Gabona és elektronika

2019.10.04. 10:46

Négy cég nevében csalt a vásárhelyi férfi – mutatjuk, hány milliós kárt okozott

Érdekes párosításban utazott a hódmezővásárhelyi csaló: gabonával és elektronikával foglalkozott.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a negyvennégy éves férfival szemben, aki 2018-ban négy céget csapott be, és okozott nekik mintegy huszonhét millió forint kárt.

A vád szerint az elkövető 2017 áprilisában megbízási szerződést kötött egy budapesti céggel, hogy a részükre üzleteket kössön. A vádlott a cég nevében 2018 áprilisában megállapodott egy hódmezővásárhelyi gazdasági társasággal abban, hogy tőlük búzát és napraforgót vesz. A vádlott elszállított az eladótól összesen 3500 mázsa búzát és 490 mázsa napraforgót, azok ellenértékét, mintegy 22 millió forintot, azonban nem fizette meg, az eladó cég számára elérhetetlenné vált.

A vádlott a budapesti cég nevében és magát más személynek kiadva egy másik társaságot bízott meg a gabona egy részének elszállításával, a 350.000 forintos szállítási díjat részükre nem fizette ki. A vádlott 2018 júniusában Hódmezővásárhelyen kocsit bérelt, a bérlési idő letelte után az autót nem adta vissza a bérbeadó cégnek, a bérleti díjat nem fizette meg. A kocsit később a nyomozásban lefoglalták, így a bérbeadó társaságot ért kár megtérült.

A vádlott, a vád szerint, 2018 júliusában egy olyan gazdasági társaság nevében, amivel kapcsolatban nem állt, egy szentesi cégtől vásárolt összesen 13 alkalommal, mintegy 4 millió forint értékben elektronikai árucikkeket. A vádlott ezen termékek árát sem fizette meg.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a vádlottat, többek között, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint közügyek gyakorlásától eltiltását indítványozza.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!