Szegedi hírek

2022.05.21. 07:00

Jövő héten kezdődik el a tereprendezés

Strandkézilabda-pálya és homokozó is lesz idén a Lapos szabadstrandján, ahol hosszú évek után tavaly megint legálisan lehetett fürdőzni a kijelölt területen, vízimentők felügyeletével. A strand a vakáció első szombatján nyit családi nappal, jövő héten kezdődik a tereprendezés.

Farkas Judit

Most a napernyőkarók és a kishajó emlékeztet még csak a szabadstrandra. Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

Hosszú évek óta tavaly először üzemelt szabadstrand a szege­­di Laposon augusztus 30-áig. Jelenleg még csak a napernyők karói és a kishajó emlékeztet arra, hogy idén is ellenőrzött körülmények között lehet majd fürdeni a Tiszán. Kevesebb mint egy hónap múlva megint nyit a szabadstrand – tudtuk meg Kolonics Erikától, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont vezetőjétől. Amellett, hogy érdeklődtünk, mikor nyit idén ki várhatóan a Lapos, megkérdeztük azt is, milyen munkálatokat kell addig elvégezni. 
Kolonics Erika elmondta, hogy a szabadstrand egy családi nap­­pal indít majd június 18-án. A vakáció első szombatján tehát fürödhetnek már a gyerekek és családjuk, ahogy tavaly megszokhatták már, vízimentők felügyeletével. 
A jövő hét folyamán elkezdődik a terület tereprendezése, a partszakasz rendbetétele, az egyenletes lejtésű rézsű kialakítása – sorolta a rendezvényközpont vezetője, hogyan és mikor készítik elő a terepet a nyitáshoz. A meglévő strandröplabda-pálya mellett 2 új sportpályát alakítunk ki, egy strandkézilabda-pályát és még egy röplabdapályát. Tervezünk a kisgyerekek számára egy homokozót is – beszélt az újdonságokról. A büfét továbbra is Jakab Gusztáv üzemelteti majd. 
 

Ahogy tavaly, idén is kerülnek a partszakaszra zuhanyzók, öltözők, napozóágyak, nap­­ernyők, szemetesek. Tavaly megírtuk, hogy összesen 30 millió forintot költöttek rá, hogy megint szabadstrand üzemelhessen a közkedvelt partszakaszon, ahol a tiltás évei alatt is sok szegedi fürdőzött. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!