Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Magyar kulturális napok Újvidéken

Komolyzenei koncerteket tartanak, népzenei együttesek, magyarországi szerb művészek is föllépnek Újvidéken (Novi Sad), a Vajdaság központjában a MadjArt 2010 - Magyar kulturális napok rendezvénysorozatán május 14. és 19. között.
A Budapesti Egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekara nem hivatalos nyitányként szombaton Rossini Stabat Mater című egyházzenei művét adja elő a Mária Neve Nagytemplomban Újvidéken. A karvezető Bakonyiné Marton Katalin és Joóné Balogh Enikő, az együttest Benyus Sándor vezényli - mondta el az MTI-nek a fesztivál koordinátora, a belgrádi magyar nagykövetség nevében Szentgyörgyi Klára oktatási és kulturális szakdiplomata.

A többi rendezvényt május 14. és 19. között tartják, párhuzamosan a hagyományos újvidéki mezőgazdasági vásárral, amelyen Magyarország lesz a kiemelt partner - tette hozzá a szakdiplomata.

Az Égtájak Iroda a Miniszterelnöki Hivatal és a Vajdaság kormányának támogatásával szervezi a fesztivált, társzervezőként a zentai Magyar Művelődési Intézet és az újvidéki Egyetemi Művelődési Intézet vesz rész a kulturális seregszemle lebonyolításában.

A hivatalos program május 14-én a Concerto Budapest hangversenyével kezdődik. A zsinagógában Erkel, Liszt és Bartók művei csendülnek fel, a karmester Selmeczi György lesz, közreműködik Vizin Viktória és Kovács István operaénekes.

Szombaton a Szerb Nemzeti Színházban vendégszerepel a Magyarországi Szerb Színház Albee Nem félünk a farkastól című drámájával, a Pesti Színház pedig Bartis Attila Romlás című darabját adja elő az Újvidéki Színházban. Bemutatkozik az újvidékieknek a Honvéd Táncszínház Fekete-piros című előadásával, lesz Kaláka koncert, énekel Sebestyén Márta, föllép a Budapest Klezmer Band, a Városháza dísztermében Érdi Tamás zongoraművész Chopin műveket játszik.

Újvidék belvárosában, a Sétáló utcában többek között fellép a Fonó együttes, a Molnár Dixieland Band, Rúzsa Magdi énekes együttesével és lesz rendhagyó prímástalálkozó is, míg a vásárvárosban többek között vajdasági magyar néptáncegyüttesek, a Garden Quartet, a Pécsi Fúvósok lépnek közönség elé. Ott lesz látható Kaiser Ottó fotóművész Magyarország ezer csodája című kiállítása.

Pécs, mint Európa Kulturális Fővárosa külön standon mutatja be a Zsolnay gyár fiatal tervezőinek ékszereit és magyar gasztronómiai kóstolót is tartanak a Magyar Turizmus Zrt. standján - sorolta Szentgyörgyi Klára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üzenetek a kolozsvári lovas szobor gyomrában

Kolozsvár - Időkapszulával üzennének a jövőnek Kolozsváron. Tovább olvasom