Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

A nemzet asszonyai

A szabadságharc leverése utáni években a figyelem középpontjába kerültek az aradi vértanúk özvegyei, akik életük végéig ápolták férjük hagyatékát, emlékét, és miután túlélték a fájdalmat, azon tevékenykedtek, hogy segítsenek sorstársaiknak.
1848–49-ben nagyban átértékelődtek a női szerepek, hiszen a reformkortól kezdve rendszerváltó időkről beszélhetünk. Sokan közülük nem haboztak katonaruhát húzni és akár fegyvert is ragadni hazájuk szabadságának megvédéséért. De nem az volt a legjellemzőbb, hogy a harctérre vonultak a nők, inkább a háttérben nyújtottak támaszt, biztosították a katonák ellátmányát, kórházi szolgálatot teljesítettek.
A forradalom és a szabadságharc idején a nők hozzák talán a legnagyobb áldozatot, hiszen szeretteiket, férjeiket és gyermekeiket engedik, küldik el katonának. Legtöbbjük a diktatúra kemény éveiben is képviselte azokat az értékeket, amelyekért a tábornokok az életüket áldozták.

Harcba küldték férjeiket

– Szendrey Júlia 1848 végén nőkhöz intézett felhívása jól tükrözi, hogy a hon leányai miként vélekedtek a hazaszeretetről. Arról szól, hogy barátaikat, hitveseiket el kell engedni, sőt, el kell küldeni katonának, mert a szabadság, az alkotmány megvédése a legfontosabb. Valami ilyesmivel fejezi be a szépasszony: „Ha vonakodnának férjeink, barátaink és hitveseink elmenni a hont megvédeni, akkor kötelesek vagyunk akár a szeretet megvonásának eszközével is élni velük szemben". Az aradi özvegyek sorsa központi téma az akkori közéletben, egyben tipikus és nagyon hasonló a többi elesett egyszerű honvédek, közkatonák, közemberek feleségeinek tragédiájához – tudjuk meg Pelyach Istvántól. A Szegedi Tudományegyetem Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének tudományos munkatársa megérteti velünk, hogy akkoriban a hon megvédése egyet jelentett a család megóvásával, és ezt komolyan vették.

A nőket is érik megtorlások

– Persze ennek az átértékelt szerepvállalásnak az eredménye az is, hogy a szabadságharc leverése után egyrészt a nőket is érik megtorlások, másrészt a veszteség, amit a szabadságharc alatt elszenvednek, életük végéig meghatározza sorsukat. A tizenhárom aradi vértanú közül egyedül Aulich Lajos és Török Ignác nem hagyott maga után gyászoló asszonyt, a többiek búcsúztak feleségeiktől, barátnőjüktől, akik mind nagyon sajátos életpályát futnak be, a nemzet asszonyai lesznek. Többüket a szabadságharc leverése után megfigyeli az osztrák titkosrendőrség. Természetes reakciója ez a hatalomnak, hiszen a fájdalom, a veszteség arra készteti őket, hogy többen közülük az ellenállásnak egyfajta gócpontjai legyenek. Utóbbin nem katonai ellenállást kell érteni, ezek a nők embereket bújtatnak, olyanokat, akik itthon maradnak, annak ellenére, hogy veszélyben van az életük. Gyűjtenek, segítenek az elesetteknek, az árváknak. Míg az egyszerűbb emberek, alacsonyabb beosztású tisztek özvegyei nem élvezik ezt a fajta közfigyelmet, ők a nemzet asszonyai lesznek.

