Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

A Golf-áramlat mégsem olyan gyorsan fog megszűnni

A klímaváltozás miatt mégsem fog olyan hirtelen megszűnni a Golf-áramlat, jégkorszakot előidézve Európában, ahogyan sok tudós korában jósolta. Erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók. Erről a Science című amerikai tudományos folyóirat legfrissebb számában közöltek beszámolót.
Peter Clarknak, az Oregoni Állami Egyetem professzorának vezetésével a kutatók számítógépen modellezték a Föld legutóbbi nagy globális felmelegedését, amely az utolsó jégkorszak után történt, 14.500 évvel ezelőtt. A modellbe betáplálták azokat a légköri és tengeri állapotokat, amelyek a jégkorszak mélypontján, majd a felmelegedéskor uralkodtak. A szimuláció olyan eredményeket hozott, amelyek összhangban vannak a geológiai leletekkel. Eszerint a modell pontos, és akkor alkalmas a várható felmelegedés prognosztizálására is.

A modell szerint az atlanti áramlás a múltban is leállt már, többé-kevésbé rendszeresen, néha egészen hirtelen, akkor, amikor a gleccserek olvadása miatt nagy mennyiségben került édesvíz a tengerekbe. Ezek alapján az amerikai kutatók úgy vélik, hogy valóban le fog lassulni a Golf-áramlat, de nem szűnik meg teljesen. A század végére 30 százalékkal fog gyengülni.

A Golf-áramlat mégsem olyan gyorsan fog megszűnni
A Golf-áramlat mégsem olyan gyorsan fog megszűnni?

A modell szerint a "klímadominósor" akkor dőlt le, amikor az Észak-Amerikát borító gleccserek elkezdtek olvadni. Ennek következtében hatalmas mennyiségű édes víz került a tengerekbe, csökkentve a világóceánok sótartalmának szintjét. Ez a kulcstényező abban a konvekciós áramlásban, amelyben trópusi meleg felszíni víztömeg halad északra, ahonnan hideg, nehezebb víztömegek mozognak a felszín alatt délre.

Az édesvíz leállította azt az áramlást, miáltal az Atlanti-óceán északi medencéje lehűlt, a déli víztömegekben nagy hőmennyiség halmozódott fel. Az északi lehűlés lassította a gleccserolvadást, és végül az atlanti áramlás is újra beindult. De óriási volt az észak felé tartó hőmennyiség. Ez a felhalmozódott hő vulkánkitöréshez hasonló hirtelenséggel szabadult fel, mindössze néhány évtized alatt. És felmelegítette Grönlandot, és megolvasztotta az Északi-sarkvidéket borító jeget. A modell szerint az olvadékvíz lassú csökkenése, majd a hirtelen leállása is ugyanolyan következménnyel járt: 15 fokos felmelegedéssel.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben megismétlődik-e az, ami a múltban már lejátszódott, a modell még nem adta meg a választ. A hatalmas számítógépes programban eddig az elmúlt 21 ezer évnek a harmada játszódott le. De a kutatók lefuttatják a modellt korunkig, sőt 200 évre előreszaladnak a jövőbe is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döbbenetes felvételek: eltűnt az Aral-tó nagyobbik fele

A folyamat mára visszafordíthatatlanná vált. Tovább olvasom