Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Zöld gyepszőnyeg borítja Mártélyt - a vízen is!

"Nem tudom, hogy csak nekem szúrja-e a szemem az, ami ebben az évben a Mártélyi holtágon van kialakulóban vagy másnak is feltűnt!?" - írta nekünk bosszúsan olvasónk, aki a zöld szőnyeg miatt alig tud horgászni.
"Egyre rosszabbak a horgászási körülmények mostanság: tavasszal kezdődik a sulyom szezon (ez még valamilyen téren örvendetes is, mert van a halaknak búvó helye illetve mindig is szerettem a "tökleveles" szélén horgászni), de az elmúlt évhez képest idén már ez is nagyobb területet hódít magának. Én, mint csónakos horgász, nem panaszkodom, de aki partról szeretne horgászni, annak már ez is fájó pont, mivel például a Sárgási részen nem sok parti hely marad (főleg a befolyó és környéke). Kora nyár eljön a hőn szeretett papíripari fánk havazása, ami szintén szereti megnehezíteni a pecások életét. Voltak olyan napok mikor szinte hófehér volt a víztükör. És ha mostanság kilátogatunk szeretett holtágunkra, eltűnt a víz… azaz mégsem: zöld! Nem a mező tárul elénk, mivel igen csak szépen elszaporodott a rucaöröm nevű kedves vízi növényünk. Ez a páfrányok osztályába tartozó kis csínytevő spórával szaporodik, ergo egyéves faj, tavasszal az iszapban áttelelt spóráiból fejlődnek ki az új növények. Na már most a spóraérése: augusztus-október. Jövőre mi lesz a kedves kis holtágunkon, bele gondolni is rossz.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

A múlt hétvégén kimentem a cimborámmal pecázni,nos a 8-as mólóról eveztünk felfelé Mártély felé, mivel ott volt valamelyest szabad vízterület. Én sem, de a cimborám meg főleg nem gyenge alkatú, de megküzdöttünk, hogy horgászni tudjuk, mivel a 7 mólótól még vagy 50 méteren át igen csak sűrű zöld szőnyegen vitt a csónakunk és szélcsend volt. Így a múlt hétvégén a 7-es mólótól egészen kerek tóig lefelé Mindszent irányába vastagon állt a zöldség .Nos, közbe ugye nézelődik az ember fia, hát inkább ne tettem volna: az idei telepítésű pontyokból láttam nem is egyet felfúvódva a zöldségben, keszeg, kárász szintúgy, ivadék halak, törpeharcsa ( ez amiért ugye nem kár). Láttunk még vadkacsát is bomlani. Ahol a zöldség volt, ott elég kellemetlen szag terjengett, arról nem beszélve itt-ott még szemét is díszelgett rajta. Sajnos ez a kis vízinövény kis hazánkba védettséget élvez (eszmei értéke 5000ft), kérdezem én akár a természet védőket akár hatósági szakembert,hogy lehet egy ilyen növény védett, amikor a vízélő világát rongálja.

És egy másik tény még az év végére. Amikor is a kedves kormoránok irtják, tizedelik a hal állományunkat,aki kijár, az látja ősz közepén jönnek gyűlnek és zabálnak egészen tavaszig; azután csak egy két példány lehet látni szerencsére.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

Ugye a jövő héten szerdán telepítés,ha a régebbi példányok pusztulnak akkor a most belehelyezendő frissen halászott 40 mázsából mennyi fog kipusztulni??? És hogyan lehet majd a vízen horgászni,ha mindent beborít a zöld szőnyeg? Mert a talaj menti fagyokig ez a növény ott lesz. Ne értsen félre senki sem, szeretem a tiszta környezetet én is védem és nem szemetelek bele, de ez sok ami most van!!! Ha bele gondolok közel 30 ezer forintért (horgász engedély + móló díj) kapok egy olyan holtágat, amin szinte alig lehet horgászni rajta: sajnos ez a szomorú tény!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beszólt a kuvik a kertvárosi kéménybe

"Először a hangját hallottam meg, amikor a kéményen hangoskodott" - írta tudósítónk, aztán… Tovább olvasom