Békéscsaba–Hódmezővásárhely közötti vasúti fejlesztés

2022.01.10. 15:00

Elbonthatják az állomásépületet

A Békéscsaba–Hódmezővásárhely közötti vasúti fejlesztés részeként lehet, hogy elbontják a település értéktárának részét képező székkutasi állomásépületet. A felszállás a sínek túloldalára, a 47-es főút oldalába kerülne át.

Kovács Erika

Forrás: Kovács Erika

Mintegy 70 kilométeres szakaszon megújul a Szeged–Békéscsaba vasútvonal Hódmezővásárhely és Békéscsaba között. Jelenleg a tervezés szakaszánál tart a munka. A beruházás érinti a székkutasi vasútállomást is, ezen belül az állomásépületet is. 

Az állomás 1908-ban épült meg 

A vasúti közlekedés 1872-ben indult, de a mai Székkutason kezdetben nem volt állomásépület, csak egy őrház, a 78. számmal ellátva, a megálló pedig a „Sámson” nevet viselte. 

– 1900-ban a Magyar Királyi Posta önálló hivatalt létesített az időközben „Vásárhelykutasra” átnevezett megállóhelyen. A lakossági, a vasúti és a postai forgalom növekedésének hatására a város új, nagyobb vasútállomás-épületet építtetett, amely 1908-ban készült el. Mellette, a helyi lakosok kezdeményezésére 1909-ben jószágrakodót és áruraktárat építettek – derült ki az állomás története abból a munkából, amit Szabó Emese kulturális tanácsnok készített 2016-ban, a vasútállomás és őrházai települési értéktárba való felvétele kezdeményezésekor. 

Forrás: Kovács Erika

A település megmentené az ikonikus épületet 

Az állomásépülettel kapcsolatos elképzelésekről először a december 13-án megtartott lakossági fórumon hallottak a székkutasiak. Szél István polgármester ott említette meg, hogy a vasútvonal fejlesztése során Székkutason új helyre, a túloldalra kerülhet a vasúti megálló, nagyjából a buszforduló környékére. 

– Azt hallottuk, hogy a vasútállomáson lévő összes régi épület elbontását tervezik. Képviselő-testületünk szeretné megmenteni az állomásépületet, amivel hosszú távon kezdenénk valamit. Ezzel kapcsolatban most ötletelés zajlik – válaszolta megkeresésünkre Szél István, Székkutas polgármestere. Hozzátette, biztosat egyelőre nem lehet tudni. 

– Számunkra az a legfontosabb, hogy olyan modern, kötöttpályás közlekedés valósuljon meg, ami a székkutasi emberek számára gyors és biztonságos bejutást biztosít Hódmezővásárhelyre, Szegedre, Orosházára, Békéscsabára – hangsúlyozta a polgármester. 

Megkerestük a MÁV Zrt. sajtószolgálatát is a székkutasi állomásépület sorsával kapcsolatban, ők a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-hez továbbították a kérdéseinket. 

Új vágányok és rakodóterület 

A NIF válaszában kiemelte, az előkészítés alatt álló beruházás célja a vasútvonalon található szűk keresztmetszetek kiváltása. „A gépjárművel és gyalog érkező utasok megközelítési útvonalát szétválasztják. Az autósok a 47-es főút felől, az Erkel Ferenc út keresztezésénél érhetik el az utasforgalmi területeket. A gyalogosok a Béke utca – Erkel Ferenc utca részét képező szilárd burkolatú járdán juthatnak el az állomásra. Mindkét lehetőség felől a peron közelében kerékpártárolókat helyezhetnek el. A tervek szerint Székkutas állomás jelenlegi épületét, annak leromlott műszaki állapota miatt, az új vasúti vágányok megépíthetősége, új rakodóterület kialakítása érdekében elbonthatják. A megújuló peron közepén esőbeállókat helyeznek el, az itt található automatából lehet majd jegyet váltani. Az utasforgalmi funkciókkal nem rendelkező új üzemi épület mellett P+R parkolók létesülnek” – írták válaszukban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!