Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

A first ladyk királynője: Michelle Obama

Modern, posztfeminista, független, okos, magabiztos és annyira normális, hogy az már szinte arcpirító – olvastuk Michelle Obamáról a The Times-ban.
Első a maga nemében. Ez lehetne a first ladyk nem hivatalos versenyeztetésének első számú szempontja. Amerika legfrissebb első hölgye tényleg első a maga nemében: nemcsak bőrszíne, hanem egyénisége és stílusa miatt is. Úgy is mondhatnánk: a hétköznapi nőkhöz hasonlatosan józan – az eddigi közéleti Barbie babák között. Ezt az erényét már a választási kampányban megcsillogtatta Michelle Obama.

„Ne cseszd el, haver!"

„Tedd azt, ami helyes!" Ezt a New York-i feketék és fehérek konfliktusáról szóló hipp-hopp filmet nézte meg Michelle és Barack az első randevún. Mintha csak mindig is a legfontosabb politikai megbízatásra készülődtek volna – írja a dunatv.hu.

Tűzgolyónak is nevezik Michelle-t, mert remek szónok, és állítólag jóval szenvedélyesebb, mint Barack. Ebben Cherie Blairhez hasonlítja a hvg.hu, példaként meg emlékeztet 2004-re, amikor Obama kulcsfontosságú beszédét adta elő a demokrata párt bostoni gyűlésén. Akkor Michelle mindenki számára hallhatóan annyit mondott férjének a tribünre lépés előtt: „Ne cseszd el, haver!"

Éles eszét és politikai érzékenységét igazolja, hogy észrevette a megforduló áramlatot: nem felfelé, hanem lefelé tekintett, ráérzett, hogy kisember módjára gondolkodni kulcsot jelent a sikerhez – írja a hvg.hu Obama kampányoló nejéről. Így a közönség elhitte, hogy Obama közülük való. Férjének győzelmi beszédéhez meg valóban a tűzgolyóságra utaló tűzpiros mintás fekete ruhát viselt.

Michelle Obama az eddigi elnöknék erényeit ötvözve egyszerre lesz támogató, független, trend- és stílusalkotó Fotó: MTI
Michelle Obama az eddigi elnöknék erényeit ötvözve egyszerre lesz támogató, független, trend- és stílusalkotó. Fotó: MTI

Nem a ruha teszi az embert

„Utálta" ezt a fekete-piros ruhát a válaszolók kétharmada – tárta föl a people.com portál közvélemény-kutatása. Ám Julie Gilhart, a Barney luxuskonfekció áruház divatigazgatója állítja: „Ez nem hivalkodó ruha. Inkább azt törekvést fejezi ki, hogy mindenki legyen önmaga, ne bízza senki másra azt, hogy milyen legyen."

Michelle öltözéke minden helyzetben kifogástalan, visszafogott, de mégis alkalomhoz illő – állapítja meg a kampányfotók alapján a cotcot.hu. Látható: a 182 centi magas Michelle kedveli az élénk színű, akár nagy, elmosódott virágmintákkal díszített kosztümszerű ruhákat, ezeket általában brossokkal, virágokat formázó kitűzőkkel dobja fel, vagy elegáns gyöngysorral. De lazább eseményekre szívesen húz szűk farmert, hozzá passzoló lezserebb felsővel, fölé pedig kardigánt kanyarít. A lapos sarkú balettcipő viselete pedig szokatlannak nevezik, de alkalmi ruhákkal együtt divatos újításnak.

Beszédes az is, hogy kedvenc Calvin Klein- és Oscar de la Renta-öltözeteit Obamáné a választási hadjárat végére felcserélte közönséges konfekcióra – tán azzal az üzenettel: nem a ruha teszi az embert.

Hulahoppozó családanya

Michelle nemcsak politikailag és emberileg állja meg a helyét, hanem a legjobb hulahoppozó is – villantotta fel nejének hétköznapi arcát a minap megválasztott amerikai államfő. Ugyanakkor kiváló családanya. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy bár a chicagói egyetemi kórház alelnökeként majdnem kétszer annyit keresett, mint Obama szenátori fizetése volt, de a tavasszal 20 százalékra csökkentette munkaidejét, hogy minél többet Malia Annel és Natashával lehessen a korteshadjárat idején is. A Clinton házaspárhoz hasonlatosan, Obamáék is vigyáznának arra, hogy 10, illetve 7 éves kislányuk gyermekkora minél jobban hasonlítson a normálishoz – január 20., a Fehér Házba való költözésüket követően is. Ezt segít elképzelni Michelle-nek, hogy a leendő first ladynek a jelenlegi, Laura Bush már megmutatta a Fehér Ház hálószobái mellett azokat is, amelyeket korábbi elnökök gyerekei használtak.

