Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

A grafikus dédunoka ápolja Nagy Imre emlékét

Visszahúzódó alkat lévén nem vonzza a politikai pálya, ehelyett a grafikusi szakmában találta meg önmagát: bélyeget, honlapokat tervez, kiadványokat szerkeszt.
Emellett családjával együtt ápolja a dédnagypapa, Nagy Imre emlékét. Benedek Imre grafikust az egykori magyar kormányfőről, az ’56-os forradalom emlékének ápolásáról kérdeztük.

A dédnagypapa bélyegalbuma

– Hogyan őrzi a család a dédnagypapa, Nagy Imre emlékét?
– Édesanyám, Jánosi Katalin – Nagy Imre unokája – jelentős munkát végez dédapám emlékének ápolása érdekében. Többek között az Orsó utcai emlékház ez évi teljes felújításának ötlete is tőle származik, s a tervezési folyamatban, a modern kiállítás anyaggyűjtésében is jelentékeny szerepet játszott. Magam saját szakterületemen belül ápolom Imre bácsi emlékét. Több kiadványt terveztem a Nagy Imre Alapítvány számára, így például a Temetés című albumot, s nemrég fejeztem be az emlékház weboldalának elkészítését.


– Milyen rá emlékeztető ereklyéket őriz a család? Melyik a legkedvesebb tárgy?
– Sajnálatos módon dédpapám kivégzése után nagymamám, Nagy Erzsébet szinte alig kapott vissza személyes tárgyakat, emlékeket édesapja után. Nekem egy személyes tárgyam van Imre bácsitól – érdekes módon ez egy bélyegalbum, melybe ő kezdte el gyűjteni a bélyegeket. Egyébként azon kevés emlék, mely megmaradt tőle, ma az Orsó utcai emlékház emlékszobájában tekinthető meg.

– Hogy látja, a magyar történelem méltóképp őrzi egykori kormányfője emlékét?
– Nagyobbrészt igen. Az 1989-es temetés egy nagyszerű pillanata volt nemzetünknek, ahol valóban egy egész ország rótta le kegyeletét – többek között – dédpapám emléke előtt. A Parlamentben azóta termet neveztek el Imre bácsiról és emléktáblát avattak, s ma már számos köztéri szobor, tér és utcanév emlékezik meg róla, október 23-a pedig nemzeti ünnepünk lett. Sajnos az aktuálpolitikai és közéleti események az utóbbi években rendszeresen árnyékot vetnek ünnepünkre.

Kiselőadás a forradalomról

– Iskolás éveiben a történelemórákon valószínű, többször is felmerült Nagy Imre neve. Ezek a nézetek és a családban élő emlékek mennyire fedték egymást, mennyire közelítettek egymáshoz?
– Általános iskolás éveim nagyobb része a nyolcvanas évek elején zajlott, ekkor még túl sok szót nem pazaroltak az ’56-os forradalomra, de ekkor azért már érezni lehetett a közelgő változást. A középiskolai tananyagban épp a rendszerváltozáskor értünk az ’56-os forradalomhoz, s történelem-tanárnőm engem kért fel, hogy tartsak kiselőadást a forradalom eseményeiről. Hál’ istennek, ekkor már a valós tényekről, történésekről beszélhettem.


– Gondolkodott azon, hogy a dédnagypapához hasonlóan a politikai pályán elinduljon?
– Sohasem gondolkodtam a politikai pályán. Visszahúzódó alkat lévén nem hiszem, hogy ez a terület nekem való lenne, s őszintén szólva semmi vonzót nem is látok benne. A grafikusi szakmában nagyon jól érzem magam.

– Mikor döntötte el, hogy a képzőművészi pályára lép? Volt-e a családban már előzmény a grafikusi érdeklődésre?
– Nem volt nehéz döntés. Már gyerekkorom óta nagyon szerettem rajzolni, s mire a pályaválasztáson kellett gondolkodni, egyértelmű volt, hogy a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába fogok felvételizni. Grafikus ugyan nem volt a családban, festőművész viszont annál több: apai nagypapám, id. Benedek Jenő, édesapám és édesanyám is festőművészek – volt tehát honnan örökölni a művészi vénát. Nagypapám és édesapám is dolgoztak korábban rajztanárként – az ő segítő meglátásaik mindig is nagyon fontosak voltak nekem tanulóéveim alatt, s azok most is. Már gyermekkoromban kiderült, hogy remekül el tudom tölteni az időmet egy ceruza és egy rajzlap társaságában. Mindig is a precíz, gondos, tiszta munka volt számomra kedvelt, a festők nagyvonalúsága távolabb áll tőlem. Az alkalmazott grafikában ezt a pontosságot élhetem ki az alkotó munka szabadságával együtt.

A jó bélyeg: ami fölött sokáig elidőzünk

– Hol találkozhatunk alkotásaival?
– Szerencsémre a grafika szakterületén belül sokféle feladatot végezhettem az arculattervezéstől a kiadványszerkesztésen, bélyegtervezésen át a weboldalak tervezéséig. Így a nyomtatott médiától a bélyeggyűjtők albumain át az internetig sok helyen találkozhatnak munkáimmal.


– Ön szerint milyen egy jó bélyeg?
– Véleményem szerint a jó bélyeg olyan, amely felett a szemlélődő sokáig elidőz. Elidőz, mert megragadja a grafikai megfogalmazás módja, sokáig nézegeti a bélyeg különböző részleteit – egyszóval magával ragadja az a kinyíló világ, amely ezen a pici felületen látható.

– Miben más egy bélyeg megrajzolása, mint mondjuk egy galériában kiállított képé?
– Sok mindenben. Elsősorban az alkalmazott műfaj jellegében, hiszen egy bélyeg témája mindig a megrendelő által kötött. Vannak olyan sajátosságok is, melyek a méretből adódóak: egy ilyen apró felületen nem lehet mindent megoldani, amit esetleg egy nagyméretű festmény vagy grafika esetében igen.

– Érdekelne, hogy a bélyeggyűjtés a hobbijai közé tartozik mint grafikusnak?
– Ma már nem gyűjtök bélyegeket. Korábban, gyermekkoromban kedvelt foglalatosságaim közé tartozott bélyegalbumom rendezgetése s egy-egy darab megvásárlása. Jó érzéssel töltött el, ha egy bélyegsor hiánytalanul, postatisztán szerepelt a gyűjteményben. Minden fiatalt csak bátorítani tudok a bélyeggyűjtésre, varázslatos órákat lehet eltölteni ezzel a hobbival.

Határnyitás bélyegen

A Magyar és az Osztrák Posta, valamint a német Pénzügyminisztérium a magyar–osztrák határnyitás 20. évfordulója alkalmából bocsátott forgalomba közös bélyeget. A tervek közül éppen egy magyar grafikus, Benedek Imre terveit fogadták el. Egyébként ő az első magyar tervező, akinek a rajzát a közös bélyegkibocsátások történetében minden változtatás nélkül átvették. Ritkaságszámba megy az is, hogy három országban ugyanazon grafikával jelenjen meg bélyeg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenévesen állítanák meg a test öregedését

Saját növesztésű, új szövetekkel és tartós protézisekkel érnék el brit kutatók, hogy akár százévesen… Tovább olvasom