25-30 ember gyűlt össze

2022.07.14. 12:30

Vádat emeltek a baksi tömegverekedés ügyében

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt 11 személlyel szemben, akik tavaly tavasszal bántalmazták egymást Baks központjában.

delmagyar.hu

Forrás: police.hu

A vádirat szerint 2021. május 4-én az esti órákban az egyik vádlott és felesége autóval közlekedve meglátta egy másik autóban haragosukat, akit követni kezdtek. 

Miután mindkét jármű megállt, a férfiak kiszálltak és hangos szóváltásba keveredtek. Egyikük egy késsel fenyegetni kezdte a másikat, aki erre csomagtartójából egy fahusángot vett elő, többször megütötte a másik férfit, aki feleségével együtt egy vendéglátóhelyre menekült be.

Ezután mindkét vádlott családtagjai a helyszínre sereglett, ahol hamarosan egy 25-30 főből álló, különböző szerszámokkal és ütlegekkel felszerelkezett csoport gyűlt össze. A csoport felbőszült tagjai között kölcsönös tettlegességre került sor, szidalmazták és szóban fenyegették egymást, a kezükben tartott vascsövekkel, nyújtófákkal támadtak egymásra. 

Forrás: police.hu

Az eset során a vádlottak járműveiben is többszázezer forintos kár keletkezett.

A vádlottakat a járási ügyészség minősített garázdaság bűntettével, valamint testi sértés illetve rongálás elkövetésével vádolja. Az elkövetők bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!