Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Az ember, aki becsempészte magát Auschwitzba

Először számolt be az átélt borzalmakról az a brit katona, aki hadifogoly létére kétszer is becsempészte magát az auschwitzi náci haláltáborba, hogy szemtanúként szólhasson a gázkamrákról és mindarról, amit látott.
Denis Avey "földi pokolként" írta le a koncentrációs tábort, ahol sok fogollyal sikerül beszélnie. Mint a 91 esztendős veterán a BBC-nek elmondta: a meggyötört emberek alig említették korábbi életüket, mindannyian a tábor embertelen körülményeiről és a kényszermunkáról meséltek neki. Tudatában voltak, hogy legfeljebb öt hónapjuk van hátra az életből. Mikor megkérdezte, hova lettek azok, akikkel korábban találkozott, azt válaszolták neki, hogy "kiszálltak a kéményen" - emlékezett.

Avey német fogságba került a második világháború idején, és egy Auschwitz melletti fogolytáborban őrizték. Onnan szökött át két alkalommal is a haláltáborba, mert tudni akarta az igazságot a gázkamrákról, hogy másoknak is elmondhassa.

Eddig azért nem szólalt meg - írta a bbc.co.uk -, mert kiszabadulása és hazatérése után poszttraumatikus stresszbetegségeben (post traumatic stress disorder) szenvedett, és csak mostanában tudta elmesélni, hogy mi is történt vele, és mit látott.

"Ha az ember a mai körülmények között elképzeli, az egész nevetséges, abszolút nevetséges. Senki sem gondolná, hogy valaki ilyesmit gondol vagy tesz, pedig én éppen ezt csináltam. Vörös volt a hajam és ahhoz illett a vérmérsékletem is. Semmi sem tarthatott vissza" - magyarázta az idős ember.

A koncentrációs táborba úgy jutott be, hogy ruhát és helyet cserélt egy zsidó fogollyal, akiben megbízott.

Tanúja lett a foglyokkal szembeni brutalitásnak a táborban, ahol mint mondta, naponta lőttek le embereket. Mikor megismerkedett az egyik auschwitzi fogollyal, Ernst Lobethall-lal, elhatározta, hogy segít neki. Lobethall húga, Susana a háború kitörése előtt Angliába került, és Aveynek sikerült megszerveznie, hogy levelet, cigarettát és csokoládét küldhessen bátyjának.

A két pakli becsempészett Players cigaretta valószínűleg megmentette Lobethall életét, mivel meg tudta talpaltatni belőle a cipőjét. 1945 telén ezrével haltak meg a táborokból a hírhedt halálmenetekben továbbindított foglyok.

Avey hazatérése után, 1945-ben futólag találkozott Susana Lobethall-lal. Akkor mindketten azt hitték, hogy Ernst odaveszett, pedig szerencsére megmenekült.

A BBC-nek sikerült Susana nyomára akadnia, és megszervezték a két idős ember találkozását. Avey a találkozás során tudta meg, hogy Ernst Amerikában telepedett le és alapított családot. Azonban időközben elhunyt, anélkül, hogy megtudta volna a brit katona nevét, aki segített neki.

Halála előtt azonban elmesélte történetét, amelyet a holokauszt túlélőinek visszaemlékezéseit gyűjtő Shoah Alapítvány videóra rögzített. A felvételben Ginger (Vörös) néven emlegetett egy brit katonát, akivel az auschwitzi táborban barátkozott össze. Ez az ember volt Denis Avey.

Olvasóink írták

  • 18. jq 2009. december 17. 16:27
    „A mi cuclista veterán partizánjaink is egyedül nyerték meg a világháborút ennyi idős korukra... Viccet félretéve, tényleg ilyen sztorikkal kell lejáratni (megszentségteleníteni) ami történt? Ez méltó párja annak a túlélőnek, aki mindíg élve került ki a gázkamrából, akárhányszor is próbálkoztak a fritzek...”
  • 17. kekeczke 2009. december 15. 17:21
    „én meg a holdon jártam, de visszaszöktem ! ! !”
  • 16. liongate 2009. december 15. 16:48
    „A holokamus hülyéknek üzenem,hogy biztos az sem a valóság és nem történt meg,hogy ők ilyen szánalmas hülyeségeket beírtak,tehát nem idegesítem fel magam!:)”
  • 15. Gazficko 2009. december 12. 17:04
    „Ezt a cikket a DM szépen átvette a mult-kor.hu történelmi portálról.

