A 17 éves diáklány egyetlen nap alatt bénult le

2022.01.15. 17:00

Boldizsár Dalma mosolyogva küzd azért, hogy egyszer újra lábra tudjon állni

Boldizsár Dalma országos bajnok kajakosként, 17 évesen egyetlen nap alatt bénult le egy, a gerincénél keletkezett vérömleny miatt. Az egész élete megváltozott, ő azonban egyetlen pillanatra sem tört meg. Mosolyogva dolgozik azért, hogy egyszer újra lábra tudjon állni, addig pedig kerekes­székben ülve is igyekszik teljes értékű életet élni.

Timár Kriszta

Dalma hetente kétszer edz édesapjával a vízitelepen. Tavaszra tervezi a vízre szállást. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Boldizsár Dalma élete egyetlen nap alatt változott meg gyökeresen. A 18 éves szegedi lány 2020. december 31-én délelőtt még gondtalanul tervezgette a szilvesztert, délután azonban már orvosok vizsgálták, estére pedig lebénult. Azt pedig, hogy pontosan mi történt, máig nem tudja senki. 

– Aznap kivételesen nem volt edzésem, így a délelőttöt tévézéssel töltöttem – idézte fel az egy évvel ezelőtt történteket Dalma, aki egyébként versenysportoló kajakos. – Éreztem ugyan, hogy mintha a hátamban egy erősebb izomláz lenne, mivel azonban előző nap még volt edzésem, nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget. Amikor azonban tévézés után felálltam, már azt is észrevettem, hogy a jobb lábam gyenge. A szüleim dolgoztak, de amikor édesapám dél körül hazaért, neki elmeséltem, hogy valami nagyon furcsa. Ekkorra már a bal lábam a hideget és a meleget sem érzékelte – mesélte. 

 

Egy nap alatt bénult le 

 

Dalma ekkor 17 éves volt, így a szegedi gyermekklinikára mentek. – Eleinte értetlenkedtek az orvosok, nem értették, pontosan milyen problémával is jöttünk. Ez persze érthető, hiszen csak annyit tudtunk mondani, hogy valami nem jó. Mivel már a derekam is fájt, készítettek egy MRI-t, de az nem mutatott semmit. Csakhogy délután 3-4 óra körül már alig tudtam állni a jobb lábamon, és a hátfájásom is egyre erősödött, így felvettek osztályra, és újabb, ezúttal nagyobb területet feltérképező MRI-t készítettek. Mire megtalálták az elváltozást a háti szakaszon, már nem mozgott a jobb lábam – beszélt Dalma a gyors le­­folyású bénulásról. 

 

A fiatal lány átkerült az idegsebészetre, ahol január 2-án megoperálták. – Ekkorra már mindkét lábam lebénult, és iszonyatos fájdalmaim voltak a hátamban, ezért amikor betoltak a műtőbe, azt mondtam, mindegy, mi lesz, csak ez a fájdalom szűnjön meg – mesélte. 

 

Végül kiderült, hogy egy vérömleny keletkezett, amely nyomta a gerincvelőt. Azonban hogy ezt mi okozta, az máig nem tudni, hiszen Dalma elmondása szerint semmiféle trauma nem érte a hátát. Az 5 órás műtét során a lebénulást kiváltó okot ugyan megszüntették, a lány azonban azóta is kerekes­székben ül. 

 

Egy új élet kezdete 

 

– A rehabilitációm már a szegedi klinikán megkezdődött, aztán január közepén átkerültem az Országos Rehabilitációs Intézetbe. Bár senki nem mondta ki, mire számíthatok, felépülök-e valaha, ott megtanították használni a kerekesszéket, és mondták, hogy barátkozzak meg vele – mesélte. Dalma 3 hetet töltött a fővárosban, azóta ismét Szegeden van, és egy itteni magánintézményben folytatódik a rehabilitációja. – Nagyon sokat köszönhetek a Szent Vincent csapatának, hiszen egy év alatt hatalmas eredményeket értünk el. Mostanra a bal lábamat már ki tudom nyújtani – mesélte lelkesen. Persze ő maga is sokat tesz gyógyulásáért: a hét minden napján jár foglalkozásokra, emiatt magántanuló is lett. 

 

A szalagavatóra osztálytársa külön koreográfiát készített, hogy Dalma is táncolni tudjon. Fotó: Boldizsár Gáspár

A fiatal lány úgy fogalmazott, mivel nincs orvosi indoka annak, hogy ne tudjon egyszer újra járni, ő hiszi, hogy ez csak idő és akarat kérdése. – Vártam a mélypontot, amikor a helyzetem miatt összeomlok, de az elejétől kezdve annyira motivált voltam és olyan sok pozitív ember vett körül, hogy ez nem történt meg. Az elmúlt egy évben is csak mosolyogni látott a környezetem, mert azt gondolom, nem tragédia történt velem, csak egy új élet kezdődött számomra. Bár minden megváltozott, de ezzel az életformával is jó életet lehet élni, csak meg kell keresni a lehetőségeket – magyarázta. 

 

Dalma ennek megfelelően próbál ugyanolyan életet élni, mint kortársai: jár színházba, moziba, sőt a szalagavató bálon is részt vett. Még táncolt is, köszönhetően versenytáncos partnerének, aki külön koreográfiát ké­szített kerekes­székes osztálytársa kedvéért. – Eleinte persze zavart, hogy az emberek megnéztek, sok barátom nem tudta kezelni a helyzetet, és nem tudták, mit mondjanak, de azt gondolom, minél többet mutatkozok, annál természetesebb lesz a környezetem számára, hogy én így élek – tette hozzá. 

 

Újra versenyezni szeretne 

 

Dalma újra elkezdte a sportolást is: hetente kétszer edz a MVM Szegedi Vízisport Egyesület vízitelepén. – Mivel most teljesen másképp mozgok, mint korábban, természetesen kellett kompromisszumokat kötnöm az alapján, hogy mit bír el a testem, és bizonyos mozgásokat újra kellett tanulnom. De szerencsére nem kellett elölről kezdenem mindent – mosolygott. 

 

Legnagyobb félelmét, hogy vízbe mer-e menni, még nyáron letesztelte, és miután kiderült számára, hogy kezeivel is tökéletesen fenn tudja magát tartani a felszínen, gond nélkül beült a kajakba. Tavaly nyár végén még egy kölcsönkapott parakajakban edzett, novemberben azonban a Csodalámpa Alapítványtól kapott egy saját hajót, így tavasszal már abban száll majd vízre. Addig is azonban keményen edz, mert szeretne újra versenyezni, hiszen többszörös országos bajnokként hagyta abba 2020 nyarán. 

– A parakajakos nemzetközi mezőnyt nem ismerem, így egyelőre hazai megmérettetésekre tervezek nevezni. Erre tréningezek, és persze még ennél is több munkát teszek abba, hogy egyszer újra tudjak majd járni. Mellette pedig nem mellékesen ké­szülök a tavaszi érettségire – beszélt mosolyogva jelenlegi elfoglaltságai­ról Dalma, akiről beszélgetésünk végén édesapja, Boldizsár Gáspár halkan, de annál nagyobb büszkeséggel csak annyit mondott: mindenki a csodájára jár, hogy van benne ennyi erő és küzdeni akarás. Ezek nélkül azonban valószínűleg a közelében sem járna annak, amit eddig elért állapotával kapcsolatosan. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!