Szegedi hírek

2022.01.24. 20:00

Ferenc segítséget kapott olvasóinktól

Szabó Imre

Forrás: Szabó Imre

 Bár a család lakhatási problémája egyelőre nem oldódott meg, a Délmagyarországban róluk megjelent cikknek köszönhetően többektől is segítséget kapott a makói Uresch Ferenc. Megírtuk, a 27 esztendős férfi élettársának két gyerekéről – Boglárka 8, Dávid 3 éves – igyekszik erején felül gondoskodni, miközben a nőt kórházban kezelik Szegeden, agydaganattal. 

Ferencnek eddig sem volt könnyű az élete: volt, hogy kis híján lakástűz áldozata lett, érte súlyos baleset is, feküdt kómában, volt stroke-ja, a vállalkozása pedig tönkrement. 

A legnagyobb gondjuk most mégis az, hogy márciusig meg kell oldaniuk a lakhatásukat, mostani, bérelt otthonukból ugyanis akkor kell kiköltözniük, mert a tulajdonos eladta az ingatlant. 

Uresch Ferenc lapunknak azt mondta, cikkünk megjelenése után többen is felhívták a megadott 30/719-3268-as számot. Többféle segítséget kaptak: élelmiszert, ruhákat és anyagi támogatást is. Lakásgondjuk azonban továbbra is megoldatlan, ezért ha valaki tud ebben segíteni, továbbra is szívesen fogad minden lehetőséget. 

 

Uresch Ferenc reménykedik, hogy lesz hová költözniük. 

Fotó: Szabó Imre

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!