Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

7 lakható bolygó van galaxisunkban

A lakható bolygók katalógusában a projekt egy évvel ezelőtti indulásánál mindössze két égitest szerepelt.
Hét lakható bolygó van galaxisunkban a témával foglalkozó kutatócsoport szerint.

A lakható bolygók katalógusában a projekt egy évvel ezelőtti indulásánál mindössze két égitest szerepelt, mostanra azonban a lista további öt planétával egészült ki - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

Mint Abel Mendez, a projekt vezetője kiemelte, a kutatócsoport arra számított, hogy egy év alatt egy, legfeljebb két új bolygó kerülhet be a katalógusba.

Jelenleg 900 exobolygó, azaz a Naprendszeren kívüli planéta létét igazolták és további 2500 jelölt vár "igazolásra". Lakható viszont alig-alig akad az égitestek között.

Abel Mendez csoportja egy-egy bolygó lakhatóságának eldöntésénél három szempontot vesz figyelembe: azt, hogy mennyire stabil a szülőcsillag által a planétára sugárzott hőenergia mennyisége, valamint az égitest tömegét és méretét. A változócsillagok körül keringő gázóriásokon kevésbé valószínű az élet, mint a stabil napok melegében "sütkérező" kisebb kőzetbolygók esetében.

A projekt céljait ismertetve Abel Mendez rámutatott, hogy elsősorban tudományos programról van szó, amely azonban a szélesebb publikum számára is fontos.

"Egyre-másra születnek a közlemények, amelyek új, lakható bolygók felfedezéséről tudósítanak, és ez zavarba ejti a laikusokat. Úgy gondoltuk, hogy hasznos lehet egy mindenki számára elérhető katalógus létrehozása" - magyarázta a szakember. Hozzátette: az online bolygóadatbázisban kutakodók száma havi átlagban tízezer és harmincezer között van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A dinoszauruszokkal együtt a gyíkok is kipusztultak

A csúszómászókat rendkívüli fajgazdagság jellemezte a dinoszauruszok végnapjaiban - derül ki egy… Tovább olvasom