Csernovics Emília
Csernovics Emília


Megszégyenítették, ezért özvegy lett

A megszégyenítés kegyetlen formája jutott ki Maderspach Károly, híres kohómérnök feleségének, Buchwald Franciskának. A család lelkes támogatója volt a magyar nemzeti ügynek, ruszkabányai vasgyáruk fegyvert szállított a honvédseregnek, találmányaikkal támogatták a szabadságharcot. 1849 után, a neves honvédtisztek közül  sokan megfordulnak a lakásukban. Feljelentették őket – hisz mindenhol vannak az embernek jóakarói.  Haynau őrjöngött, és 49. augusztus 23-án elfogatta az asszonyt, akit Ruszkabánya főterén mezítelenre vetkőztetett, és megkorbácsoltatott. A férje nem tudja elviselni a megaláztatást, még aznap főbelövi magát. Az ekkor 45 éves, ötgyermekes családanya igyekszik talpon maradni. Gyermekei  Ruszkabányán emlékművet állítottak neki, ennek ma már csak a talapzata áll.

Szinte mindegyikük megpróbálja elérni, hogy a hatóság kiadja férje holttestét, hogy méltóképpen eltemethesse. Ez azoknak sikerül, akik közvetlenül október 6-a után megvesztegették a hóhért vagy a katonák közül azokat a tiszteket, akik befolyással bírhattak az ügyre – világít rá a történész. Kiemeli Damjanich János özvegyének, Csernovics Emíliának a szerepét, aki férjével csak két évig élhetett boldog házasságban.

Haynau bosszút állt

– A szerb származású fiatalok házassági szándéka sokáig reménytelennek tűnt, mert a tizenöt évvel idősebb, vidám természetű, nagy hangú századosnak nem volt jó híre, kicsapongó és költekező életet élt, ezért Emília anyja, Bosnyák Zsófia ellenezte a frigyet. Damjanich szerb származása ellenére büszke volt magyarságára, házasságukban ő vezette be, hogy magyarul beszéljenek egymással. „Miért beszél maga mindig németül..." – szólt rá Emíliára. Boldogságuknak is amiatt lett vége, mert kiállt a magyar alkotmányos átalakulás mellett, és 1848 áprilisában Haynau bosszúból az itáliai harctérre vezényelte Damjanichot. A harc végén, osztrák fogságban Emília látogatta férjét, vitt neki ételt, italt, ruhát és könyveket – megígérte neki, hogy erős marad. A kivégzés után mély gyászba borult.

– Az 1850-es évek első felében Makón elzárkózva él édesanyjával és Láhner György özvegyével, illetve annak kislányával. Az osztrák hatóság sokáig zaklatja a két özvegyasszonyt, akik kézimunkából próbálják magukat eltartani. A kivégzéssel együtt vagyonelkobzás is járt, az özvegyek az 50-es, 60-as években megpróbálták visszaszerezni a családi örökséget. Általában ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak. Emília családjára a város kiemelten figyel. Nem kell például adózniuk, ami a szabadságharc leverése után igen komoly könnyebbséget jelentett. A kiegyezést követően pedig Batthyány Lajos özvegyével létrehozzák a Magyar Gazdaasszonyok Egyesületét, és kifejezetten arra figyelnek, hogy a nők helyzetén, iskolázottságán, a társadalomban betöltött szerepükön próbáljanak javítani. Pénzt gyűjtöttek a rászorulóknak, és árvaházat nyitottak. Sisi több alkalommal is felkeresi a női képzésnek, szerepvállalásnak e fontos fellegvárát. De a két alapító asszony egyetlen alkalommal sincs jelen – ez is egyfajta üzenet a társadalom felé. Amikor Batthyány fia, Batthyány Elemér beleszeret Erzsébet királyné valamelyik távoli rokonába, és komolyra fordul a kapcsolatuk, Zichy Antónia szó szerint letiltja ezt a házasságot. „Gyilkos családba nem nősülünk be!" – tiltakozik.

