Az ajánlatnak minden lényeges információt tartalmaznia kell, ami a vevő döntéséhez szükséges

2019.10.29. 07:00

Ezekre figyeljen az olcsó repülőjegyek vásárlásánál

Sorozatunkban az olcsó repülőjegyekkel kapcsolatban vártuk olvasóink kérdéseit. A fogyasztóvédelmi szakértők válaszából kiderült, legyünk óvatosak, ha úgy hirdetnek egy repülős nyaralást, hogy az ár x forinttól.

K. A.

 

– Év elején repülőjegyet vásároltunk, ám az utolsó lépésnél vettük észre, hogy még felszámoltak volna addig nem ismert összegeket, így gyorsan visszaléptünk. Jól tettük?

– Előfordulhat, hogy a foglalási folyamat végén járunk, amikor újabb költségek jelennek meg a végső árban. Ebben az esetben felmerül, hogy a fogyasztót kellő időben tájékoztatták-e valamennyi, az árat befolyásoló tényezőről. Minden reklámnak valamennyi olyan lényeges informáci­­ót tartalmaznia kell, amely a megfontolt vásárlói döntés meghozatalához szükséges, így az ezzel ellentétes kereskedelmi gyakorlat tisztességtelennek minősülhet.

– Olcsó repülőjegyet kerestünk, találtunk is több hirdetést, például, hogy a Kanári-szigetek már x forinttól elérhetőek. Nem mertük megvenni, inkább fi­­zettünk máshol többet – jogos volt az óvatosságunk?

– Érdemes fenntartásokkal kezelni az elérhető legalacsonyabb árat feltüntető ajánlatokat, azaz a „Kanári-szigetek x forinttól” formában hirdetett utazásokat és repülőjegyeket is. Ezek gyakran semmilyen információt nem adnak arról, hogy a főüzenetben közölt ár pontosan milyen esetekben, feltételekkel és milyen mértékben módosulhat. Valós, pontos és egyértelmű tájékoztatást kell adni szolgáltatásáról a hirdetésben – válaszolta a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda szakétője.

Járt már pórul lakáskiadással, albérlővel?

Volt már problémája abból, hogy az albérlő nem fizette a rezsit? Mit tudott tenni, ha a tartozásra nem volt elég a kaució? Akadt gondja abból, hogy „lepusztították” a kiadott lakást, és annyira elmérgesedett az ügy, hogy bírósághoz kellett fordulni? Ha ingatlanközvetítőn keresztül adta ki lakását, mit tudott a kárból behajtani az irodán? Ossza meg velünk panaszát, mi pedig megkérdezzük fogyasztóvédelmi szakértőinket. Sorozatunk partnere a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda – leveleiket a [email protected] címre várjuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!