Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Országgyűlési választások 2010

Három településen megismétlik a választást

Borsod-Abaúj-Zemplén megye három településén, Cigándon, Arkán és Keresztétén ismétlik meg az önkormányzati választást október 30-án - tájékoztatta Kovács János megyei főjegyző hétfőn az MTI-t.

Átrendeződés a Fidesz szentesi szervezeténél

Szentes - Kálmán János, aki az elmúlt ciklusban a polgári frakciót vezette, a választás másnapján kilépett a Fidesz szentesi szervezetéből. Nem ő az egyetlen, aki háttérbe került. Farkas Sándor országgyűlési képviselő, megyei elnök azt mondta, számít rájuk.

Mégsem ismétlik meg a kisebbségi választást

Magyarcsanád - Nem ismétlik meg a szavazást a magyarcsanádi cigány kisebbségi önkormányzat tagjairól, a bíróság ugyanis megváltoztatta a területi választási bizottság új voksolást elrendelő döntését, és a helyi választási bizottság eredeti, végeredményt megállapító határozatát hagyta jóvá.

Két kongresszust tart az MSZP

Az MSZP két kongresszust tart: júniusban értékel, júliusban pedig új vezetőket választ - hangzott el Lendvai Ildikó és Simon Gábor sajtótájékoztatóján a szombati választmányi ülés után.

Képes megújulni az MSZP Mesterházy szerint

Mesterházy Attila szerint az MSZP képes lesz megújulni, és örül minden olyan kezdeményezésnek, amely növelheti a baloldal bázisát.

Szanyi nyerte a választásokat Budapest 19-es választókerületében

Szanyi Tibor (MSZP) nyerte a választásokat Budapest 19-es választókerületében.

A Jobbik nem takarít a többi párttal Szegeden

Szeged - A Fidelitas kezdeményezésére összefognak a politikai pártok ifjúsági szervezetei Szegeden, és segítenek eltüntetni a választási plakátokat, kiragasztott kampányanyagokat.

Jobbik: Vona Gábor a frakcióvezető

Vona Gábort választotta frakcióvezetőjévé másfél napos soproni tanácskozásán a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja - hangzott el az alakuló ülést követő sajtótájékoztatón csütörtökön Sopronban.

Adevarul: interjú Vona Gáborral

A határon túli magyarok számára megadandó, letelepedés nélküli magyar állampolgárság, valamint a területi és kulturális autonómia ügye mellett foglalt állást Vona Gábor, a Jobbik elnöke az Adevarul című román lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Pénteken egyeztetnek a pártok az alakuló üléséről

Pénteken, az Országház Delegációs termében tartják az új összetételű törvényhozás alakuló ülését előkészítő első egyeztetésüket az idei választásokon parlamentbe jutott pártok képviselői.

Mesterházy megyénként értékelné az MSZP hibáit

Mesterházy Attila azt javasolja, hogy az MSZP szervezzen megyénként, vagy ha igény van rá, ennél is több helyszínen olyan összejöveteleket, amelyeken a vezetés valamely tagjának részvételével értékelést tartanak.

Fidesz: vészhelyzetben a gazdaság

A Fidesz szerint a szerdán megjelent munkanélküliségi adatok alapján nem túlzás a magyar gazdaság állapotára a "gazdasági vészhelyzet" kifejezést használni.

Civil szervezetekkel egyeztetett az LMP

A lehetséges együttműködésről egyeztetett az LMP és hat civil zöldszervezet szerdán a párt fővárosi központi irodájában.

A Szeged–Vásárhely-mozdonyt befűtenék

Csongrád megye - A következő parlament 14 Csongrád megyei országgyűlési képviselője közül heten első ciklusukat töltik majd. Öten listáról, ketten egyéni jelöltként kaptak mandátumot. Arra kértük őket: foglalják össze, mit tartanak szívügyüknek, mivel foglalkoznak majd kiemelten a parlamentben.

Orbán elfogadta az államfő felkérését

Orbán elfogadta az államfő felkérését

Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét jelöli kormányfővé Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén. Az államfő ezt szerdán, a Sándor-palotában jelentette be, ahol Orbán Viktor azt közölte, a leendő kormány az ország háromharmadát szolgálja majd.

Minden tizedik képviselő honanya

Európai nyafogásnak tartják némelyek, sokan a társadalmi gondolkodás fejlettségi mércéjeként tekintenek arra a számra, amely a nők arányát mutatja vezető posztokon és testületekben. Az Országház padsoraiban néztünk szét.

Ma találkozik az államfő és a Fidesz elnöke

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje ma találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel, hogy a kormányalakítással kapcsolatos kérdésekről tárgyaljanak.

MSZP-s vezetők Gyurcsány visszatérését sürgetik

Támogatásukról biztosították Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt városi MSZP-vezetők és megyei pártelnökségi tagok, és a Népszabadság online értesülése szerint többek közölték, hogy kilépnek a pártból, ha rövid időn belül nem aktivizálja magát.

Leszedik a pártok a politikai plakátokat

Leszedik a pártok a politikai plakátokat

Szeged - A választás után 30 napjuk van a pártoknak arra, hogy eltüntessék az utcákról a kiragasztott plakátokat. Mindegyik párt azt ígéri: határidőre elvégzi a munkát.

Zsótér és Baláspiri már nem képviselő

Mindszent - Lemondott megyei közgyűlési képviselői tisztségéről a mindszenti polgármester, Zsótér István és Baláspiri Csaba.

A lakótelep is megosztott

Csongrád megye - Kétszer voksolt három választókerület, mire az egyik jelöltet képviselővé emelte. Szavazóköri voksokat, települési arányokat hasonlítgatva bukkantunk érdekességekre.

Bohács Zsolt nagyobb tortát sütne

Csongrád megye - A következő parlament 14 Csongrád megyei országgyűlési képviselője közül heten első ciklusukat töltik majd. Öten listáról, ketten egyéni jelöltként kaptak mandátumot. Arra kértük őket: foglalják össze, mit tartanak szívügyüknek, mivel foglalkoznak majd kiemelten a parlamentben.

A Sme Orbán Viktor terveiről

A Sme című szlovák liberális lap szerint "gyanús", hogy Orbán Viktor továbbra sem árult el semmiféle konkrétumot a Fidesz gazdasági terveiről.

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...