Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

A megújuló energia iránti érdeklődést akarják felkelteni a Solar Impulse készítői

Mérföldkő lesz a Solar Impulse repülőgép készítői szerint az észak-amerikai kontinens átrepülése a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépével, amellyel a megújuló energia iránti érdeklődést akarják felkelteni.
Bertrand Piccard svájci pilóta erről azután beszélt, hogy a Solar Impulse mintegy húsz órán át tartó repülés után szombaton megérkezett az arizonai Phoenixbe. A világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe nyugatról kelet felé tartva szeli át az észak-amerikai kontinenst. Pénteken indult San Franciscóból, hogy öt szakasz megtétele után megérkezzen végcéljához, a New York-i John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtérre.

"Ha egy repülőgép képes arra, hogy nappal és éjszaka közlekedjen üzemanyag nélkül, csak napenergiát használva, ez azt jelenti, hogy ezt a technológiát bárki használhatja a mindennapokban saját otthonában fűtésre, légkondicionálásra, világításra vagy gépkocsik üzemanyagának" - közölte Piccard, aki elmondta, hogy repülőgépe napelemes energiájának csupán háromnegyedét használta fel.

A Solar Impulse Phoenixből a texasi Dallasba repül, onnan a missouri St. Louis lesz a következő úti cél. Megáll majd az amerikai fővárosban, Washingtonban is, mielőtt megérkezik New Yorkba. Mindegyik szakasz 19-25 órát vesz igénybe, és mindegyik városban 7-10 napot töltenek, hogy a helyi közönség alaposan megismerkedhessen a napelemes repülés titkaival.

A jumbóéval azonos szárnyfesztávolságú, de mindössze egy kisautó súlyával egyenlő együléses légi járművet felváltva vezeti Piccard és André Boschberg a több hétig tartó út során.

A napelemes repülőgép technikailag képes lenne leszállás nélkül is megtenni az 5000 kilométeres távolságot, de 70 kilométeres átlagos sebességgel ehhez több napra lenne szüksége, és mivel csak egy pilóta vezetheti, biztonsági okokból öt szakaszban teszik meg az utat.

A Schindler svájci liftgyár mérnöki és a Solvay belga vegyipari konszern kutatási segítségével készült Solar Impulse csak kísérleti példánya annak a napelemes repülőgépnek, amellyel a projekt alapítói, Bertrand Piccard és André Boschberg 2015-ben az egész Földet körbe akarják repülni.

Olvasóink írták

  • 1. lukrecia 2013. május 05. 16:35
    „A szegedi kutatoknak csak a szuper akksit kellene feltalaniuk, es megvaltozna a vilag. Az eddigi mukodesi elvek zsakutcanak bizonyultak, ki talalja fel a konnyebb, es megis 100 szor ezerszer nagyobb tarolo kapacitasu akkukat?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitört egy kisebb alaszkai vulkán

A Cleveland szombat reggel óta háromszor lövellt ki magából gázokat, gőzt és kisebb mennyiségű hamut… Tovább olvasom