancsolj!
"Az igazgató szerint legalább másfél hónapot áll a jármű, és szerinte legalább 3-4 millió forintba kerül majd az cseréje, javítása. Ez azt is jelenti, idén kisebb lesz a kapacitás a 2-es vonalon, azaz zsúfoltabbak lesznek a járművek, hiszen a csatolt Tatrák sem tudnak annyi utast egyszerre szállítani, mint egy Pesa villamos."

Lehet hogy a végén igaza lesz, hisz ő az akin múlik alapvetően, hogyan javíttatják a járművet, ő ugyanis a cég vezetője. Az egy más kérdés, hogy neki az lenne a dolga, azt bizonygassa, hogy mindent elkövetnek azért, hogy a jármű mihamarabb teljes értékű legyen és az utasokat szállítsa.
Egy gondolatcsíra nem sok, annyi nincs ebből a cikkben.

....de benne sem, ahogy eddig megismertem.
Számomra ő egy olyan cégvezető, aki utálja amit csinál. Minden találkozásunkkor amellett érvel személyes példáin keresztül, hogy reggel kocsival könnyebb eljutni iskolába, munkahelyre, mint cége által nyújtott tömegközlekedési szolgáltatások… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 45. kispacni 2013.11.02. 12:10

44. ha megosztanád velünk is melyik mondatát kritizálod akkor gondolom bölcsebbek is leszünk :-)

Moderálásra küldöm 44. K.T. 2013.11.02. 09:18

Ha Tóth István Tibor továbbra is azt akarja bizonygatni, hogy nem normális, akkor a cikkbe foglaltakkal is jó úton halad.

Moderálásra küldöm 43. Ebgondolat 2013.11.01. 13:38

Egy újabb bizonyíték, hogy egy ilyen villamos nem ebbe a balkáni városba való. Itt csak Bengálikat érdemes üzemeltetni.
Persze az sem világos, a kárt miért az SZKT-nak kellene állnia és nem a károkozónak. Esetleg a biztosítónak...


52 hozzászólás123456 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS

Cikkajánló

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...