Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

55 éve lőtték fel a Szputnyik-1-et

A mindössze 83,6 kilogrammos, 58 centiméter átmérőjű műszer fellövése jelentette a szovjet űrkorszak kezdetét.
Ötvenöt évvel ezelőtt, 1957. október 4-én lőtték fel az első műholdat az egykori Szovjetunióban.

A mindössze 83,6 kilogrammos, 58 centiméter átmérőjű műszer fellövése jelentette a szovjet űrkorszak kezdetét. Ezt annak idején a nyugati szakemberek is elismerték.

Az Interfax orosz hírügynökség az American Aviaton repülési magazint idézte, amely 1957-ben így lelkesedett: "A szovjet műhold fellövése nemcsak hatalmas tudományos eredmény volt, hanem az egész világtörténelem egyik legnagyobb eseménye".

Az évfordulóról szerte Oroszországban és azon kívül is megemlékeztek. A kazahsztáni Bajkonurban lévő űrközpontban is, ahonnan 1957. október 4-én, moszkvai idő szerint 22 óra 28 perckor útjára indították az oroszul szputnyiknak nevezett eszközt, amely 1440 fordulatot tett meg a Föld körül és 1958 január 4-én, 92 napi működést követően elégett az atmoszférában.

Bajkonurban már szerdán ünnepeltek. Vlagyimir Popovkinnak, a Roszkozmosz vezetőjének ünnepi beszédébe azonban egy kis üröm is vegyült. Az orosz űrkutatási hivatal első embere kijelentette: "Amit annak idején a Szovjetunió ebbe belefektetett, azt ma sem Oroszország, sem Kazahsztán, sem más ország a posztszovjet térségben nem tudja beletenni egy új űrkikötőbe. Itt koncentrálódott a szellemi, a mérnöki és kísérleti szakemberek krémje" - mondta nem kis keserűséggel Popovkin.

Az október 4-i fellövés után egy hónappal pedig már Lajka kutyával a fedélzetén indult az űrbe 55 évvel ezelőtt a szovjet Szputnyik-2 műhold. A híres eb azonban - mint azt a kísérletben közreműködő tudós 2002-ben elárulta - néhány órával a fellövés után a túlmelegedett kabinban elpusztult.

Az első szovjet műhold fellövésének 55. évfordulóján a Roszkozmosz egyik űreszközöket fejlesztő intézete bejelentette, hogy 8-9 év múlva szeretnék újra megpróbálni a tavaly kudarccal végződött Fobosz-Grunt expedíciót. A kettes számú űrszondát 2020-2021-ben indítanák útjára, hogy mintákat hozzon a Marsot kísérő holdról.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2012. október 07. 12:32
    „Kommcsitalálmánny.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A világ legrégebbi művégtagját tárták fel

Nem esztétikai célokat szolgált, hanem ókori viselőjének járását segítette az a mesterséges… Tovább olvasom