    Amit nem látok hogy feltüntettek volna.”
  • 14. web 2009. december 08. 22:20
    „MEGHATÓ..............”
  • 13. achilleus 2009. december 07. 19:04
    „Én már többször beidéztem az SZTE könyvtárának honlapjáról az Auschwitz-jegyzőkönyveket, melyek hitelességük okán a Nürnbergi perben is a peranyag részét képezték.
    A fenti történetet nem merném beidézni sehová ...”
  • 12. keiner 2009. december 06. 18:07
    „10. hozzászólás Sziszifusz 2009.12.06. 11:34 , egy német forumban pont erröl mennt a téma és valaki azt írt:
    "Mit lehet ebböl tanúlni? Egy világhaborút keszdeni egészségtelen"”
  • 11. keiner 2009. december 06. 17:44
    „Reszpekt olyan embernek.
    http://news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/magazine/8382457.stm”
  • 10. Sziszifusz 2009. december 06. 11:34
    „Joy!
    Akkor remélem a Lambinowice-i koncentrációs tábort sem hagytátok ki. Igaz ott Shlomo Morel és Jacob Berman kínzott halálra 80000 német, főleg gyermeket és nőt, a pribékjeikkel, de ez már a háború után volt, meg nem is voltak zsidók! Miért lenne érdekes?”
  • 9. joy 2009. december 06. 08:53
    „A hozzászólások tökéletesen példázzák az emberi idiotizmus mélységét.
    Ez vezetett a holokauszthoz, és a különböző népírtásokhoz.
    Gyalázatosak, akik így nyilatkoznak.
    Ráadásul mérhetetlenül beképzelt buták.

    Még annyit sem tudnak, a rettegés nem agybaj. Az elmebaj tünete épp a gyalázkodó szájalás.

    Családunknak se pró, se kontra nem volt semmiféle kapcsolata Oswiecimmel. Egyik krakkói látogatásunk során néztük meg. Brzezinka is programban volt, de hála ég senki nem kívánta folytatni a borzalmak bámulását.

    Nagyarccal könnyű a kényelmes fotelből gyalázkodni, és rossz lelkiismerettel lehazudni a halálba küldöttek százezreit!”
  • 8. koxos 2009. december 05. 20:50
    „újabb holokamu hajrá zsidók!”
  • 7. dodó 2009. december 05. 12:03
    „Hogy lehet, egyszer megnyitom, nincs fenn, (3 hsz) Beírom újra, erre előkerül (6 hsz)?”
  • 6. dodó 2009. december 05. 12:00
    „Újra:
    Hirtelen meggyógyult az agybajából, hogy elmesélhesse auschwitzi élményeit
    "Eddig azért nem szólalt meg - írta a bbc.co.uk -, mert kiszabadulása és hazatérése után poszttraumatikus stresszbetegségeben szenvedett, és csak mostanában tudta elmesélni, hogy mi is történt vele, és mit látott."

    Ez is újra:
    Szép és megható történet a holokamu igazolására.”
  • 5. dodó 2009. december 04. 21:23
    „Ennyi idő (65 év) után eszébe jutott, eddig ugyanis gátolta agybaja.

    "Eddig azért nem szólalt meg - írta a bbc.co.uk -, mert kiszabadulása és hazatérése után poszttraumatikus stresszbetegségeben szenvedett, és csak mostanában tudta elmesélni, hogy mi is történt vele, és mit látott."”
  • 4. Otaku 2009. december 04. 17:46
    „"Vörös volt a hajam és ahhoz illett a vérmérsékletem is. Semmi sem tarthatott vissza"

    :DDD

    legszebb az obligát mosakodás: "Eddig ezért AZÉRT nem állt elő a történettel, MEEERT..."

    olyan hihető ez a táborból ki-be járkáló embekének a sztorija :)”
  • 3. dodó 2009. december 04. 16:11
    „Kár volt kimoderálni!(bocs. eltüntetni!)

    1. hozzászólás dodó
    Egy újabb megható történet a holokamu igazolására.”
  • 2. Otaku 2009. december 04. 12:13
    „A gázkamrát többször túlélő gyermek, a farkasokkal Lengyelországtól Belgiumig vándorló izraelita Maugli és hasonló vicces történetek után itt a holo-mesevilág legújabb könnyfakasztó gyöngyszeme, az Auschwitzba kétszer belopózó (és ezek szerint ki is lopózó!!! :-)) brit hadifogoly története. :-)

    :DDDD

    /könnyeit törölgeti a röhögéstől”
  • 1. dodó 2009. december 04. 11:52
    „Egy újabb szép történet a holkamu igazolására.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Poe első kötetének egyik példánya kalapács alatt

Nagy értékű ritkaságot, Edgar Allan Poe első kötetének egy példányát árverezi el pénteken a… Tovább olvasom