Az elnök asszonya a nőkért

Barack Obama oldalbordája férje megválasztását követően a The Times-nak adott interjújában azt hangsúlyozta: számára a legfontosabb, hogy jó anya és feleség legyen. Ugyanakkor Obamát finoman népszerűsítve – a CoolPolitika.hu szerint – hozzátette: a férjemet „az egyedülálló anyukája nevelte fel, aki úgy próbált gyermeket nevelni, hogy közben egyengette a karrierjét is. Éppen ezért szeretné többek között feléleszteni az amerikai középosztályt, elérni, hogy a nők ugyanazzal a munkával ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, és a nők a családi okok miatt tovább maradhassanak szabadságon, ha szükséges. Ha Barackot kinevezik elnökké, a családunk mindent meg fog tenni, hogy jobbá tegye az emberek életét."

Mindezek után nem csoda, hogy máris a legek közé került: a világ 25 leginspirálóbb asszonyának egyike az Essence magazin szerint, míg a Vanity Fair a világ 10 legjobban öltözött személyisége közé választotta Michelle Obamát.

Hölgytípusok: a díszítő elem, az önálló és az egyéniség

Az ötvenes években megkövült modellt Laura és Barbara Bush, Nancy Reagan és Mamie Eisenhower testesíti meg. Ez a kissé bárgyú „mosolyogj és tűrjél!"-típus, aki csupán díszítő elem: az otthon melegét és az adakozást képviseli. Ők a tényleges hatalomtól fényévekre voltak – írja a first ladyk tipizálására vállalkozó Krisztina O’Brien. Példaként említi: Laura Bush Dosztojevszkij-rajongását, amit azonban soha nem jelentethetett meg a profiljában, hiszen a tanult és értelmes feleség árnyékot vetett volna a világ első emberére, vagy legalábbis kétséget hagyott volna afelől, hogy ki hordja a kalapot. A hvg.hu-n olvasható cikkében az újságíró kijelenti: e típusba tartozott volna a legutóbbi választáson vesztes jelölt neje, Cindy McCain is. A második, a „kettőt egyért"-típusú first lady alaptulajdonsága, hogy a velejéig liberális, akinek a Fehér Házba költözése előtt is megvolt a saját karrierje, a saját elképzelése, és a saját élete.

Az e csoportba tartozó Eleanor Roosevelt és Hillary Clinton nem győzte kidomborítani egyéniségét annak ellenére, hogy a feladatot nehéz volt összehangolni a fehér házbeli helyzettel. Képzeletbeli kapcsolatukat firtatva Bob Woodward, a The Washington Post riportere 1996-os A választás című könyvében arról írt, hogy Hillary Clinton, Bill Clinton volt elnök felesége a Fehér Házban szeánszra hasonlító találkozókat tartott, amelyeken Eleanor Roosevelt néhai first ladyval lépett kapcsolatba... A harmadik típusba az az elnökné tartozik, aki maga az egyéniség és a stílus. Ilyen szinte egyetlenként Jackie Kennedy. Most viszont a három típusból a lényeget ötvözheti Michelle Obama, aki egyszerre lesz támogató, független, trend- és stílusalkotó.

Olvasóink írták

  • 3. madártej 2008. november 13. 11:39
    „Megy a nyalizás ezerrel a sajtóban...:)”
  • 2. eperjesigyorgyne 2008. november 13. 10:40
    „hodmezovasarhelyen eva 5 2em 5 lakom .szeretem aszep nőket. csodalatos”
  • 1. KamuNeni 2008. november 13. 08:43
    „Teljesen mindegy minek titulaljak. A fekete az fekete marad mindig es mar evezredek ota bizonyitottak magukat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyémántot csinálnak a tequilából mexikói tudósok

Mexikói tudósok gyémánttá változtatták nemzeti italukat, a tequilát. Most törik a fejüket, hogy mire… Tovább olvasom