Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 02. 08. szerda - Aranka

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Országgyűlési választások 2010 > Mécs László kilép az MDF-ből

Mécs László kilép az MDF-ből

Bejelentette a Magyar Demokrata Fórumból való kilépését Mécs László, a párt alapító tagja, a szegedi közgyűlés MDF frakciójának vezetője.

Gonda Zsuzsanna - 2010.02.11. 14:37
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Szerinte a pártban nem szabad a véleménynyilvánítás, és a szervezet olyan erkölcsi mélypontra jutott, ami „jóérzésű ember számára nem vállalható". Mécs elmondta: a Csongrád megyei MDF választmány nagy többséggel fogadta el, hogy nem támogatja az MDF-SZDSZ választási együttműködést, és minden körzetben MDF-es jelöltet indít. Ismert: az országos választmány ennek ellenére úgy döntött, hogy Hódmezővásárhelyen az SZDSZ megyei elnökét, Takács Róbertet jelölik. A 7 megyei körzet jelöltjét szerdán mutatták be.

Mécs azt mondta, a párt megyei választmánya Takács Róbert indításáról csak a sajtóból értesült és korábbi döntését a szervezet nem változtatta meg, miszerint a vásárhelyi választókerületben Mészáros Tamás a jelölt.
Jávor Zoltán, a vásárhelyi MDF tagja elmondta: bíróságon támadják meg Dávid Ibolya pártelnök a hódmezővásárhelyi szervezet működését felfüggesztő döntését. Mészáros Tamás ügyében pedig az etikai bizottsághoz fordulnak.

A Magyar Demokrata Fórum sajtóosztálya lapunkhoz eljuttatott egy közleményt, amelyben megerősíti a jelöltbemutatáskor elmondottakat: „kétség sem fér hozzá, hogy Hódmezővásárhelyen Takács Róbert az MDF hivatalos jelöltje."
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.232 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 13 hozzászólás
Moderálásra küldöm 13. Tapasztalt 2010.02.12. 15:48

Nem névrokonok, hanem apa-fia. A doki édesapja is mdf önk. képviselő volt az első ciklusban. Az ortopédsebész képviselö Mécs László kiváló orvos, nagyon rendes, szerény ember, és korrekt képviseló

Moderálásra küldöm 12. Dinoso 2010.02.11. 18:47

Valamilyen szinten mindenki felelős egy pártban azért, hogy 1-2 megalomán ember a markában tudja tartani az egész pártot. Ki választja azokat a választmányi tagokat, akik cuppanásig bezuhantak D. I. hátsójába, és mindenre rábólintanak ? Az egyes alapszervezetek. Csak azt nem értem, a Doktor Úr eddig miben reménykedett ? Mikor D.I és H.K ellen kérte a mentelmi jog felfüggesztését a Legfőbb Ügyész, akkor kellett volna párton belül mindent megtenni, hogy ezeket el lehessen mozdítani. Amúgy minden tiszteletem a Doktor Úré, sok ilyen ember kellett volna az MDF-be !

Moderálásra küldöm 11. franzvon 2010.02.11. 18:36

Nem névrokon.
Kitűnő ortopédsebész, és igaz hazafi.
Ja, amíg egy orvos évi nyolc tízezer beteget lát el-addig várni kell.
Azért "váró" a rendelő előtti helység.
Ha nem tetszik,a rendelésre mindenki próbáljon vinni egy orvost is magával.

Moderálásra küldöm 10. E! 2010.02.11. 18:30

Szerintem csak névrokon a két Mécs László.

Moderálásra küldöm 9. rozator 2010.02.11. 18:00

Maradjon a munkánál doki! Ugyis mindig órákat kell magára várni, most több ideje lesz!

Moderálásra küldöm 8. odysseus 2010.02.11. 18:00

a doktor úr egy kitűnő ember, egy gondja van - álmodozó. Azt hitte annak idején, hogy őszinte szívvel lehet valamit tenni az emberekért - pl. a politikában. Imádnivalóak a cinikus beszólók, akik hírből se ismerik az érintettet, de izomból belerúgnak, mert talán bele se gondolnak, hogy esetleg fáj a pasasnak. Fáj. Minden igazságtalan tüske.

Moderálásra küldöm 7. igazságkereső 2010.02.11. 17:27

Miután Dávid Ibolya tisztességtelenül tette tönkre Almássy Kornélt, aki jelöltette magát az elnöki tisztre,de Dávid Herényi tanácsára hallgatva aljas módon lejáratta az ellenfelet.Talán félt Dávid Ibolya,hogy egy tisztességes elnöke is lehetne az MDF-nek?!

Moderálásra küldöm 6. dodó 2010.02.11. 16:36

Szerintem nem olyan nagy a baj! Biztosan talál egy újabb pártot a doktor úr.

Moderálásra küldöm 5. Agyalapi 2010.02.11. 16:00

Ilyen világot élünk. Rendszerváltó pártok, MDF, SZDSZ egymást és önmagukat marják, Fidesz, Jobbik meg röhög a markába.

Moderálásra küldöm 4. nyomdasz63 2010.02.11. 15:34

Hmm...a >MÉCS< név ismerős, de az az MDF....?


13 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...