Mórahalom

2022.01.16. 15:02

Követendő példa Lizanna és Maja a város fiataljai előtt

A hagyományoknak megfelelően idén is a mórahalmi újévi koncerten adta át Nógrádi Zoltán polgármester a képviselő-­testület által odaítélt városi elismeréseket.

A. T. J.

Követendő példa a két lány. Újabb elismerést kaptak a díjugrató Kiss testvérek. Fotó: Török János

Kiss Lizanna és húga, Maja díjugrató testvérpár, akikről már többször írtunk lapunkban, Mórahalom város köszönete elismerést kapta. Az elismerést olyan fiatalok kapják, akiket követendő példaként szeretne a város a helyi ifjúság elé állítani. A városi díj mellett Lizanna az év végén – ahogy a szaksajtó fogalmazott – jelentős fölénnyel, utcahosszal ismét megnyerte a 2021. évi ifjúsági ranglistát. 

 

A második ifjúsági szezonját lovagló Kiss Lizannát kevesebb mint feleannyi ponttal követi a második helyezett. Lizanna 2019-ben Magyarország jó tanulója, jó sportolója miniszteri kitüntetést kapott Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások miniszterétől, Nógrádi Zoltán polgármester pedig már akkor elismerte, levélben méltatta eredményeit. 

 

Lizanna kétéves korában ült először lovon, hatévesen kezdett el versenyezni pónikon. Tízévesen már országos sikereknek örülhetett, 2018-tól pedig egyre szebb nemzetközi eredményeket ért el díjugratásban. A magyar gyermek-, majd ifjúsági válogatott tagjaként is állt már a dobogón, illetve többszörös magyar bajnok, aki már felnőtt kategóriában is ért el győzelmet. 2020-ban és tavaly is ő végzett az országos ifjúsági ranglista élén.

Kiss Maja és Lizanna sikeres díjugratók Mórahalom városától kitüntetést kaptak. Fotó: Török János

 

Maja ugyanazt a karriert futotta be, mint Liza, csak rövidebb idő alatt. A lányok között rivalizálásnak nincs helye, sőt mint mondták, Liza alatt érnek be a lovak annyira, hogy azok megkönnyítik Maja dolgát a versenyeken. Majának Liza je­lenti a motivációt. Nővéréhez hasonlóan korán, hétévesen kezdett pónikkal versenyezni, tízévesen már megnyerte a GYEPOSZ Országos Bajnokságot. 2019-ben, 11 évesen fedettpályás döntőt, 2020-ban már Grand Prix-győzelmet is szerzett. A magyar gyermekválogatottal többször állt dobogón, ahogyan a magyar bajnokságon és mesterek tornáján is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!