Szinyei Merse Emma
Szinyei Merse Emma
Újra férjhez mentek

– Miután túlélték a fájdalmat, férjük akaratát is beteljesítve többen újraházasodnak. Konkrét például szolgálhat Szinyei Merse Emma. A megye legszebb asszonyát Dessewffy Arisztid a szabadságharc végnapjaiban vette feleségül Pesten. Rövid életű házasság volt ez, együttlétről nem is igen beszélhetünk, hiszen a boldogító igen kimondása után Dessewffy szinte azonnal ment a harctérre, majd az aradi fogságba, onnan pedig a kivégzőosztag golyói elé. A szabadságharc mártírja még a siralomházban megkérte egyik bajtársát, Máriássy János honvédezredest – aki szintén a szabadságharc kiemelkedő alakja volt –, hogy gondoskodjon a feleségéről. Máriássyt a szabadságharc leverése után tizennyolc év várfogságra ítélték, 1856-ban szabadult, de 57-ben beteljesíti barátja kérését, és feleségül veszi Emmát. Ugyanez a sorsa Leiningen-Westerburg Károly gróf özvegyének, Sissány Elíznek, aki egy tehetős törökbecsei nemesi család sarja. A 26 éves, német származású gróf azzal, hogy elvette egy gazdag család legifjabb lányát, magyar birtokos lett. Ez az érzelmeit is befolyásolta, így a szabadságharc kitörésekor a magyar ügy mellett esküdött fel. A kivégzések előtt szintén arra kéri feleségét, hogy a gyász letelte után – egy fiatal, 18 esztendős teremtésről van szó, nem hordhat élete végéig feketét – nyugodtan menjen férjhez. Végül Leiningen kedvenc tisztjéhez, Bethlen Józsefhez megy 1854-ben.

Segélyért folyamodtak

A szabadságharc leverése után nagyon sok özvegynek komoly megélhetési gondjai voltak. A kiegyezés után, az 1860–70-es években, Ferenc József és felesége, Sisi a honvédárvák segélyezésére donációt ajánl fel. Vannak olyan özvegyek, akik ekkor már olyan mértékű anyagi gondokkal küzdenek, hogy elfogadják a segítséget.

Nagysándor József és kedvese, Schmidt Emma nem házasodott össze, mert a forradalom kitörése megakadályozta őket ebben. Hiába kérték ki a frigyhez szükséges papírokat, az esküvőre már nem kerülhetett sor. Emma később a Batthyány-kormány miniszteréhez, Klauzál Gáborhoz megy feleségül.

Tűzrőlpattant menyecske

Hiába küzdenek sokan megélhetési gondokkal, kiállnak a forradalom és a szabadságharc ügye emellett. Poeltenberg Ernő lovag özvegye, Paulina Kakowska, egy tehetős bécsi bankárcsalád leszármazottja például a kivégzések után átköltözik Magyarországra, ezzel önként vállalja sorsát.

– Talán a történelmi szakirodalom írásai szerint és a közvélekedés szerint is az egyik legizgalmasabb kép Knezic Károly özvegyéről, Kapitány Katáról alakult ki. Tűzrőlpattant menyecske, tehetős család sarja. Meglehetősen intrikus volt a férjével és a katonatársakkal. Kritikaként szokták ellene felhozni, hogy meg sem várta Aradon férje kivégzését, már szeptember végén, egy látogatás alkalmával azt mondta hitvesének, hogy haza kell mennie Egerbe, mert eljött a szüret ideje. Mindezek után a férjével már soha többé nem találkozott. Nem hiszem, hogy kevesebb volt amiatt, hogy életben akarta tartani a családi gazdaságot. És amikor szeptember végén elment, talán még bízott benne, hogy nem halálos ítélet lesz az ügy kimenetele. Ráadásul ő volt az az özvegy, aki nagyon fiatalon, az 50-es évek elején belehal fájdalmába, ezzel árván hagyva két leányukat – érvel Pelyach István.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégis Kisláb lehetett az emberek őse

Az apró termetű, szőrös "majomember" évmilliókkal ezelőtt zuhant le és lelte halálát egy dél-afrikai… Tovább olvasom