Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

A számítógép, amely megnyerte a világháborút

Több mint 60 év telt el azóta, hogy a nácik ellen óriás harcot vívott a világ. De mos a Colossus, a kódfejtő számítógép, amely megfordította a második világháborút, és a szövetségesek oldalára billentette a mérleget - a Colossus tehát újra visszatért az üzleti világba.
Több évtizednyi csend után a masina csattog, zörög és újra működésbe lendül. A 14 éven át tartó jelentős felújításnak köszönhetően a világ első programozható digitális számítógépe ismét munkába állhat. Ahogyan a Colossus felújítása elkészült, azonnal titkos üzeneteket fogadott újra egykori háborús rejtjelező géptársától, amelyet a németországi Paderborn város múzeumában őriznek.

Semmi komolyra nem kell gondolni, csupán arra, hogy újra be akarják bizonyítani: a Colossus képes arra, hogy riválisaival, a laptokokat a kódfejtésben legyőzze. A szakértők azt jósolták, a modern számítógépekkel fel tudja venni a harcot. A Colossus – amely legalább egy fél szobát foglal el, olyan nagy – még mindig azzal dicsekedhet, hogy még mindig a Bletchley Park-ban, Buckinghamshire-ben „lakik", ott, ahol a háború idején a kódfejtő központ működött, s hamarosan átköltözhet az újonnan nyílt Nemzeti Számítógép Múzeumba.

A Colossus sebessége és megbízhatósága a kézzel épített bonyolult alkatrészeknek köszönhető, és annak a géniusznak, aki a programját megalkotta. Mielőtt feltalálták volna, a rejtjeles üzenetek megfejtése legalább hat hetet vett igénybe, és emiatt az információk nagy részét már nem is tudták használni.

A németek egy magas szintű adattitkosító szerkezetet alkottak, amelyet Lorenz névre kereszteltek, ezzel továbbították a legfontosabb üzeneteket a német hadsereg vezetői és a berlini főparancsnokság között. Nagy-Britannia tudott a Lorenz létezéséről, de valójában nagyon nehezen tudták feltörni a kódolt üzeneteit.

A kódfejtésben nagy szerepet vállalt Tommy Flowers, a királyi posta elektronikai mérnökét, valamint a briliáns matematikus, Max Newman. 1943 februárjától Flowers és szupertitkos csapata 11 hónapot töltött azzal, hogy megtervezze és megépítse a Colossus-t, amelyet Newman tudományos teóriája és technikai útmutatása alapján készítettek el.

A számítógép, amely megnyerte a háborút, és legyőzte a modern laptopokat, hiszen még ma is kódfejtőként működik. Fotó: Daily Mail

Az 1500 kapcsolóval ellátott Mark I ekkor még működött, és Mark II – amely ötször gyorsabb volt és kétszer annyi kapcsolóval rendelkezett –, a Colossus-t ennek a két gépnek a kiváltására alkották meg.

Hamarosan a Bletchley-nek egy hatalmas számítógép állt a rendelkezésére, a Colossus. Éjjel és nappal 550 operátor dolgozott mellette. A kódháború a számítógép megalkotásával eldőlt, és a modern számítástechnika alapjait rakták le a gép megalkotásával. A nácik továbbra is anélkül továbbították üzeneteiket, hogy tudtak volna a Colossus létezéséről, amely a világháború legjobban őrzött titkává vált.

Minden üzenetet, amelyet elfogtak, lyukkártyákra jegyezték fel, amelyeket később írott szöveggé alakítottak. A távírógépet a Colossus-hoz kapcsolták, amely percenként ily módon 5 ezer karaktert volt képes gépelni. Nagyon sikeres volt azáltal, hogy a kódokat betűkké, illetve szöveggé tudta alakítani.

Churcill parancsot adott arra, hogy a Colossus gépet a háború végén darabokra kell szedni. A létezéséről csak akkor hallott a közvélemény, amikor a géppel kapcsolatos titkosítást a háború vége után 30 évvel feloldották. A mérnökök, akik Nagy-Britannia legnagyobb büszkeségének megalkotásán dolgoztak, szintén titokban tartották munkájuk miben létét, és soha nem beszéltek a gép áramkörének kapcsolási rajzáról sem.

Azonban ezeket az 1945-ben lefotózott rajzokat használták a Colossus újra-megépítéséhez.  Amikor a napokban a gépet ismét beüzemelték, a Bletchley Parkban azt mondták: a Colossus két olyan rejtjeles üzenet megfejtését végezte el, amelyet Németországból küldtek.

Bátran kimondhatjuk, hogy a Colossus nélkül a második világháború legalább 18 hónappal tovább tartott volna, és ezért emberek százai vagy ezrei fizettek volna az életükkel. A titkos német üzenetek megfejtésének sikere képessé tette a brit hadsereg vezetőit, hogy megtudják Hitler stratégiáját, és ehhez képest dolgozzák ki a saját stratégiájukat.

És ami még ennél is fontosabb: biztosak lehettek abban, hogy a D-Day fedőnevű partraszállással kapcsolatban – 1944 júniusában történt – a németeket teljesen félre tudták vezetni. 1944-ben és 1945-ben a Colossus 63 millió karakternyi szupertitkos német üzenetet vetett papírra, az a szövegmennyiség majdnem 5000 könyvkötetnek felel meg.

Tony Sale, a számítástechnikai múzeum alapítója azt mondta a Colossus projektről: – A Bletchley Parkban működő kódfejtő gépek áttörést hoztak a második világháború történetében. Hiszünk a kódfejtők örökségében, hiszen ők taposták ki az ösvényt a mai modern számítástechnikának. A Colossus a számítástechnika új korszakának első kreatúrája, egy örökség, amelyet meg kell őriznünk.

Olvasóink írták

  • 1. Sándor 2008. március 15. 18:37
    „Kedves Éva!

    Köszönöm a cikket, érdekes volt.

    Azonban a fordítás néhol eléggé tükörfordításnak tűnik.
    Legközelebb ne siesse el ennyire, a szerkesztőség biztosan tud még várni egy kicsit :]

    Üdvözlettel:
    Sándor”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szentpétervár télen-nyáron

Szentpétervár – az orosz város, ahol az egykori KGB-s, Oroszország leköszönő elnöke, Vlagyimir… Tovább olvasom