Sokkolta őket a hirtelen lakbéremelés

2022.02.05. 13:28

Mezei Vidor: a város legszegényebbjeivel miért nem tudtak könyörületesek lenni?

Mezei Vidorhoz, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökéhez tömegesen fordultak az önkormányzati lakásokban élő családok a januárban történt lakbéremelés miatt. Az emberek igazságtalannak érzik, hogy a veszélyhelyzet idején sarcot rótt ki rájuk az önkormányzat.

Kovács Erika

Mezei Vidornak rengetegen panaszkodnak a lakbéremelés miatt. Fotó: Kovács Erika

Mezei Vidor a kormányhivatalhoz fordult, hogy derítsék ki, törvényes volt-e a lakbéremelés. 

 

Háromszorosra emelték 

 

Egy kétgyermekes család is megkereste az elnököt. Mi is beszéltünk velük, nagyon elkeseredtek, mert háromszorosára emelkedett a lakbérük. Kérték, ne írjuk le a nevüket, félnek az önkormányzat haragjától. 

– Azért emelte fel az önkormányzat a lakbérünket, mert magasabb lett a havi bevételünk, az egy főre jutó havi nettó jövedelmünk meghaladja a mindenkori nyugdíjminimum két és félszeresét, vagyis a 71 250 forintot. Ezt a rendeletet 2020-ban hozta az önkormányzat, amikor áttették az ingatlankezelést a Hódmezővásárhelyi Városüzemeltetési Szolgáltató Kft.-hez. Akkor arról volt szó, és a rendeletben is így szerepel, hogy nem tesznek ki bennünket a lakásból, hanem duplájára emelik fel a bérleti díjat. Hangsúlyozom, duplájára, nem triplájára. A mi bevételünk azért növekedett, mert a feleségemnek állandó munkája lett, nekem alkalmi. Iparkodunk, szeretnénk előbbre jutni – mondta. 

 

Nem tudnak félretenni 

 

– Azt még lenyeltük volna, hogy 22 ezerről duplájára emelik a lakbért, de nem így lett. Először majdnem kitettek bennünket, mert alapítottunk egy kft.-t, ami végül nem működött, 0 forint bevétele volt. Ráadásul azt mondták, nem adtuk be időben a lakásbérlet-hosszabbítási kérelmet, ami nem igaz, végül e-mailekkel bizonyítottuk is. Maradhattunk, de most már, a hozzácsapott vízdíjjal együtt 64 ezer forint lakbért fizetünk – mondta a férj. Hozzátette, 1 év múlva válnak hitelképessé, lakást vennének, de a magas lakbér miatt nem tudnak önerőre félretenni. 

 

A parkolás nem drágult

 

Mezei Vidorhoz időközben el­­jutott az a rendelet, amelyben a hódmezővásárhelyi önkormányzat a lakbéremelésről döntött. Ez a lakbérek megállapításáról szóló 4/2017-es önkormányzati rendelet, amit még az előző, fideszes városvezetés hozott. 

– Akkor, 2017-ben még ki gondolta volna, hogy jön egy világjárvány, és felborítja az életünket. A pandémiát szinte minden család megsínylette. Még a viszonylag jómódú családok sorsa is sokkal nehezebb lett, hát még azoké, akik olyan nehéz körülmények között él­­nek, mint például a Dobó, Bibó, Janáky utcaiak, vagy a Szabadság tériek. Lehet, hogy jogszerű, hogy a 2017-es rendeletre hivatkozva megemelték a lakbért, de erkölcsileg elítélendő. A Márki-Zay Péter vezette önkormányzat gyakorolhatott volna méltányosságot, el kellett volna halasztania a lakbéremelést a vírushelyzet utánra, mint ahogy tették a parkolási díj emelésével. Akkor Gyöngyösi Ferenc képviselő azt mondta, hogy amíg a veszélyhelyzet tart, és ilyen benzin­árak vannak, ne rójanak pluszterheket a lakosságra. Ha ezt a parkolási díjakkal meg tudták tenni, akkor a város legszegényebbjeivel miért nem tudtak könyörületesek lenni? – tette fel a kérdést Mezei Vidor. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!